Ti magyarok, nem is tudjátok, milyen kiváltságban van részetek egy átlag svájci családhoz képest! Saját mosógépetek van! Nem ismeritek az alkalmazkodás, az előre tervezés, a szabályok és kötelezettségek béklyóját. Régi filmekből, könyvekből tudjátok vagy a nagymamától hallottátok, hogy valaha, egykoron, létezett egy olyan helyiség, amit mosókonyhának hívtak.
Én mégis hálás vagyok az első svájci mosógépnek, amit H-ban (első lakhelyünk) használtam, mert „ő” indított el a blog-írás útján. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne számoljak be barátaimnak, ismerőseimnek arról, hogy a mosókonyha ebben a gazdag országban nem tűnt el, sőt mi több, rendületlen népszerűséggel bír a 21. század elején.
Minden költözéssel újabb mosó-körülményeket ismertem meg, ezért bátran állíthatom, hogy a mosókonyha-jelenség tökéletesen tükrözi az ország változatosságát, ellentmondásosságát és kiismerhetetlenségét.
Az első mosógéphez szigorú szabályok jártak. Csupán Frau W.-vel kellett osztoznom rajta. A néni óraműpontossággal kéthetente mosott. Vasárnap és ünnepnap tilos volt mosni, de nemcsak mosni, hanem bármilyen mások által látható-hallható munkát végezni. Én is megpihentem a hetedik napon.
Burgdorfban megismerkedtem a mosólistával. A pincében két mosógép, két szárítógép és két szárítóhelyiség volt. Egy mosógéphez négy lakás tartozott. (Régebbi házaknál több család jut egy mosógépre.) Mivel megüresedett az egyik lakás, így csak hárman használtunk egy mosógépet. „Sikerült” kifognom átlagnál rendetlenebb „mosótársakat”, egy portugál családot és egy egyedülálló svájci srácot. A házban természetesen volt „mosó-rendszabályzat”, amit egyik mosótársam sem tartott be. Sokszor fel sem írták magukat a mosólistára, csupán név nélkül, egy lefelé mutató nyíllal foglalták le maguknak az időt. A fiú sosem (megjelenéséből is hanyagság áradt), a nő nagy ritkán takarított ki maga után. (Na, egyből meghoztam azt az általánosítást, –az ember már csak ilyen- hogy rendetlenek a portugálok.) Életem részé vált, a portugál nő hosszú, fekete haja. Fekete haj a padlón, a mosógépben, a ruháim között. Amikor először elfelejtette leszedni a ruháit, nem tudtam, mit kezdjek ezzel a helyzettel. Idővel megedződtem, (mert rendszeresen megcsinálta) simán leszedtem a cuccait, levelet írtam neki, hogy tartsa tiszteletben az időmet. Sajnos, a portugál kétgyerekes családanya, a reménytelen esetekhez tartozott, no nem azért, mert direkt idegesíteni akart, hanem mert képtelen volt a figyelmességre és a rendre. Az egész családot körbelengte a ziláltság, szétesettség és rendezetlenség „szelleme”.
A másik mosógépet idősebb echte svájciak használták. Az az oldal mindig tisztességesebben nézett ki.
Itt nem fizettünk a mosásért, csak az áramért. Egy stick-et kellett használnom, az kapcsolta be a gépet és mérte az áramot.
Jelenlegi otthonunkban végre saját mosógépem és szárítógépem van! Ó, nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett! Nincs kártya, nincs stick, nincs alkalmazkodás, nincsenek bonyodalmak! Végre, szabad emberként moshatok, amikor akarok! Nem kell a pincébe cipelni a ruhákat, nem kell többé mások után takarítani!!! Micsoda megkönnyebbülés!!!
Nemrég egy fiatal pár költözött a fölöttünk lévő lakásba. Azóta reggelenként mosógépbúgás ébreszt, este lefekvéskor mosógép duruzsol a fülembe. Szinte minden nap. Mosó-mániásak? Létezik ilyen betegség?
Előfordul, hogy két adagot mosnak egymás után. Pechemre, csak a 3 órás programot ismerik, ezért van úgy, hogy 6 órán keresztül, folyamatosan, megállás nélkül kell hallgatnom a mosógép búgását. Múlt héten kedden késő este kezdtek mosni. Este fél 11-kor a búgás ellenére sikerült valahogy elaludnom, de férjem nem volt ilyen szerencsés. Elmondása szerint éjfélig ment a gép. Na, betelt a pohár! Elővettük a házirendet, de képzeljétek el, nem volt semmi megkötés, csak arra kérik a lakókat, hogy úgy mossanak, hogy mások pihenőidejét ne zavarják.
Másnap este Lajosom felment hozzájuk. Egy 20 év körüli sráccal beszélt, aki nagyon meglepődött, hogy halljuk a mosógépüket. Azóta este 9 után csend van.
A svájciak mindig-mindenhol hangoztatják, hogy a minőség a fontos. Minőség, minőség és még egyszer minőség! Ami svájci, az minőségi! Még a csapból is ez folyik. Jó, jó elhiszem, hogy a svájci termékeknél nincs jobb a világon, a svájci munkaerő megbízható és pontos, de sajnos, pont a fejem fölött, hiányzik a minőség a falból. Búg és rezonál az egész lakás, amikor fölöttem beindul a mosógép. Próbálkoztam zenével, nem segített. A mosógép hangja rendületlenül a fülemben búgott. A zaj elől csak kifelé menekülhetnék, de a hűvösödő estéken nincs kedvem kint botorkálni órákon keresztül.
Hát így vagyunk most! A várva-várt szabadság újabb bosszúsággal és korláttal jött el. Nem tudom melyik lenne jobb. Csendes lakás mosókonyhával vagy állandó rezgésben élni a szomszéd mosógépével.
Megvan a megoldás! Házat kell vennünk! Van is egy eladó a szomszédságunkban. Egy 474 nm-es telken, 223 nm-es, öt és fél szobás, két garázsos. „Csupán” 895.000 frank (kb.215 millió forint).
Verától (barátnőm és némettanárom) tudom , hogy a svájciak csupán 7%-a lakik saját házban. Ilyen árak mellett, elhiszem. Én pedig azt olvastam, hogy a lakosság 70%-a él bérlakásban. Ebből az következik, hogy 23%-nak van saját lakása. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon ennél jobb az arány. Ismerőseim zöme saját tulajdonú lakásban él, igaz, hogy sokan halálukig fizetik a részleteket.
Na, hogy tetszik a házikó? Autóval csupán 35 percre van Zürichtől. (Ha nincs dugó. De általában van.) Nyugis, csak a tehervonatok zakatolása rondít a csendbe. Biztonságos, a gyerekeket, játékokat kint lehet hagyni az utcán. Csupán egy V.I.P. létesítmény működik diszkréten néhány utcányira, ahová –állítólag- befolyásos emberek járnak kikapcsolódni. A „kiszolgáló személyzet” között magyar lányok is vannak. Szóval, honfitársak élnek (vagy csak dolgoznak?) a faluban. Ki tudja, talán összeakadunk a jövőben. Én nem bánnám, mert érdekelne a történetük.
.jpg)
Ez pedig az egész vitrin:
.jpg)
