Kocsival indultunk egy szeles, borongós vasárnapon. Emmentál más lehet, mint a többi hely –gondoltam-, mert látogatható még vasárnap is, fittyet hányva vallásos reguláknak. Burgdorf után, hirtelen fölkanyarodott az út egy hegy oldalán és ott tekerődzött oly veszélyesen, hogy többször elakadt a lélegzetem. A keskeny, agyon-foltozott, hepehupás úton nagy volt a forgalom. Többször meg kellett állnunk, mert két autó már nem fért el egymás mellett. Hát, igen…a szívhez keskeny út vezet. (De azt nem gondoltam volna, hogy szoc.-reál minőségű út!) Tíz perces izgalom után felértünk egy fennsíkra. Itt pont úgy néz ki a táj, mint nálunk H.-ban, csak minden 500 méterrel magasabban van. Itt, hullámvasutasdit játszottunk, élvezve a táj szépségét, amikor váratlanul megpillantottuk az ’Emmental’ kiírást. Ezek szerint, megérkeztünk. Néhány rozoga ház a 19. századból és egy óriásplakát biblia idézettel. Ennyi? Tőlünk jobbra, egy nagy parkoló mögött, 3-4 ház állt össze-vissza, emberek nyüzsögtek a házak között vásárlás izgalmától feldobottan. A központi épületben nagy volt a lárma és a sajtszag. Csoportok keringtek a „stációk” között, többen egy nagy üvegkalitka körül álltak és lefelé néztek. Mi is odamentünk. Lent a mélyben, egy nő dolgozott a sajtüzem sajtkeverő részlegén. (Magyar jelenség. Egy dolgozik, a többi nézi.) Amikor belefáradtunk a nő nézésébe, egy szinttel lejjebb mentünk, szerintem ez lehetett a szív legbensőbb és egyben legbüdösebb része. Itt hatalmas, közel száz kilós sajttömbök érlelődtek a homályban. Aztán fölmentünk az emeletre, ahol mindenki sajtot zabált. Majd bementünk a boltba, ahol mindenki sajtot vásárolt. Időközben mi is megéheztünk, (ha már itt vagyunk), ettünk egy lekváros fánkot. Finom volt.
Svájc Emmentáli sajtból exportál legtöbbet. Az egész világon eszik, én is eszem. Még hozzá rendszeresen. Gyakorlatilag ez az ország egyik leggazdagabb része. Hát, hogy van az, hogy mégis ilyen szegényesen, kopottasan élnek?! Igaz, nagy házakban laknak, de a tetők rogyadoznak, a kerítéseket özönvíz előtt festették le. A farmok olyan jelentéktelenek, hogy teljesen belesimulnak a tájba. Lehet, hogy pont ez a céljuk? Isten tökéletes műve előtt meghajolva, alázatosan meghúzódnak a domb tövében. Kisebbnek akarnak látszani, mint amik. Férjem egyik svájci munkatársának a mondata jutott eszembe:” Mi svájciak nem szeretjük mutatni, milyen gazdagok vagyunk.” Mi van e mögött? Alázat? Ránk magyarokra az jellemző, hogy többnek akarunk látszani, mint amik vagyunk. Itt pont fordítva van. Mi nyakra-főre vesszük fel a hiteleket, mert nagyobb autó, nagyobb ház, nagyobb mell kell. Itt pedig: Dehogy újítom fel a házamat! Nehogy azt higgyék, hogy felelőtlen költekező vagyok, aki szemérmetlenül mutogatja gazdagságát! Nem akarom, hogy az egész falu rólam pletykáljon!
Láthatjátok Svájc szíve titkokat rejt, én is csak a felszínét kapirgálom. A szegénységi fogadalomban van szépség. De ezek az emberek nem szegények, csak annak akarnak látszani, miközben gazdagok, nagyon gazdagok itt Emmen völgyében. Vajon mit csinálnak a pénzükkel? Lehet, hogy komolyan veszik a vallásukat és titkon nagy adományokat küldenek szegényebb országokba? Vagy csak egyszerűen fukarak, mint Harpagon és lyukas cipőben, szakadt ruhában ülnek – na nem az aranyládikán – hanem a bankkártyán? Még van néhány évem, hogy rájöjjek az igazságra, de az is lehet, hogy kár ezen töprengnem. Épp elég, ha Isten tudja, mi lakik az ország és az emberek szívében.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nemsissi 2010.03.23. 21:33:41
eyr750 2012.09.12. 17:45:56