Sűrű erdők ölelik körbe Burgdorfot. Külön ajándék, hogy egyedül is csatangolhatok bennük, mert a környék biztonságos. Gyertek velem az egyik sétámra.
Az erdő szélén tűzrakóhely. Mellette üzenőtábla, nejlon-zacskóba tett cetlikkel és ceruzával. Ha egy család itt szeretne sütögetni, akkor időben le kell foglalni a helyet. Egy cetlire leírják, hogy ki, mikor, hány órára szeretné a tűzrakóhelyet „birtokolni”. Ja, még a név és telefonszám sem hiányzik a papírról.
Egy ismerős fut el mellettem. Ez a bácsi a szomszédságomban lakik.
A fatörzsek színei és erezetei modern festményekhez hasonlítanak.
Az erdő favágójából művészi hajlamok próbálnak kitörni.
Svájc már nem olyan tiszta, mint a régi szép időkben. De ebben a lekoszosodó állapotában is még mindig sokkal tisztább, mint Magyarország.
A svájci gazdák lelkiismeretesen gondoskodnak állataikról. Még az erdők is tele vannak madáretetőkkel. Bár az etetők különböző formájúak, színűek, (még kétszintes is van), de mindegyikről sugárzik, hogy szeretettel készítették őket.
Amikor a művilágból belépek a természetesbe, átalakulok. Életerőt, örömöt és tiszta gondolatokat kapok a természettől. Most különösen így van, hiszen minden a születésről és élni-akarásról szól. Ellentmondást nem tűrően, teljes támadásba lendült az élet, hogy a tél maradványait eltakarítsa és a még megmaradt holt területeket is elfoglalja. A fák tövénél sok apró, színes virág tör ki a föld sötétjéből és verekszi át magát a száraz avaron, hogy feljusson a napfényre. Fent, az ég és föld között, a csupasz ágak rengetegén, rügyek milliói feszülten várják, hogy kipattanhassanak. Nézem az élénk-zöldet, ahogy tempósan terjeszkedik és kíméletlenül eltünteti az aszott-barnát, hallgatom a madarak trilláját, beszívom az erdő friss, élet-szagú leheletét.
Kiszabadult a palackból az arab szellem, a cunamit ezreket ölt meg és ki tudja még hány embert tett tönkre, a nukleáris felhő elérte Európát, a világgazdaság (született hisztérika) egy újabb „idegösszeomlás” előtt áll … Én meg itt lépdelek, teljes békességben és örömben… és ekkor, fegyverropogás némítja el a tavaszi-zsongást. Megrándul a lelkem. Már megint lőgyakorlat van!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.