HTML

Az én Svájcom

Svájcról egy magyar embernek három dolog jut eszébe: hegyek, bankkártya és Milka csoki. Az ország valóban hegyes, területének 60%-át az Alpok, 10%-át a Jura hegység uralja. A bankok befolyása pedig behálózza egész bolygónkat, hiszen a világ összes pénzének az 1/3-át itt őrzik. De jegyezzétek meg, a Milka csoki nem svájci, hanem osztrák, itt egyáltalán nem kapható, a főbérlőnk pedig megvetően nyilatkozik a Milkáról.

Friss topikok

  • Az én Svájcom: Sok elektromos kütyü és műszaki áru olcsóbb itt, mint otthon. (2012.12.17. 20:18) A flexibilis '13'' : 256 GB MacBook Air'
  • Az én Svájcom: Szia Mária! Sajnos, már nem emlékszem. (2012.10.16. 12:42) Mit eszik a svájci?
  • Az én Svájcom: @eyr750: Köszi! :-) (2012.09.26. 19:27) A csomag
  • eyr750: Talán azért nem kérdezte meg, mert intelligens ember ilyet nem kérdez-idegenektől... (2012.09.12. 17:45) Svájc szíve
  • Az én Svájcom: @mik64: Pedig nagyon praktikus lenne. (2012.08.20. 09:51) A kulcs

Linkblog

2011.11.22. 14:06 Az én Svájcom

A mosógép 2.

 

Ti magyarok, nem is tudjátok, milyen kiváltságban van részetek egy átlag svájci családhoz képest! Saját mosógépetek van! Nem ismeritek az alkalmazkodás, az előre tervezés, a szabályok és kötelezettségek béklyóját. Régi filmekből, könyvekből tudjátok vagy a nagymamától hallottátok, hogy valaha, egykoron, létezett egy olyan helyiség, amit mosókonyhának hívtak.  

Én mégis hálás vagyok az első svájci mosógépnek, amit H-ban (első lakhelyünk) használtam, mert „ő” indított el a blog-írás útján. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne számoljak be barátaimnak, ismerőseimnek arról, hogy a mosókonyha ebben a gazdag országban nem tűnt el, sőt mi több, rendületlen népszerűséggel bír a 21. század elején.

Minden költözéssel újabb mosó-körülményeket ismertem meg, ezért bátran állíthatom, hogy a mosókonyha-jelenség tökéletesen tükrözi az ország változatosságát, ellentmondásosságát és kiismerhetetlenségét.  

Az első mosógéphez szigorú szabályok jártak. Csupán Frau W.-vel kellett osztoznom rajta. A néni óraműpontossággal kéthetente mosott. Vasárnap és ünnepnap tilos volt mosni, de nemcsak mosni, hanem bármilyen mások által látható-hallható munkát végezni. Én is megpihentem a hetedik napon.

Burgdorfban megismerkedtem a mosólistával. A pincében két mosógép, két szárítógép és két szárítóhelyiség volt. Egy mosógéphez négy lakás tartozott. (Régebbi házaknál több család jut egy mosógépre.) Mivel megüresedett az egyik lakás, így csak hárman használtunk egy mosógépet. „Sikerült” kifognom átlagnál rendetlenebb „mosótársakat”, egy portugál családot és egy egyedülálló svájci srácot. A házban természetesen volt „mosó-rendszabályzat”, amit egyik mosótársam sem tartott be. Sokszor fel sem írták magukat a mosólistára, csupán név nélkül, egy lefelé mutató nyíllal foglalták le maguknak az időt. A fiú sosem (megjelenéséből is hanyagság áradt), a nő nagy ritkán takarított ki maga után. (Na, egyből meghoztam azt az általánosítást, –az ember már csak ilyen- hogy rendetlenek a portugálok.) Életem részé vált, a portugál nő hosszú, fekete haja. Fekete haj a padlón, a mosógépben, a ruháim között. Amikor először elfelejtette leszedni a ruháit, nem tudtam, mit kezdjek ezzel a helyzettel. Idővel megedződtem, (mert rendszeresen megcsinálta) simán leszedtem a cuccait, levelet írtam neki, hogy tartsa tiszteletben az időmet. Sajnos, a portugál kétgyerekes családanya, a reménytelen esetekhez tartozott, no nem azért, mert direkt idegesíteni akart, hanem mert képtelen volt a figyelmességre és a rendre. Az egész családot körbelengte a ziláltság, szétesettség és rendezetlenség „szelleme”.

A másik mosógépet idősebb echte svájciak használták. Az az oldal mindig tisztességesebben nézett ki.

Itt nem fizettünk a mosásért, csak az áramért. Egy stick-et kellett használnom, az kapcsolta be a gépet és mérte az áramot.  

Jelenlegi otthonunkban végre saját mosógépem és szárítógépem van! Ó, nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett! Nincs kártya, nincs stick, nincs alkalmazkodás, nincsenek bonyodalmak! Végre, szabad emberként moshatok, amikor akarok! Nem kell a pincébe cipelni a ruhákat, nem kell többé mások után takarítani!!! Micsoda megkönnyebbülés!!!

Nemrég egy fiatal pár költözött a fölöttünk lévő lakásba. Azóta reggelenként mosógépbúgás ébreszt, este lefekvéskor mosógép duruzsol a fülembe. Szinte minden nap. Mosó-mániásak? Létezik ilyen betegség?

Előfordul, hogy két adagot mosnak egymás után. Pechemre, csak a 3 órás programot ismerik, ezért van úgy, hogy 6 órán keresztül, folyamatosan, megállás nélkül kell hallgatnom a mosógép búgását. Múlt héten kedden késő este kezdtek mosni. Este fél 11-kor a búgás ellenére sikerült valahogy elaludnom, de férjem nem volt ilyen szerencsés. Elmondása szerint éjfélig ment a gép. Na, betelt a pohár! Elővettük a házirendet, de képzeljétek el, nem volt semmi megkötés, csak arra kérik a lakókat, hogy úgy mossanak, hogy mások pihenőidejét ne zavarják.

Másnap este Lajosom felment hozzájuk. Egy 20 év körüli sráccal beszélt, aki nagyon meglepődött, hogy halljuk a mosógépüket. Azóta este 9 után csend van.

A svájciak mindig-mindenhol hangoztatják, hogy a minőség a fontos. Minőség, minőség és még egyszer minőség! Ami svájci, az minőségi! Még a csapból is ez folyik. Jó, jó elhiszem, hogy a svájci termékeknél nincs jobb a világon, a svájci munkaerő megbízható és pontos, de sajnos, pont a fejem fölött, hiányzik a minőség a falból. Búg és rezonál az egész lakás, amikor fölöttem beindul a mosógép. Próbálkoztam zenével, nem segített. A mosógép hangja rendületlenül a fülemben búgott. A zaj elől csak kifelé menekülhetnék, de a hűvösödő estéken nincs kedvem kint botorkálni órákon keresztül.

Hát így vagyunk most! A várva-várt szabadság újabb bosszúsággal és korláttal jött el. Nem tudom melyik lenne jobb. Csendes lakás mosókonyhával vagy állandó rezgésben élni a szomszéd mosógépével.   

Megvan a megoldás! Házat kell vennünk! Van is egy eladó a szomszédságunkban. Egy 474 nm-es telken, 223 nm-es, öt és fél szobás, két garázsos. „Csupán” 895.000 frank (kb.215 millió forint).

Verától (barátnőm és némettanárom) tudom , hogy a svájciak csupán 7%-a lakik saját házban. Ilyen árak mellett, elhiszem. Én pedig azt olvastam, hogy a lakosság 70%-a él bérlakásban. Ebből az következik, hogy 23%-nak van saját lakása. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon ennél jobb az arány. Ismerőseim zöme saját tulajdonú lakásban él, igaz, hogy sokan halálukig fizetik a részleteket.

 

Na, hogy tetszik a házikó? Autóval csupán 35 percre van Zürichtől. (Ha nincs dugó. De általában van.) Nyugis, csak a tehervonatok zakatolása rondít a csendbe. Biztonságos, a gyerekeket, játékokat kint lehet hagyni az utcán. Csupán egy V.I.P. létesítmény működik diszkréten néhány utcányira, ahová –állítólag- befolyásos emberek járnak kikapcsolódni. A „kiszolgáló személyzet” között magyar lányok is vannak. Szóval, honfitársak élnek (vagy csak dolgoznak?) a faluban. Ki tudja, talán összeakadunk a jövőben. Én nem bánnám, mert érdekelne a történetük.

 

Szólj hozzá!


2011.11.10. 20:58 Az én Svájcom

Vasárnap (Reuss folyó mentén)

A természet ünnepi műsorral készült vasárnapra. A színpompás díszletek, a csillogó fények, a gyönyörű kosztümökbe öltöztetett szereplők a rendező jó ízléséről, tehetségéről szólt. Furcsa, az elmúlás is lehet szép. Egészen más szépség, mint a születés. Nem kirobbanó, erőtől duzzadó ifjú, hanem egy elegáns dáma, aki méltósággal megadja magát a halálnak. Mielőtt levonul a színpadról, még egyszer, utoljára lenyűgöz, hogy hideg téli napokon utána sóvárogjak.

Ebben a varázslatban sétáltunk.    

Szólj hozzá!


2011.11.09. 20:50 Az én Svájcom

Szombat

A szokatlanul meleg időjárás „kényszerítette” az embereket, hogy ne a négy fal között töltsék a hétvégét. Mi is engedelmeskedtünk a természet hívásának. Szombaton egy nagyot sétáltunk Aargau kanton dél-keleti részén, Freiamt–ban.

Őzikéket etettünk.

 

Naplementét néztünk.

Szólj hozzá!


2011.10.28. 22:36 Az én Svájcom

Péntek reggel

Ma reggel kinézek az ablakon, hát látom, hogy egy csapat „sötét” alak mozog az út másik oldalán a ködben. Mi lehet ez? Katonák libasorban állnak teljes menetfelszerelésben. Hárman kicsit lemaradva, a környéket pásztázzák. Gondolom az a feladatuk, hogy biztosítsák a terepet az ellenségtől nyüzsgő területen. Kisebb csoportokat is látok, de a köd megakadályoz abban, hogy lássam, mit csinálnak.

A teherautó mellé felállítottak egy x lábú asztalt. Nyilvánvaló, hogy ez a hadviselés egyik elengedhetetlen eleme, ami fölé hajolva kiagyalják a tisztek a győzelmi stratégiát. Szerintem, az sem véletlen, hogy az asztal a teherautó mellett áll. Egyrészt, minek cipeljék messzebb, másrészt a tisztek, akik az asztal körül „sürgölődnek”, egyik oldalról teljesen védve vannak. Az, hogy az asztal egy fa alatt áll, szintén a haditerv része. Egy fa rengeteg áldásos tulajdonsággal rendelkezik. Például, nyári hőségben árnyékot ad, esőtől megvéd, ha lőnek, mögé lehet ugrani, ha elfárad az ember, csak át kell karolni a törzsét és (szinte intravénásan) energiát ad, de mindezeken túl, egy gyümölcsfa még etetni is tud (ha megfelelő időben érkezünk hozzá)….

Tovább elemezném a látottakat, de hirtelen mindannyian megfordulnak és egyenletes léptekkel belemasíroznak a tejfehér ködbe.

 

Kicsi országban kevés a hely, ezért szükséges a maximális helykihasználás. Trágyázás, szántás, vetés, aratás, kutyasétáltatás, szerelmetes andalgás, kocogás, görkorcsolyázás, biciklizés, lovaglás, lovaskocsikázás, katonai gyakorlat (és ki tudja még mi) a lakásunkkal átellenben, majdnem az ablakunk alatt történik.

Meri még valaki azt mondani, hogy Svájc egy unalmas ország?!

Szólj hozzá!


2011.10.27. 15:09 Az én Svájcom

Egy igaz mese a kiváltságosokról 2.

Ernesto magánélete

Két szenvedélye van, a vitorlázás és a felesége.

A Genfi-tó partján lobbant fel a kis Ernestoban a vitorlázás iránti szenvedély, ami mind a mai napig hevesen lobog benne. Nemzetközi versenyeken több dobogós helyezést ért el Alinghi nevű hajójával. (Az Alinghi nevet Ernesto és egyik húga találták ki, még amikor gyerekek voltak.) 1999-ben megépítette „az egyik leggyorsabb és legradikálisabb Katamaránt”. 2003-ban megnyerte az Amerikai Kupát. 25-30 csomóval vitorlázni a legjobb módja annak, hogy bosszúságait maga mögött hagyja. „Amikor a hajómat látja, meg fogja érteni a vezetési stílusomat.”- mondja.

 Ernesto yachtja és győzelme:

Felesége Kirsty Bertarelli, szintén jómódú angol családból származik. Modell, énekesnő, dalíró és Egyesült Királyság Szépe 1998-ban. Három gyerekük van. Férje mellett Kirsty Anglia leggazdagabb nőjévé vált.

Ernesto és Kirsty találkozása

1997-ben Ernesto Szardínia tengerpartján nyaralt a 128 láb méretű yahtján. Az egyik nap barátaival vacsorázott, amikor bemutatták Kirstynek, aki akkor a 20-as évei végén
járt. Kirsty épp szingli volt, nemrég ért véget egy kétéves kapcsolata.

Kirsty így beszél erről: ”Szerelem volt az első látásra. Teljesen belepirultam, amikor vele beszéltem. Nagyon félénk lettem, Ernesto is ugyanígy viszonyult hozzám. Csak egymást láttuk.” Kirsty visszatért Londonba, és két héten keresztül meredten bámulta a telefont. „Reméltem, hogy hívni fog, és hála Istennek, hívott.”

Megismerkedésük után nem sokkal, Ernesto elvitte Kirstyt helikopter sízni Verlierbe. Kirsty csak kétszer sízett korábban. A sok esés ellenére követte Ernestot az ijesztő és meredek lejtőkön.

Mindketten sportosak, síznek, könnyű-búvárkodnak, kerékpároznak és magas szinten golfoznak. A gyerekekkel együtt szeretnek sétálni a svájci hegyekben és sokat kempingeznek. „Csak mi öten és egy kicsi gázfőző, hiszi-e vagy sem, Ernesto és a gyerekek imádják.”- mondja Kirsty.

 „Ernesto munkamániás, mindig akar valamit csinálni, akár munkáról, akár sportról legyen szó. Mindig 100%-ot ad bele.”

 

2006 után (Serono eladása) több ideje lett Ernestonak. „Apám keményen dolgozott, de ez volt minden, amit csinált.”- mondja Ernesto. „Hamar felismertem ennek korlátait. Kihagyod az életet. Nem akarok ilyen lenni. Apámat csak a munkán keresztül ismertem. Nem akarok ilyen lenni a gyerekeimmel.”

Persze ez egyáltalán nem jeleni azt, hogy Ernesto nem elfoglalt. Sok tőkebefektető cégnél vannak részvényei és vezeti a Bertarelli Alapítványt, mely tevékenységei közé tartozik a tengerek védelme. Célja, a világ legnagyobb tengervédelmi – rezervátumának (saját szószülemény) létrehozása az Indiai-óceánban.

2007-ig Genfben élt, majd Gstadt-ba költözött családjával (Bern kanton). 

2008-ban az egész család Dél-Afrikában nyaralt. Többek között meglátogattak egy kórházat, ahol AIDS-es gyerekeket ápoltak. Dél-Afrikában négy gyerekből egy AIDS-es.  A látvány mindannyiukat felzaklatta. Azóta a dél-afriaki AIDS-es gyerekekeket is támogatja.

Kirsty így beszél a pénzről:

„Bár a gazdagság szabadságot ad, de bilincs is lehet. Távolságot, magánszférát és magas falakat  hoz létre, biztonsági őröket és jogászokat követel. Bizalmatlanságot, paranoiát generálhat.”

De Kirsty életrevaló, vidám ember, akinek természetes igénye az, hogy kapcsolódjon azokhoz, akik körülötte élnek. „Mi meglehetősen zárkózott emberek vagyunk, mi nem találkozunk olyan sok emberrel, nem megyünk nagyobb eseményekre. Mi a gyerekeinkre fókuszálunk, normális életet élünk. Elviszem a gyerekeket reggel az iskolába, majd lovagolok és teniszezem. Sosem vagyok Londonban sokáig, csak testvéremmel, Julieval találkozom és barátaimmal vacsorázom. Több emberrel találkozunk télen, amikor Gstaadtban vagyunk, de senki nem száll meg nálunk.”

Az emberek azt mondják Kirsty-ről, hogy nyitott és barátságos, nagyon is a földön jár, ami meglepő lehet olyan embertől, aki ilyen gazdag. Kirsty nem szeret a pénzről beszélni, ragaszkodik ahhoz, hogy a pénz nem az övé.

„Szerencsés vagyok. De azért vagyok szerencsés, mert szerelmes vagyok, szerencsés vagyok a gyermekeim miatt. Csodálatos életem van, ez igaz. Hihetetlen lehetőség adatott nekem, ami nagyon különleges és áldásos. Sok ember csak a gyönyörű jachtján utazna és azzal töltené az idejét, hogy pezsgőt iszik, de ez nem én vagyok. Meg kell ragadni az életet és kihasználni a lehetőségeket. Pénzt birtokolni nem azt jelenti, hogy magas falak mögött kell őrizni.”

 

Ernesto és Kirsty:

Kirsty Miss UK:

Kirsty az egyik koncertjén:

Szólj hozzá!


2011.10.21. 11:14 Az én Svájcom

Egy igaz mese a kiváltságosokról

Hogyan lett Ernesto Bertarelli Svájc leggazdagabb embere?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsike gyógyszeripari intézmény Rómában, amit Cesare Serono alapított 1897-ben Istituto Fermalogice Serono S.p.A. néven. Kezdetben a cég proteint vont ki csirketojásból, különféle gyógyászati készítményéket gyártásához. Ernesto nagyapja a 2. világháború végén vette át az intézmény vezetését. 1949-re Serono a világ vezetője lett a terméketlenség kezelésében. Sikerült emberi vizeletből kivonniuk egy olyan hormont, ami elősegíti a petesejt és a sperma egyesülését. De nem akármilyen vizeletre volt szükségük. Csak olyan hölgyek vizelete volt megfelelő, akiknek már megszűnt a havi vérzése. Több ezer liter nyers alapanyagot szereztek be. (Más forrás több millió liter vizeletről ír, de nekem ez irreálisnak tűnik.) Eme probléma megoldására beszállt a bizniszbe a Szentszék is, főrészvényes minőségben. 110 ezer szüzességben élő apáca (Olaszországban, Spanyolországban, Brazíliában és Argentínában) híven produkálta a megfelelő minőségű alapanyagot. (A Vatikán áldását adta a meddőség elleni küzdelemre és hívei közreműködésére. Minden érdek nélkül?)

Amikor a nagyapa meghalt, a cég vezetői fiához, Fabio-hoz fordultak segítségért, majd három évvel később az igazgatói tanács tagjai meghívták, hogy vegye át az irányítást.

Fabio ekkor még fiatalember volt, harcolt a 2. világháborúban az olasz tengerészetnél. Kétszer börtönözték be, először a németek majd az oroszok. A háború után próbált apjával dolgozni, de hamarosan otthagyta a céget a rendszeres apa-fiú konfliktus miatt. Egészen Brazíliáig „menekült”, ahol üveget és állateledelt árult.

Az ’50-es évek elején tért vissza Olaszországba, versenyszerűen vitorlázott és ha kedve szottyant, akkor  dolgozott a Serono-nál. Amikor átvette az irányítást, vállalkozói érzéke nyilvánvalóvá vált. Flexibilis, fogékony vezetése átalakította a kis céget nemzetközileg ismert vállalattá.

1971-ben megalapította a bostoni leányvállalatot. Itt az orvosok főleg a terméketlenség ellenszere után kutattak. Meddő párok hajlandóak voltak sok pénzt költeni arra, hogy növeljék a gyermekáldás valószínűségét. Mérsékelt tempóban kezdték árulni a meddőség elleni szert Amerikában és Európában a ’70-es években.

A család 1977-ben költözött Genfbe. Gyakorlatilag elmenekültek. Fabio attól tartott, hogy a baloldali Vörös Brigádok katonái megfenyegetik családját vagy elrabolják gyerekeit. (A Vörös Brigádok-at 1970-bel alapították és 14.000 erőszakos cselekedetet tulajdonítanak nekik.)

1978-ban a világ első lombikbébije, Louise Brown megfogant a Pergonal segítségével. A termékenységet elősegítő termékek eladása szárnyalni kezdett.

 

Ernesto Bertarelli 1965. szeptember 22-én született Rómában.

Gyermekkora óta részt vesz a Serono életében. Apjával együtt ül a megbeszéléseken, öt évesen díjakat ad át a dolgozóknak.

Bostonban tanul, majd a Harvardon szerzi meg az MBA-t. (Az üzleti világban ez a csúcs-képesítés.)

Apja halála után, 1998-ban veszi át a „hatalmat” és merevebb stílusban kezd irányítani. Célja egy jól működő cég létrehozása, jó hírnévvel a növekedés érdekében. Gyógyszergyártásról biotechnológiára változtatja meg a cég fő profilját. Stratégiája működik, mert ez a megújulás növeli vagyonát, 809 millió dollárról (1996) 2,8 milliárd dollárra (2006). A cég hírneves lesz egy természetes hormon felfedezéséről, amit meddő nők kezelésére használnak. A’ Gonal-F’ egyedül 116 millió dollárt hoz 1996-ban.

Vezetése alatt a cég gyógyszeripari óriásokat győz le, a Novarist és a Rochet, a világ 3. legnagyobb biotechnológiai céggé növi ki magát. A bevétel 20%-át kutatásokra és fejlesztésekre fordítja. Fő területei: meddőség, emlő- és prosztatarák, táplálkozási- és bélproblémák, májgyulladás, reumás betegségek, növekedés hormon hiánya gyerekeknél, szklerózis multiplex és AIDS.

A cég központja Genf, operációs központ Boston, fontos gyártási folyamatok Olaszország különböző területein történik. Az előállításban részt vesznek még ezek az országok: Mexico, Puerto Rico, Izrael, Svájc, Spanyolország, Franciaország és Argentína. Fő kutató és fejlesztő laboratóriumok: Genf, Boston és Izrael. Marketing telephelyek Észak- és Dél Amerika, Dél- és Kelet-Ázsia, Európa. Serono jelen van 45 országban, termékeit 100 országban adja el. A Bertorelli család alig több mint a felét birtokolja a Serono részvényeknek és kb. 60%-os szavazati joggal rendelkezik a cégben.

2006-ban Ernesto eladja cégét a német Merck KgaA-nak 13,3 milliárd dollárért és megalapítja új cégét, a Merk-Serono-t.

Talán érdekel, milyen gyógyszereket készít: Erbitux, UFT, Rebif, Novantrone, Gonal.  

 

Mi kell ahhoz, hogy én is multimilliárdos legyek?

-több generáción keresztül gazdag, befolyásos ősök

-a világ legjobb iskolái

-Tudni, mire van a legnagyobb igény és megfizetni azokat, akik kitalálják a megoldást. A gyógyszeripar tuti biznisz, mert az egyre hosszabbodó életünk során, egyre több bajunk van. A betegségek közül ki kell választani azokat, amiktől a legtöbb ember szenved. (Minél nagyobb a kereslet, annál több pénzt lehet bekasszírozni.)

-És persze kell a megfelelő karakter: céltudatosság, versenyszellem, bátorság, kreativitás, szívósság stb.

Hát, ahogy magamra nézek, egyik tényezővel sem rendelkezem. Attól tartok, megmaradok átlagos állampolgárnak, belesimulva a „szürke” embermasszába. Még az a szerencsém a szerencsétlenségben, hogy egyáltalán nem fáj átlagosnak lenni. A tömegben élés biztonságot ad. Nincs szükségem "gorillákra", fegyveres kíséretre ha kerékpározni vagy vásárolni megyek. Kimondhatatlanul élvezem, hogy érdekmentes kapcsolataim vannak. Akik szeretnek, önmagamért és nem a vagyonomért, hatalmamért "szeretnek".

Cesare Serono:

Ernesto Bertorelli:

 

 Lousie, (az első lombikbébi):

 

Lousie 30 évesen a szüleivel:

 

Szólj hozzá!


2011.09.22. 19:19 Az én Svájcom

A svájciak a leggazdagabbak a világon

Az Allianz felmérése szerint, átlagosan minden svájci lakosnak k.b. 250 ezer frank spórolt pénze van. Az itt élő gazdagok persze megdobják ezt a számot. A lakosság 1/10-e 2010-ben semmivel vagy csak csekély vagyonnal rendelkezett. (Görögországban ez k.b. 40%-ot tesz ki.)

Ha 40 ezer embernek fejenként 250 ezer frankja van, az összesen 10 milliárd frank. Ernesto Bertarelli (ő a leggazdagabb svájci) egy a sok közül, ő maga egyedül 10 milliárd frankot birtokol.

A Grossbank Credit Suiss felmérése szerint, a lakosság 1%-a Svájc teljes vagyonának több mint a felét birtokolja. Ilyen egyenlőtlen vagyonelosztás csak Szingapúrban létezik. Mégis, egy átlag-svájci gazdagabb, mint egy átlag-világpolgár, annak ellenére, hogy a múlt évben Svájcban a vagyonnövekedés csak 1,4%, míg Nyugat-Európában 3,1% volt.

A fő/vagyon ranglista 2.helyezettje USA, messze lemarad Svájctól, „csupán” 124,775 Euró spórolt pénzzel rendelkezik egy amerikai, ez kicsit több mint a svájci fő/vagyon fele.

USA után Japán, Dánia és Hollandia jön.

Svájc kivételes helyzetét az erős tőkefedezet és a Nyugdíjrendszer összekapcsolódása adja. A nyugdíjpénztárak 550 milliárd frankot kezelnek, 1/3-át Svájc egész vagyonának, ami kb. 1.9oo milliárd frank.

A leggazdagabb svájci Ernesto Bertarelli  

2. Hansjörg Wyss - 6,4 milliárd dollár (orvosi műszereket gyárt)

3. Thomas Schmidheiny – 4,8 milliárd dollár (cementgyáros)

 

Sokan kommentálták ezt a felmérést. Ezekből válogattam ki néhányat.

Első komment:

Mindennap 20 frank óradíjért dolgozom. Nézzük csak, mennyit kell dolgoznom, hogy elérjem a statisztikát?

2. komment:

Én k.b. 5000 frankot keresek egy hónapban, ez pont elég a családnak. Nehezen tudunk spórolni. Azt kívánnám, hogy csak 10%-a lenne meg a 250 ezernek.

3. komment:

Ha Bertarelli minden svájcinak ezer frankot adnak, még mindig multimilliárdos lenne.

Egy átlagkereső 60 ezer frank éves jövedelemmel rendelkezik. 166 ezer éven át kellene dolgoznia, hogy annyit keressen, amennyivel Bertarelli rendelkezik. Ha ebből évente 20 ezret tesz félre évente, akkor fél millió évbe telne, hogy olyan gazdag legyen, mint ma Bertarelli.

Ha Bertarelli a pénzét 1%-os évi kamatra beteszi a bankba, óránként 10 ezer frankot keres, anélkül hogy a kisujját is megmozdítaná.

4. komment:

Gazdag ország vagyunk! Van mit enni, van fűtött lakás. Ez egy szolidáris állam, ahol a legjobb a közbiztonság és a szociális biztonság. Mi jól vagyunk!

5. komment:

Ti vagytok a világ legszegényebb gazdagjai.

6. komment:

Meg kéne gyorsan kérdezni az Allianz-ot, hogy kinél van az én 250 ezrem. Ennyi pénzem van, és nem tudom hol!

Ti a ti teóriátokkal! Persze, mindenki gazdag Svájcban! TERMÉSZETESEN! Ez „bullshit”, ezt nem is lehetne igazságtalanabbul felosztani.

7. komment:

A cím egyáltalán nem tetszik nekem. Amikor külföldön olvassák az emberek, elhiszik, hogy ez tényleg igaz. Pont ezért ítélnek meg minket rosszul. Ezt gyakran megfigyeltem, amikor külföldre utazok. Mindig meg kell magyarázni, hogy az átlagpolgár meglehetősen kevés vagyonnal rendelkezik. Kevesebbel, mint például Németországban.

8. komment:

Csak ezért, mert magának nincs pénze, nem jelenti azt, hogy a másiknak sincs. 33 éves vagyok és nem bankban dolgozom. Félretettem 200 ezer frankot, amiből most házat veszek. Ha 18 évesen autót lízingeltem volna, most egyáltalán nem lenne pénzem.

9. komment:

Furcsa felmérés. Környezetemben senkit sem ismerek, akinek ilyen sok pénze lenne. Egy teljesen hamis képet ad. A legtöbb család azért küzd, hogy a hónap végéig kijöjjenek a pénzükből. És ebben nincs semmi luxus. Svájcban gazdagnak kell lenni ahhoz, hogy valaki spórolni tudjon.

10. komment:

Egy gondolat, 65-85 év között 250 ezer frankod van, ez azt jelenti, hogy 12,500 frank jut minden évre. Hát, nem valami sok.

Szólj hozzá!


2011.09.09. 20:37 Az én Svájcom

Naplemente

Ma este ebben a látványban volt részem az erkélyünkről. Kimentem a ház elé fényképezni, hogy a lámpaoszlopok és vezetékek ne rombolják az élményt.

Ugye, mondanom sem kell, hogy a csodás színekhez némi bűz is járult. Hajlandó vagyok kompromisszumra. Legyen inkább büdös  ősz, mint bűztelen tél. De lehet, hogy tévedek, mert a tél sem lesz bűzmentes, ugyanis tartanak errefelé disznókat. Széljárástól függően érezhetjük jelenlétüket.

Szerencsések vagytok, hogy a számítógép még nem jutott el arra a fejlettségre, hogy szagmintát küldjek. Most még megúsztátok! De ki tudja, néhány év(tized) múlva ez is lehetséges lesz. És akkor, ha én még itt vagyok, ha Ti még kitartóan olvastok, akkor az orrotokkal beleszimatolhattok Svájc híresen tiszta levegőjébe.

A földszinten lakó egyik szomszédunk kiült a teraszukra, jól bebugyolálta magát egy pokróccal és átszellemülten nézte az ég színjátékát.

A naplementével csak egy a bajom. Olyan hamar vége van. Pedig órákig tudnám nézni.

Szólj hozzá!


2011.09.04. 19:55 Az én Svájcom

Új otthon

Annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem el! Talán onnan, hogy július elejétől Aargau kanton egyik községében élünk. Lakásunk a település szélén van, az út másik oldalán házak helyett, gondosan művelt szántóföldek terülnek el.

Bár férjem Zürichben dolgozik, mégsem költöztünk oda. Egyrészt túl drága, másrészt túl hektikus. Megszoktuk a vidéki nyugisabb életmódot.

Egy költözés mindig veszteséggel és nyereséggel jár. Megszakadnak kapcsolatok, nincs helyismeret, viszont olyan dolgok történnek meg, amik a régi helyen talán sosem.  

Költözésünkről csak annyit írnék, hogy az év legforróbb napján három szimpatikus, tiszta tekintetű arab férfi, svájcias pontossággal érkezett burgdorfi lakásunkhoz. Hamar kiderült, hogy nem arabok, hanem kurdok. Iránból és Törökországból jöttek. Mindenki kurd a cégnél. (A kurdoknak nincs saját hazájuk, szétszórva élnek az arab világban. Sokan menekültek Svájcba, szeretnek itt élni. Becsületesen dolgoznak, hogy itt maradhassanak.)

(Egy echte svájci szállítócéggel is felvettük a kapcsolatot. Kijött a tulajdonos felmérni a cuccainkat. A hatvan év körüli lehengerlő mosolyú, bizalomgerjesztő, talpig férfias jelenség akkurátusan végigjárta a lakást, majd néhány nap múlva elküldte árajánlatát, ami ezer frankkal volt több, mint a kurdoké, úgy, hogy Lajosnak végig cipekednie kellett volna.)  

A munka végeztével, a „csoportvezető” kitöltötte a számlát. Harminc frankkal kevesebbet számolt. Lajosom szólt neki, hogy elszámolta magát. Nem akarta elhinni. Aztán a nem tudom hányadik összeadásnál elismerte, (két tételt kellett összeadnia) hogy férjemnek van igaza. (Megjegyzem, adminisztrátor volt Iránban. Ő legalábbis ezt mondta.)

A munka hevében, az egyikük szó nélkül, lazán kinyitotta hűtőnket, és kivett egy üveg üdítőt, majd töltött magának (kaptak inni, ha kér, adok, amennyit akar). Egy pillanatra ledöbbentem, majd jót nevettem saját reakciómon. Becsületesek, tisztességesek meg minden, de azért nagyon más kultúrából jöttek. (Nekik meg a mi kultúránk lehet furcsa.)

 

Lakásunk modern, nagy ablakokkal, (minden új-építésű lakás ilyen) aminek „köszönhetően” bepillantást nyerhetünk mások magánéletébe. (Sajnos fordítva is igaz, szomszédaink is láthatják a mienket). Alapvetően két típusú ember él környezetünkben. Az első kőkeményen, magasról le….  embertársait. Éjjel-nappal függöny nélkül, nyilvánosan éli magánéletét, a másik fajta (a többség) próbálja elbarikádozni magát a kíváncsi szemek elől. Három alapvető módszert alkalmaznak: függöny, ablakfólia, hatalmas növények. Én az utóbbi kategóriába tartozom. Szinte sokkolt beköltözésükkor, hogy a lakás szinte minden zugába, valahonnan be lehet látni.  Szeretném megjegyezni, hogy látványosan fejlődök a mások által látható-életvitelben, de tagadhatatlan, hogy az üvegfóliának is komoly szerepe van ebben az eredményben.

Új otthonunkba visszatértek a H-ból (első lakhelyünk) jól ismert "lakótársak", a bűz (svájciak szerint: a vidék illata), a legyek és a szúnyogok. Ennek oka az, hogy augusztus végén és szeptember elején aktívan dolgoznak a parasztok a földeken. Az aratás és vetés között kihagyhatatlan a szarszórás. Most egész Svájcban menetrendszerűen minden farmer szórja az egész évben összegyűjtött ló- és tehéntrágyát. Teljesen rapszodikusan, kiszámíthatatlan hullámokban tör ránk a bűz. Egyik este váratlanul taglózott le. Csak a bio-szemetet vittem le (itt van bio-szemétgyűjtő). Hát ahogy kiléptem a lépcsőházból, megtántorodtam a szag erejétől. Hihetetlen, ebben a modern lakóparkban, ilyen penetráns, elviselhetetlen, undorító, hánytató, közérzet-romboló, arrogáns szag terjengjen a levegőben! Pánikszerűen menekültem vissza a lakásba. Még jó, hogy minden ablak zárva volt a forróság miatt.

Mindennapos tevékenységeim közé tatozik a légyüldözés. Ezek az aargau-i fekete-legyek, nem olyanok, mint a berniek. Sokkal agresszívabbak, gyorsabbak, időigényes az elfogásuk. Tegnap egy csoport zöld-színű légy hatolt a lakásba. Hogy honnan? Gondolom egyenesen az egyik trágyadombról jöttek hozzánk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy lassúak, néhány perc alatt elbánok velük.

A szúnyogok is egészen mások. Olyan picik, hogy szinte láthatatlanok és észrevétlenül, alattomosan csípnek, szívásuk után a „normálisnál” apróbb piros folt jelenik meg a bőrön, ami elviselhetetlenül viszket. A szúnyogriasztók ellenére, kész öröm, ha egy reggel nem fedezek fel magamon újabb csípéseket.  

Szóval bűz, légyvadászat és állandó vakaródzás (csupa régi-új élmény) ”gazdagítja” életünket.

Hogy ne sajnáljatok nagyon, következő levelemben igazán jó dolgokról fogok írni.

Az aargau-iak így köszönnek este: „Ábi!” (Magyarul: „Szép estét!” Szó szerint így hangzik: „Este!”, de még ez sem jó, mert becézik az „este” szót. Talán az „Estike!” variáció lenne a legpontosabb fordítás, ami viszont magyarul érthetetlenül muris vagy murisan érthetetlen. De sebaj! 

Akkor hát: „Ááábi!” „Eeestike!” Szép estét Mindenkinek!

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.08.10. 16:21 Az én Svájcom

Búcsú Burgdorftól

Férjem új pozíciót kapott a cég zürichi telephelyén. Megint költözünk. Másfél évet éltünk itt.

 

Szólj hozzá!


2011.08.04. 11:24 Az én Svájcom

Apró történetek

A kő

Burgdorf szélén, Steinhof vasúti megállótól nem messze, egy kiserdő dzsumbujos részén, jelentéktelenül megbújik egy határkő. Évszázadokon keresztül eddig tartott a város területe. A kőbe két évszámot (1323 - felállításának dátuma, 1819 - felújításának dátuma) és egy esküre emelt kezet faragtak.

Amikor lopáson kaptak valakit a városban, úgy büntették meg, hogy idehozták, kezét a kőre kellett tennie és esküvel fogadnia, hogy soha többé nem lép be a város területére. Ha mégis megtette, levágták három ujját.

 

A fa

Nem messze a kőtől, az egyik domb tetején  áll egy fa méltóságteljesen. Jó alatta ülni és nézni Burgdorf várát, ami még épp ki tud kukucskálni a sűrű lombkoronák mögül. Ez a fa nem egy hétköznapi fa, hanem egy csodatévő fa. Generációról-generációra végigkíséri Vera családjának életét. Vera nagymamája, anyukája, Vera kislányként, gyerekei, unokái egyaránt átélték a fa csodáját.  

Egy forró nyári napon Vera engem is elvitt a fához. „Fontos, hogy a fa alá álljon az ember, ránézzen a várra és közben mondjon valami szépet a városnak. Amikor ez megtörténik, akkor egy szem cukor pottyan le a fáról.” – mondta nekem Vera.

Egészen a fa törzséhez álltam. Ránéztem a napsütésben szikrázó várra és kikiáltottam magamból: „Szép vagy Burgdorf! Szeretek itt élni!” És ekkor, képzeljétek el, egy szem cukorka esett a földre! (Nahát! A fa magyarul is ért!)

Egy hónap múlva újra meglátogattam a fát. Le akartam fotózni. Sajnos, a közelébe sem tudtam jutni, mert  időközben körbekerítették. Alatta tehenek hűsöltek, zöld fű és vadvirágok helyett dagonya, tehénszar és legyek vették körül.

A misztikus fa megközelíthetetlen lett. Még jó, hogy a cukorka megvan. Örök emlék egy burgdorfi fától, ami megajándékozza azokat, akik hisznek a csodákban.

 

Szólj hozzá!


2011.08.02. 18:53 Az én Svájcom

Dráma az erdőben

Eltévedtem az erdőben, és mint a mesében, váratlanul egy csodaszép, vadregényes tó partján találtam magam. Leültem egy farönkre a tó szélén, és csak ámultam-bámultam. Remélem, sikerül újra megtalálni ezt az érintetlen helyet, hogy lefényképezhessem Nektek.

Néhány fölösleges kör után, rátaláltam a helyes útra. Időközben beborult. „Szeretnék már otthon lenni.” – gondoltam. Korgó gyomorral és lehorgasztott fejjel baktattam hegynek fölfelé. Egyszer csak, valami apró és puha mozdult meg előttem az úton. Megálltam, hogy jobban szemügyre vehessem. Egy fél-öklömnyi kismadár próbálgatta tollasodó szárnyait, de oly gyengécske volt, hogy a lábán is alig tudott megállni. Leguggoltam hozzá. Pihés testét sárga foltok díszítették, nyakán egy zöld csík futott körbe. Szegénykém, biztosan kiesett a fészkéből. Az új környezet nem ijesztette meg, félelem nélkül nézelődött. Tőlem sem tartott, egészen a lábamhoz evickélt. Aztán hirtelen, elindult át az úton esetlenül illegve-billegve. Láthatóan feszült lett, idegesen forgatta fejét és alig hallhatóan, vékonyka hangon csipogni kezdett. „Mi történt? Az előbb még teljes nyugalomban csücsült, most meg idegesen csetlik-botlik az avarban.” Fentről, a fák koronája felől fájdalmas madár jajgatás hallatszott. Megjött az anyja és kétségbeesetten hívogatta gyermekét:”Hol vagy? Hol vagy?” A kicsike hiába csipogta: „Itt vagyok! Itt vagyok!” Az erdő zsongása és a favágók fűrészgépe elnyomta gyenge hangocskáját.

Az anya kicsinye keresésére indulhatott, mert kiáltozása egyre halkult, végül elnyelte az erdő. Ekkor a fióka lenyugodott. Először egy vadméhecskét próbált szemmel követni, (majd beleszédült) aztán egy fűcsomón igyekezett átvergődni.

Egyre sötétebb felhők gyülekeztek a fejem fölött. Indulnom kellett. Néhány lépés után, még egyszer, utoljára hátranéztem. A madárka leült a porba, és teljes elégedettséggel nekilátott aprócska szárnya tisztogatásához.

 

Szólj hozzá!


2011.07.08. 21:30 Az én Svájcom

Solennität

Június 27-e, a Solennität, a Burgdorfban tanuló gyerekek ünnepe. Már 280 éve ezen a reggelen iskolatáska helyett virágcsokorral indulnak el otthonról a gyerkőcök.  A lányok fehér ruhában, virágkoszorúval a fejükön, a fiúk fehér ingben, sötét nadrágban és egy virággal a mellükön vonulnak föl az óváros dombjára épített templomhoz.  

Sajnos lekéstem a felvonulásról.  Csupán a hangulatos utcákon rohangáló, fehér-ruhás gyerekeket és ünneplőbe öltözött felnőtteket tudtam lefényképezni. Néhányan még a templomkert hatalmas platánfái alatt hűsöltek, de a legtöbben az éttermek, kávézók árkádos teraszain éltek intenzív társasági életet.

 

   

Ebéd után kezdődtek a táncbemutatók a város szélén lévő hatalmas réten. Minden osztály saját koreográfiával lépett fel. A város vezetői végigtapsolták a műsort egy virág-költeményekkel feldíszített tribünről. A rekkenő hőség miatt, sokan az óriássátrak alá menekültek, ahol lelkesen ették a sült kolbászt, itták a sört.

 

Az egész napos mulatsághoz nem hiányzott a vásárfia, körhinta sem, az ilyen ünnepnek fontos  „kellékei”.

 

A gyerekeknek sok jópofa játékot is felállítottak.

A tamil közösség igen nagy számban él itt. Sötét bőrszínük miatt, könnyű felismerni őket. A tamil családok egymással ünnepeltek, nem keveredtek a svájciakkal.

A táncbemutatók után kezdődött a közös tánc, amihez a városi rezesbanda szolgáltatta a zenét. Felszabadultan rohangáltak kicsik és nagyok, fiatalok és idősek.

Így mulatnak Burgdorf lakói:

 

Este buli volt az óváros főterén, hangos zenével és sok alkohollal. A városban mindenfelé fiatalok gyülekeztek, a tini-lányok hófehér ruha helyett, dögös cuccokat viseltek, a fiúk nagy sörös-rekeszeket vettek ki vagy raktak be autókba. Buli kint, buli bent, buli mindenütt.

Másnap sem volt tanítás az iskolákban. Érthető a tanárok engedékenysége. A másnapos diákok használhatatlanok az órán.

 

 

Szólj hozzá!


2011.06.25. 12:47 Az én Svájcom

Körkérdés 3.

Mit ünneplünk Pünkösdkor? (Tudom, kissé megkésve írok erről, de a válaszok még aktuálisak.)

A megkérdezettek 38%-a tudta a választ. 29%-nak fogalma sem volt, 18% Jézus feltámadására gondolt, 8% Jézus Mennybemenetelére tippelt.

15-29 évesek lényegesen kevesebben, csupán 20%-uk adott helyes választ.

50-74 évesek 47%-a tudta választ.

Nők 41%-a, férfiak 23%-a válaszolta azt, hogy nem tudja.

Iskolai végzettséget nézve, a magasabb végzettségűek 55%-a adott helyes választ, az alap-végzettségűek (általános iskolának/szakmunkás képzőnek felel meg) 22%-a válaszolt helyesen.

 

Még néhány adat:

Negyven évvel ezelőtt Svájc lakosságának több mint 98%-a volt keresztény. Mára alig éri el az 1/3-ot (2008-as adat). Ez az országos átlag természetesen eltakarja a szélsőségeket. Például, Uri kantonban lakók 93%-a vallja magát katolikusnak, de Bázelben a katolikusok és protestánsok együtt sem teszik ki az 50%-ot. A csökkenő tendencia a növekvő számú muszlimok jelenlétéből fakad. Legtöbbjük az egykori Jugoszláviából és Törökországból jött, ők a lakosság 4,3%-át teszik ki. Hihetetlen, de ez nagyobb százalék, mint Nagy-Britanniában. A svájci politikusoknak az emigráció-integráció-vallás gigászi méretű problémakörével kell szembenéznie és megoldást találnia. Az egykor volt keresztény ország, sok-vallásúvá vált, és ehhez sokan nem akarnak alkalmazkodni.

Jelenleg több mint 11%-a a lakosságnak állítja magáról, hogy nem vallásos. Négy évtized alatt ez tízszeres növekedést jelent és főleg nagyobb városokra jellemző, mint például Bázelre. Legnagyobb számban a Protestáns Egyház veszti el híveit. Emögött két jelenség van, egyrészt vannak olyanok, akik elvesztik az egyházba vetett hitüket, másrészt, a vallásos élet csak kötelező adófizetést jelent nem kevés embernek. Sok kantonban még fizetni kell tizedet vagy egyházi adót, ami az egyén bevételétől függ. Nem csoda, ha sokan úgy döntenek, hogy hivatalosan kilépnek az egyházból, „vallástalannak” nyilvánítják magukat, hogy megszabaduljanak az egyházi adófizetéstől.

Nem csak egyéneknek kell egyházi adót fizetniük, hanem a kanton-bizniszek 1/3-ának is. Zürich kantonban ez 80 millió frankot jelent egy évben (2010-es adat).

A legfurcsább jelenség a következő: Bern kantonban a lottónyeremények 8%-át is az egyházak kapják meg.

Nyereményjáték és egyház….érdekes párosítás. Hogy ez valakinek eszébe jutott! És törvény is lett belőle! Végül is miért ne! Biztosan mindenki jól jár vele. És ez a lényeg! Svájc kül- és belpolitikáját az jellemzi, hogy addig-addig tárgyalnak, míg végül képesek olyan konszenzust létrehozni, amivel mindenki jó jár. Ebben ők verhetetlenek! Lehet, hogy ezért gazdagodtak meg oly nagyon? Kétségtelen, kiváló diplomáciai érzékük van. Vagy csak gátlástalanok?

 

Szólj hozzá!


2011.06.17. 16:37 Az én Svájcom

Körkérdés 2.

Kell-e a német-ajkú svájciaknak nem német anyanyelvűekkel inkább Hochdeutsch-ot (németet) vagy dialektusukat beszélni?

A német-ajkú kantonokban élők 48%-a úgy gondolja, hogy a külföldiekkel saját dialektussal kellene beszélni, 44% szerint Hochdeutsch-ul. (6% nem tudja, 2%-nak mindegy.)

A nyugat-svájciak (francia nyelvű kantonokban élők) 23%-a szerint, a német-ajkúaknak dialektussal kellene beszélniük az idegenekkel, 60% szerint Hochdeutsch-ul. (8% nem tudja, 9%-nak mindegy.)

A külföldiek 45%-a preferálja a svájci dialektust, csupán 37%-uk igényli a Hochdeutsch-ot. (11% nem tudja, 7%-nak mindegy.)

A körkérdésből világosan látható:

Sok kelet-svájci nem szívesen beszél Hochdeutsch-ul.

A francia ajkúak nem értik a svájci dialektusokat, nem véletlen, hogy ők a Hochdeutsch-ot várják el a német-ajkúaktól.

Érdekes viszont, hogy a külföldiek többsége a helyi dialektust akarja megtanulni. Ez azt mutatja, hogy a  német-ajkú kantonokban élő idegenek integrálódni szeretnének, ehhez pedig  Schwizerdütsch  kell.

Szólj hozzá!


2011.06.15. 17:18 Az én Svájcom

Medve-park (Bern)

Tavaly óta sokat nőttek a medve-csemeték. Csodálatos nézni őket, ahogy mackós testükkel elegánsan úsznak a vízben.

 

A medve-papát (nem tudni milyen megfontolásból) elszeparálták gyerekeitől és nejétől. Talán agresszív apaként rossz hatással volt a bocsokra? Nagy magányában nincs mit tennie, csak unottan elterül az árnyékban.

Évek alatt különböző tárgyak estek bele a Medve-árokba, amik között sajnos törött üvegeket és elemeket is találtak. A lepottyant tárgyakból összeállítottak egy ’egy-vitrines-kiállítást’. Jól látható, hogy a medvék a legtöbb tárgyon rajtahagyták nyomukat.

A piros melltartó esete kész rejtély! Akárhogy erőlködöm, csak abszurd helyzetek jutnak eszembe, amiket inkább megtartom magamnak. 

  

Talán ez a legmulatságosabb tárgy.

Már látom is a komikus helyzetet magam előtt. Az egyik bocs épp belepottyan a vízbe, emberünk vigyorogva áthajol a korláton és izgatottan felkiált: ’Ah!’ És tovább mondaná:’Jaj de édes!!!’ De torkán akad a szó, mert tátott szájában a laza protézis megmozdul és elindul lefelé. (A gravitáció ereje nagyobb, mint a ragasztóé.) Az ’Ah!’ hirtelen átalakul ’Óóóó!’-vá. (Kit érdekel már az a cuki bocsocska!) Kimeredt szemmel, tehetetlenül nézi, ahogy műfogsora az aragypótlással együtt sebesen távolodik tőle. (De jó lenne megállítani az időt!) Még utánakap, hátha sikerül megmenteni, de reflexe már nem a régi, csak földbegyökerezett lábbal áll és tehetetlenül végignézi, ahogy az alsó- és felső fogsor egymás után, halkan csobban a vízben és lassan alámerül, hogy ezentúl a medence alján ringatózzon, amíg világ a világ, azaz működik a Medve-park. Szegény Ex-fog-tulajdonos, szégyen szemre, beesett arccal áll a tömegben, mindenki őt nézi és rajta röhög. A kínos helyzetből csak a pánik szerű menekülés a kiút. Miközben kifelé igyekszik, kezével eltakarja behorpadt száját és nem létező fogai között alig hallhatóan, dühösen sziszegi fogorvosa nevét, válogatott jelzők kíséretében.  

Az élet fintora, hogy az örökre elveszettnek hitt protézis komoly nemzetközi karriert jár be. A világ minden tájáról érkező emberek vitrinben csodálhatják meg a névtelen fogorvos és fogtechnikus közös munkáját, az Ismeretlen Páciens becses tulajdonát. Ki tudja, hányan fotózták már le. Most én is nyilvánosságot adok neki, hogy a világhálón keresztül bárki megismerhesse nem-mindennapi történetét. Talán a Tulaj is egyszer ráakad erre a képre, és megtudja, hogy fogsora „él és jó egészségnek örvend”. De attól tartok, nem fog hanyat-homlok rohanni érte. Jól is teszi, ha nem kéri vissza megbízhatatlan, hűtlen fogait, mert komoly veszteség érné a Medve-parkot és az odalátogatókat egyaránt. A protézis története nélkül kevesebbek lennénk egy jó nevetéssel.

Ilyen a medve-újszülött:

Ez pedig az egész vitrin:

Szólj hozzá!


2011.06.03. 20:43 Az én Svájcom

Rózsák kertje

Maja (svájci ismerősöm, aki már majdnem barátnőm) szerint Bern innen a legszebb. Elhozott ide, hogy én is lássam.

 

Szólj hozzá!


2011.05.28. 19:02 Az én Svájcom

Reggeli után

Épp forró kávét szürcsöltünk a teraszon, amikor furcsa, földöntúli robaj rázta meg a házat. Mindketten felpattantunk a székről, feltekertem az árnyékolót, hogy lássuk az eget. Először azt hittük, repülők szállnak a háztetők fölött. De az énekesmadarakon és verebeken kívül mást nem láttunk. Ekkor a saroknál felbukkant az első tank, aztán még egy és még egy…  

Szólj hozzá!


2011.05.22. 20:55 Az én Svájcom

Nyakkendő, ing és fürdőnadrág

Fraubrunnen strandján különleges módon nyitották meg az idei fürdőszezont. Három csöppséget kereszteltek meg. Az ünnepségre felemás öltözékben és cipő nélkül jelentek meg az emberek. A gyerekek jól szórakoztak a szertartáson.

Szólj hozzá!


2011.05.19. 20:49 Az én Svájcom

Körkérdés

A ’Coopzeitung’ a következő kérdést tette fel a járókelőknek: Nyáron az utcán túl sokat mutatnak az emberek a testükből?

A felmérés egyértelműen kimutatta, hogy a svájciak szeretik az emberi testet nézni. A megkérdezettek több mint a fele nem gondolja, hogy az emberek túl sokat mutatnak a testükből az utcán. Az emberek ötöd része ennek ellenkezőjét véli, szerintük inkább sokat látni az emberi testből mint nem, 5% egészen biztos abban, hogy „túl sok bőrt”(szó szerinti fordítás) látni az utcán, 16% inkább soknak tartja, mint nem.

A férfiak a testből még többet akarnak látni, 1/3-nak nem elég az, amit láthatnak, 35% véleménye szerint egyáltalán nem sok meztelenséget látni az utcán. A nőknél 19%-al kevesebben gondolkodnak így.

A nőknek pont ellentétes véleménye van. Szerintük túl sokat mutatnak az emberek az utcán. A nők 25%-a „biztos” vagy „talán” válaszokat adtak a feltett kérdésre. 17%-al kevesebb férfi látja így.

Nyugat-Svájcban 19%-al kevesebben mondják, hogy biztosan nem látnak túl sok „bőrt”, mint Kelet-Svájcban (30%).

Ez az apró felmérés két dolgot mutat. A nők még mindig szemérmesebbek, mint a férfiak, a német-svájciak visszafogottabbak, mint a francia-svájciak és kevésbé szeretik mutogatni magukat.

A „bőr-kérdésében” a svájciaknak még van hova „fejlődniük” Magyarországhoz képest. Nálunk majdnem az „egész bőrfelületet”, azaz minden szinten szinte mindent lehet látni az utcákon. Talán már nem is lassan ballag, inkább tempósan igyekszik Svájc a szabados trendek után. Szerintem mára a svájci tinik pont ugyanúgy néznek ki, mint európai vagy amerikai kortársaik. Még néhány év és véleményem szerint, az egykor-volt mélyen vallásos nemzetet elmossa a modern, anyagias, világias-világ mindent-elsöprő áradata.

Szólj hozzá!


2011.05.13. 12:09 Az én Svájcom

Hol élnek a leggazdagabb emberek?

Olyan világban élünk, ahol a gazdagok és szegények közötti különbség jelentősen nő, a gazdagok és szuper-gazdagok száma robbanásszerűen növekszik. Egyedül a fejlett ipari országok 10 év múlva a dollár-milliomosok 2/3-át fogják adni, 2020-ra már 5,5 millióan lesznek. A fejlődő országokban, ezekhez tartozik: Kína, Brazília, India, a milliomosok száma 10 millióra fog duplázódni.

Svájc az az ország, ahol a milliomosok a legnagyobb vagyonnal rendelkeznek. A koronát 2015-ig Szingapúrnak át kell adniuk a Deloitte LLP Tanácsadó Cég véleménye szerint.

A milliomosok robbanásszerű szaporodásának egyik negatív következménye az, hogy tovább nő az egyenlőtlenség, mert a csúcs-jövedelműek bevétele gyorsabban emelkedik, a kis-jövedelműekhez képest.

A fejlett ipari országokban a 80-as évek közepétől 2008-ig a felső-tízezer jövedelme 2%-al nőtt, míg a „az alsó-tízezeré” csak 1,4%-al. Ez a számítás OECD-től származik. (Organisation for Economic Co-operation and Development).

Természetesen Svájcban is nő az egyenlőtlenség. Európában csupán Franciaországnak és Belgiumnak sikerült ezt a folyamatot visszatartania.

Úgy vélik, hogy a növekvő egyenlőtlenség hátterében az anyagi javak újrafelosztása megy végbe.  

A népességszám alapján felmérték, hol él a legtöbb dollár-milliomos. Íme az eredmény:

10. Taivan                             3%          700 000 ember

 9.  Izrael                                3,3%     

 8.  Belgium                            3,5%

 7.  USA                                  4,1%      14 millió ember

 6.  Arab-Emirátusok              6,2%

 5.  Katar                                7,4%

 4.  Kuvait                              8,2%

 3.  Svájc                                8,4%      több mint 640 ezer ember

 2.  Hongkong                        8,8%     

 1. Szingapúr                        11,4%

 

(A kis Svájc még tartja magát a közel- és távol-keleti országok között. Csak az a kérdés, meddig.)

Szólj hozzá!


2011.05.10. 09:35 Az én Svájcom

Marie-Thérése Porchet

Marie egy tipikus ’Romandie’, azaz francia-ajkú svájci hölgy, aki ötvenes évei közepén jár, van egy kutyája, sokat telefonál és mindig – mindent tud. Megveti a német-ajkú svájciakat, de mégis beleszeret az egyikbe. (Szerintem ez a szerelmi história remekül jelképezi az országot. Ha egy szóval kéne Svájcot jellemeznem, akkor azt mondanám: ellentmondásos. Egyszer… majd… összegyűjtöm Nektek az általam meglátott ellentmondásosságokat.)

Marie néhány évvel ezelőtt elhagyta Genfet és a keleti (német-nyelvű) kantonokat járja a Knie Cirkusszal. A francia nevű hölgy ugyanis férfi, akit Joseph Gorgoninak hívnak. Ő az első nyugat-svájci komikus, aki Kelet-Svájcban is sikeres.  

Marie „születése” természetesen a véletlen műve. 1993-ban „lépett fel” először a ’La Revue Genevoise” kabaré revüben. Csak két perce volt, de mégis annyira sikeres lett, hogy Gorgoni úr tovább építette a szerepet. 

Az országjáró kabarista szerint, a német-ajkú-svájciak hangosabban nevetnek, mint a francia-ajkúak és inkább egymáson szeretnek nevetni. Genfben az emberek visszafogottabbak és szívesebben gúnyolódnak ’Dütsch’-ül beszélő honfitársaikon. Ennek oka az, hogy a német-svájciak többen vannak, ők viszik az ország ügyeit, ők a főnökök, ezért a francia nyelvűek szívesen szórakoznak a többségen, de a német-svájciak ezt nem tehetik a francia-svájciakkal, mert ők a kisebbség. (A kisebbség privilégiuma.) Monsieur Gorgoni úgy gondolja, hogy ez a nyelvi különbség nem választja szét a kantonokat.

A német-nyelvűek beszélnek franciául (azért a „távol-keleti” kantonokban nem igazán, Bern kantonban sem mindenki – saját vélemény), a francia-nyelvűek ellenben alig beszélnek németül. A középiskolában nehezen tanulják a ’Hochdeutsch’-ot (nem is akarják), a svájci német pedig még nehezebb nekik. Inkább angolul tanulnak.

A kelet-svájci kiejtés /Schwiizerdüütsch/ a nyugat-svájciaknak mókásan hangzik. Amikor meghallják, azonnal nevetnek rajta. (Én is pont így vagyok vele.)

Neki nincs problémája a „keletiekkel”, ezért elhatározta, hogy svájci-németet tanul, (fajának ritka példánya) hogy megnevettesse a német-svájciakat, akik tudnak magukon nevetni. Egyik műsorának címe: „Uf Düütsch”. (Uf Dütsch = Auf Deutsch = németül.)

Ha zamatos, széna-illatú, mulatságosan dallamos nyelvet szeretnétek tanulni, akkor ne habozzatok, válasszátok a ’Bärndütsch’-öt!

Berni – indián módon búcsúzom: Uf Widerluege! Uff! 

Szólj hozzá!


2011.04.18. 21:22 Az én Svájcom

Nacktwandern – ein neuer Trend

 

Svájcban a sok-arcú természetjárás megadja azt a lehetőséget is, hogy a szó szoros értelemben testközeli kapcsolatba lépj a természettel, azaz Ádám- és Éva-kosztümben járjad a hegyeket-völgyeket.

A naturizmus hitvilága egyre több embert győz meg arról, hogy egészségesebb és természetesebb meztelenül kirándulni. Semmi kétségem sincs, hogy a pucér túrázás új élményeket ad és felszabadító hatású. Izgalmas lehet „eredeti módon”, az első emberpárhoz hasonlóan, teljes bőrfelületen érezni a természetet. De azzal, hogy levetkőzik az ember, még nem hozható vissza a Paradicsomi Harmónia és Ártatlanság. Bár lehet, hogy ez már meg sem fordul a naturisták fejében, csak a testüket akarják felszabadítani a civilizáció, a hagyomány béklyójából, gondolkozásukat már nem.

A test bizonyára élvezi, hogy egész valójában szabadon lélegezhet. A sápatag testrészek egyenjogúvá válnak a nyilvánosságot és intenzív társasági életet élő, napbarnított „testvérekkel”, az arccal és a végtagokkal. Végre nekik is kitárul a világ, beszívhatják az erdő illatát, napfürdőzhetnek és átélhetik a szél hűsítő simogatását, az esőcseppek síkos érintését. (Feltételezem, orkánerejű szélben és viharban nem járják az erdőket.) Bár lehet, hogy tévedek, mert a fanatikusabbak még télen, hóban-fagyban is pucéran járják a hegyeket. Na, ebben már több veszélyt látok, de lehet, hogy ’fázósságom’ tesz ilyen korlátozott gondolkozásúvá.

Elképzeltem, mi történne, ha néhány odaszánt svájci naturista belevetné magát a mi erdőinkbe. (Tudom, ez szürreális, de mi lenne ha…) A kirándulás végére (ha addig kibírják) tutira látványos testi-lelki átalakuláson mennének át, a magyar természettel átélt mélyebb élet-közösség miatt. Néhány kilométer séta után fürtökben lógnának rajtuk a kullancsok, mert a vérszívók akadálytalanul találnák meg a puhább és vérszíváshoz kedvezőbb bőrfelületeket, ahol mértéktelenül lakmároznának „ember-testvéreik” véréből. A fertőzött kullancsok „plusz bónuszként” Lyme-kórral, agyvelőgyulladással vagy akár agyhártyagyulladással „ajándékoznák” meg őket. Persze a szúnyogok és darazsak sem néznék őket tétlenül, igyekeznének „megszeretgetni” a bátor vendégeket. „Csókjaik” nyomán, sima bőrükön  vörös és viszketéstől lüktető dudorok nőnének ki egy szempillantás alatt. A kirándulás végén, hőseink sok új élménnyel és komoly méreg-dózissal „gazdagodva” távoznának. Ha szerencséjük van, megúszhatják a magyar túrát komolyabb allergiás következmények nélkül. (Hazaérve eldicsekedhetnének barátaiknak, hogy egy igazi túlélő-túrán vettek részt.)

Appenzell-Innerrhoden kantonban 2009-ben betiltották a meztelen-túrázást. Na nem az egészségügyi veszélyekre, (Kullancsok egyáltalán nem, darazsak lényegesen kisebb számban élnek itt.) hanem a közízlés megsértésére hivatkozva. A törvényszegőknek 200 frank bírságot kell fizetni. Appenzell-Innerrhoden kanton dominóelvet indított el, mert más kantonok is fontolóra veszik a betiltást.

E tiltó rendeletnek fittyet hányva egy 47 éves naturista továbbra is meztelenül túrázott Appenzellben. Egy helybeli asszony észrevette a ruhátlanul gyalogló férfit és feljelentette. A hatóságok 100 frankra (20 ezer forint) büntették meg, de a férfi, aki a naturista egyesület tagja is, nem volt hajlandó kifizetni a bírságot. A kanton-bíróság 2010-ben felmentette. (Azt nem tudom, milyen megfontolásból.)

Tele vagyok kérdésekkel! Svájc mindenütt kimeríthetetlenül sok túralehetőséget kínál. Az kirándulóutak rengetegében hogyan találták meg a férfit? (Mert még túrázás közben kellett elcsípni.) Feltételezem, a nő mobilon azon nyomban bejelentette, hogy egy meztelen férfi szemérmetlenkedik az erdőben. (Sokszor egyedül sétálok Burgdorf erdőiben. Ha egy pucér férfivel találkoznék, én is a mobilomhoz kapnék, de közben teljes erőből futnék, mivel magyar elmém ebben a helyzetben, naturista helyett, szatírnak azonosítaná be a férfit.) Kiküldtek utána egy felderítő osztagot? Vagy helikopterről pásztázták a környéket, és amikor a hófehér (vagy inkább kreol test) kivillant a fák alatt, kötélen leengedtek néhány embert, hogy elkapják? Vagy a nő mobiljával készített egy képet a férfiről, amit elküldött a hatóságoknak, az adminisztrációs rendszer pedig annyira fejlett, hogy a férfi hátsója alapján be tudták azonosítani a törvényszegőt? Nem értem!  

Az is érdekelne, hogy ez a megtalálási „hadművelet”, majd a jogi-procedúra mennyibe került az államnak? Ha egy társadalomnak van erre ideje és kapacitása, hogy egy pucér embert hajkurásszon az erdőben, majd tárgyalásokra idézze be, nekem ez azt jelenti, hogy az állami alkalmazottak időmilliomosok, az állam pedig elképesztően sok pénzzel gazdálkodik.

 A svájci demokrácia lényege (szerintem) az, hogy a nép által megszavazott törvényeket mindenkivel, személyválogatás nélkül betartatják. A rend fenntartásához sok „ellenőr” kell, ez pedig drága mulatság. De a svájciak boldogan költenek erre, hiszen ebben látják az egyenlőség lényegét, demokráciájuk garanciáját. A hivatalos szerveken kívül, itt mindenki aktív szerepet vállal(hat) a kontrollálásban, azaz, mindenki ellenőriz(het) mindenkit. Szerintük ez a demokrácia csúcsa, erre a legbüszkébbek. Lajos egyik kollégájától tudjuk, hogyan látják saját országukat: „Svájc, a hét millió rendőr országa.” Jaj neked, ha szabálytalan vagy! Nincs menekvés, a szabálytalanságodat valaki biztosan látja, feljelent és fizetned kell érte! Nem is keveset! Én mégis azt mondom, örülj amikor megbüntetnek, mert megtapasztalhatod, hogy a hatósági gépezet nem korrupt, az egyenlőség elve alapján mindenkire egyaránt lesújt. (Tudom, ez egy magyarnak sci-fi kategória. Én sem hiszek a társadalmi-szintű becsületességben. Talán még kell néhány év, amíg kipucolódik az agyamból a cinikus magyar hozzáállás…és el tudom hinni, hogy nem csalás, nem ámítás, itt tényleg rend és egyenlőség van. Vagy inkább totális kontroll?) 

Szólj hozzá!


2011.04.07. 22:43 Az én Svájcom

Erdei séta

Sűrű erdők ölelik körbe Burgdorfot. Külön ajándék, hogy egyedül is csatangolhatok bennük, mert a környék biztonságos. Gyertek velem az egyik sétámra.

Az erdő szélén tűzrakóhely. Mellette üzenőtábla, nejlon-zacskóba tett cetlikkel és ceruzával. Ha egy család itt szeretne sütögetni, akkor időben le kell foglalni a helyet. Egy cetlire leírják, hogy ki, mikor, hány órára szeretné a tűzrakóhelyet „birtokolni”. Ja, még a név és telefonszám sem hiányzik a papírról.

 

Egy ismerős fut el mellettem. Ez a bácsi a szomszédságomban lakik.

 

A fatörzsek színei és erezetei modern festményekhez hasonlítanak.

 

Az erdő favágójából művészi hajlamok próbálnak kitörni.

 

Svájc már nem olyan tiszta, mint a régi szép időkben. De ebben a lekoszosodó állapotában is még mindig sokkal tisztább, mint Magyarország.

 

A svájci gazdák lelkiismeretesen gondoskodnak állataikról. Még az erdők is tele vannak madáretetőkkel. Bár az etetők különböző formájúak, színűek, (még kétszintes is van), de mindegyikről sugárzik, hogy szeretettel készítették őket.

 

Amikor a művilágból belépek a természetesbe, átalakulok. Életerőt, örömöt és tiszta gondolatokat kapok a természettől. Most különösen így van, hiszen minden a születésről és élni-akarásról szól. Ellentmondást nem tűrően, teljes támadásba lendült az élet, hogy a tél maradványait eltakarítsa és a még megmaradt holt területeket is elfoglalja. A fák tövénél sok apró, színes virág tör ki a föld sötétjéből és verekszi át magát a száraz avaron, hogy feljusson a napfényre. Fent, az ég és föld között, a csupasz ágak rengetegén, rügyek milliói feszülten várják, hogy kipattanhassanak. Nézem az élénk-zöldet, ahogy tempósan terjeszkedik és kíméletlenül eltünteti az aszott-barnát, hallgatom a madarak trilláját, beszívom az erdő friss, élet-szagú leheletét.

 

Kiszabadult a palackból az arab szellem, a cunamit ezreket ölt meg és ki tudja még hány embert tett tönkre, a nukleáris felhő elérte Európát, a világgazdaság (született hisztérika) egy újabb „idegösszeomlás” előtt áll … Én meg itt lépdelek, teljes békességben és örömben… és ekkor, fegyverropogás némítja el a tavaszi-zsongást. Megrándul a lelkem. Már megint lőgyakorlat van!

 

Szólj hozzá!


2011.03.28. 15:21 Az én Svájcom

Vissza a tavaszba

Birg (2676 m):

 

Egy hölgy lanovkázás közben elmélyülten olvasott. Nahát, itt mindenki ámult-bámult és fényképezett, ő meg letojva a táj szépségét, teljesen belemerült könyvébe. Egy stációval lejjebb megértettem a helyzetet. Ő itt dolgozik és immúnissá vált a környezet varázsától. Egy férfias mozgású, de erősen sminkelt hölgy volt, aki könnyes szemekkel meredt a sorokra. A könyv borítója rózsaszín volt, világos-kék szívecskékkel díszítve.

Mürren (1650 m):

A James Bond film utolsó üldöző jelenetét itt forgatták.

 

Gimmelwald (1367 m):

Pólókban és rövidnadrágban sétáltak az emberek.

 

Közeledünk a végállomás felé:

Húsz fokos meleg fogadott minket. A természet friss-zöld színben ragyogott, madárcsicsergés és helikopter-búgás töltötte meg a völgyet. Gyorsan kibújtunk a meleg holmikból.

 

Még csak kora délután volt, ezért átkocsiztunk a Brienzi-tóhoz!  Misztikus pára lebegett a víz fölött. A tóparti sétányon nyugdíjasok napoztatták  arcukat, fiatal anyukák sétáltatták csöppségeiket. Egy hatalmas cicát is láttam, aki tökéletes nyugalomban szundikált a forró kövön. Leültünk az egyik padra és beszívtuk a víz illatát, mélyen letüdőztük a táj békességét.

Aztán hirtelen, robbanás-szerű hang törte meg az idilli csendet. Vadászgépek jelentek meg és rendületlenül rótták a köröket fölöttünk.

 

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása