Annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem el! Talán onnan, hogy július elejétől Aargau kanton egyik községében élünk. Lakásunk a település szélén van, az út másik oldalán házak helyett, gondosan művelt szántóföldek terülnek el.
Bár férjem Zürichben dolgozik, mégsem költöztünk oda. Egyrészt túl drága, másrészt túl hektikus. Megszoktuk a vidéki nyugisabb életmódot.
Egy költözés mindig veszteséggel és nyereséggel jár. Megszakadnak kapcsolatok, nincs helyismeret, viszont olyan dolgok történnek meg, amik a régi helyen talán sosem.
Költözésünkről csak annyit írnék, hogy az év legforróbb napján három szimpatikus, tiszta tekintetű arab férfi, svájcias pontossággal érkezett burgdorfi lakásunkhoz. Hamar kiderült, hogy nem arabok, hanem kurdok. Iránból és Törökországból jöttek. Mindenki kurd a cégnél. (A kurdoknak nincs saját hazájuk, szétszórva élnek az arab világban. Sokan menekültek Svájcba, szeretnek itt élni. Becsületesen dolgoznak, hogy itt maradhassanak.)
(Egy echte svájci szállítócéggel is felvettük a kapcsolatot. Kijött a tulajdonos felmérni a cuccainkat. A hatvan év körüli lehengerlő mosolyú, bizalomgerjesztő, talpig férfias jelenség akkurátusan végigjárta a lakást, majd néhány nap múlva elküldte árajánlatát, ami ezer frankkal volt több, mint a kurdoké, úgy, hogy Lajosnak végig cipekednie kellett volna.)
A munka végeztével, a „csoportvezető” kitöltötte a számlát. Harminc frankkal kevesebbet számolt. Lajosom szólt neki, hogy elszámolta magát. Nem akarta elhinni. Aztán a nem tudom hányadik összeadásnál elismerte, (két tételt kellett összeadnia) hogy férjemnek van igaza. (Megjegyzem, adminisztrátor volt Iránban. Ő legalábbis ezt mondta.)
A munka hevében, az egyikük szó nélkül, lazán kinyitotta hűtőnket, és kivett egy üveg üdítőt, majd töltött magának (kaptak inni, ha kér, adok, amennyit akar). Egy pillanatra ledöbbentem, majd jót nevettem saját reakciómon. Becsületesek, tisztességesek meg minden, de azért nagyon más kultúrából jöttek. (Nekik meg a mi kultúránk lehet furcsa.)
Lakásunk modern, nagy ablakokkal, (minden új-építésű lakás ilyen) aminek „köszönhetően” bepillantást nyerhetünk mások magánéletébe. (Sajnos fordítva is igaz, szomszédaink is láthatják a mienket). Alapvetően két típusú ember él környezetünkben. Az első kőkeményen, magasról le…. embertársait. Éjjel-nappal függöny nélkül, nyilvánosan éli magánéletét, a másik fajta (a többség) próbálja elbarikádozni magát a kíváncsi szemek elől. Három alapvető módszert alkalmaznak: függöny, ablakfólia, hatalmas növények. Én az utóbbi kategóriába tartozom. Szinte sokkolt beköltözésükkor, hogy a lakás szinte minden zugába, valahonnan be lehet látni. Szeretném megjegyezni, hogy látványosan fejlődök a mások által látható-életvitelben, de tagadhatatlan, hogy az üvegfóliának is komoly szerepe van ebben az eredményben.
Új otthonunkba visszatértek a H-ból (első lakhelyünk) jól ismert "lakótársak", a bűz (svájciak szerint: a vidék illata), a legyek és a szúnyogok. Ennek oka az, hogy augusztus végén és szeptember elején aktívan dolgoznak a parasztok a földeken. Az aratás és vetés között kihagyhatatlan a szarszórás. Most egész Svájcban menetrendszerűen minden farmer szórja az egész évben összegyűjtött ló- és tehéntrágyát. Teljesen rapszodikusan, kiszámíthatatlan hullámokban tör ránk a bűz. Egyik este váratlanul taglózott le. Csak a bio-szemetet vittem le (itt van bio-szemétgyűjtő). Hát ahogy kiléptem a lépcsőházból, megtántorodtam a szag erejétől. Hihetetlen, ebben a modern lakóparkban, ilyen penetráns, elviselhetetlen, undorító, hánytató, közérzet-romboló, arrogáns szag terjengjen a levegőben! Pánikszerűen menekültem vissza a lakásba. Még jó, hogy minden ablak zárva volt a forróság miatt.
Mindennapos tevékenységeim közé tatozik a légyüldözés. Ezek az aargau-i fekete-legyek, nem olyanok, mint a berniek. Sokkal agresszívabbak, gyorsabbak, időigényes az elfogásuk. Tegnap egy csoport zöld-színű légy hatolt a lakásba. Hogy honnan? Gondolom egyenesen az egyik trágyadombról jöttek hozzánk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy lassúak, néhány perc alatt elbánok velük.
A szúnyogok is egészen mások. Olyan picik, hogy szinte láthatatlanok és észrevétlenül, alattomosan csípnek, szívásuk után a „normálisnál” apróbb piros folt jelenik meg a bőrön, ami elviselhetetlenül viszket. A szúnyogriasztók ellenére, kész öröm, ha egy reggel nem fedezek fel magamon újabb csípéseket.
Szóval bűz, légyvadászat és állandó vakaródzás (csupa régi-új élmény) ”gazdagítja” életünket.
Hogy ne sajnáljatok nagyon, következő levelemben igazán jó dolgokról fogok írni.
Az aargau-iak így köszönnek este: „Ábi!” (Magyarul: „Szép estét!” Szó szerint így hangzik: „Este!”, de még ez sem jó, mert becézik az „este” szót. Talán az „Estike!” variáció lenne a legpontosabb fordítás, ami viszont magyarul érthetetlenül muris vagy murisan érthetetlen. De sebaj!
Akkor hát: „Ááábi!” „Eeestike!” Szép estét Mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.