Az én Svájcom

Miklós, aki több mint 50 éve él itt, így látja a svájciakat:

Szeretem bennük azt, hogy engem ide befogadtak. Ahogy engem befogadtak, szenzációs! Anélkül, hogy valamit tettem volna. Utólag az ember próbálja megköszönni a munkájával. Volt egy fajta elfogultság a magyarok felé. Megszerettek minket az 56-os események miatt. Ez olyan volt, mintegy meghajlás a magyar nemzet előtt. Nem volt ilyenre példa. A csehek idejövetele 67-ben egészen más volt. Sokkal nehezebb volt nekik beilleszkedniük.

Amit én szeretek bennük, az az, hogy lelkiismeretesek, megbízhatóak, nem szélhámosok. Amit megbeszélsz velük, megtartják. Az, hogy időnként ferde szemmel néznek... ez abból fakad, hogy félnek attól, hogy elvész a svájci jelleg a sok külföldi miatt, beleolvadnak a külföldi kultúrákba és nem tudják magukat megvédeni.

A fejüket tették a kasza alá, amikor 300-400 évvel ezelőtt a Habsburgokkal szemben az életükért harcoltak. Áldozatot vállaltak. Ez már nincs meg.

Ezek a svájciak nagyon okosak, mert tudják, hogyan működnek a dolgok. Lavíroznak ide-oda, ezzel elkerülnek minden nehézséget. Szerintem ez számukra egy életszükséglet. Talán így tudják magukat életben tartani.

Hogy micsoda problémákon politizálnak! Nem tudják, mik az igazi problémák. Csodálkozom, ezen fennakadni?

A kertjét úgy műveli, hogy senki ne tudja, milyen növényt ültet be ma és mit fog holnap kaszálni. Senki ne foglalkozzon az életével. Ha valakit megkérdeztek volna 10 évvel ezelőtt, te mondd, mennyit keresel, azt válaszolja, hogy mi közöd van hozzá. Ma már nyilvánosan írnak erről, egymást boncolják. Ez egy nagy veszteség a bankosok számára.

Mit nem szeretek a svájciakban?

Amiről az ember szívesen hallana, inkább hallgatnak. Nem mondanak mást, ami nem igaz, inkább nem mondanak semmit. Például, ha szakmai vonalon megkérdezem, mi a véleményed. Csináljuk ezt így vagy inkább amúgy? A svájci azt mondja: „Te, még meg kell gondolnom.” Egy német azonnal megmondja, mit gondol.

Saját érzelmi értékeiket is lassan elveszítik, mert nem tudnak róla beszélni. Szemérmesek, bátortalanok és gyávák. Érzelmi vonalon is. Mindig attól félnek, mi történik, ha nem sikerül. Az érzelmeket fel nem vállalva, felszínes szokás lesz az érzelmi életük. Arra van szükség, hogy ha dolgozol dolgozz, ha keresel, akkor keress. Nem érdekli, amit te gondolsz, hagyd békén. Ez nem csak az érdeklődés hiánya. Érdeklődne, de nem mer. Az érdeklődés túl veszélyes, mélyre menne, ott pedig bizonytalanok. Nem közlékenyek. Azért sem kérdeznek, nehogy nekik is mondaniuk kelljen valamit a viszont kérdésre. Nagy emberi melegséget, közelséget nem éreztem. Te itt külföldiként, maradhatsz egész életedben külföldi.

Nálunk otthon, ez nem így van. Érdeklődőbbek, kíváncsibbak vagyunk. A külföldiek maguktól változnak meg Magyarországon, Svájcban pedig ez egy kényszer. A magyarok nagyon vendégszerető és szívélyes emberek. Itt azt sem mondják, hogy üljél le. Neked itt nagyon jó helyzetednek kell lenni ahhoz, hogy befogadjanak. Szeretnétek velünk vacsorázni? Jól van, akkor menjünk étterembe. Az otthon, mintha a belsődet mutatná meg és ezt védeni kell. Az, hogy nem engedik meg, hogy átlépd a küszöbüket, félelem van.

Hogy tudnak-e egymással intimitásban élni? Hááát, ez inkább egy szokássá tett érzelmi kapcsolat. Mert mások sem élnek másképp. Nem kell többet adni belőled, csak annyit, amennyi éppen szükséges. Nehogy mindent odaadjál, mert akkor hülye vagy. Az sem beszél sokat a szegénységről, aki szegény. A gazdag pedig egyáltalán nem beszél a gazdagságáról. Adakozásnál ha a szomszédom ennyit adott, akkor én egy frankkal többet adok. Ők korrektek, de nem nagylelkűek.

A munka nem dicsőség, ahogy nálunk volt otthon, hanem szükségszerűség. Nem mondom, hogy rosszul dolgoznak. Nagyon szorgalmasak, viszont nagyon tudja, miért dolgozik. A pénzért. Ebből lesznek gazdagok. Évszázadok óta ezt csinálják, nem fognak azért megváltozni, mert én idejöttem.

Nem mondom azt, hogy nem érzem jól magam itt. Viszont nem keresem a legjobb barátomat, mert itt úgysem találom meg. Sok nőtől hallottam, hogy a magyar férfi úgy viselkedik a nőkkel, hogy az nem igaz! Mert a magyar férfinek charme-ja van, lovagias. Így nevelődtem vagy sem, nem is érdekel. A nőt másképp kezelem, mit a férfit. Nekem ez egy jó érzés. A svájci nők, ha velünk magyarokkal társalognak, egész odavannak.

Az, hogy nem tudok jól dialektussal társalogni, sosem vették rossz néven. Nem is akarom letagadni, hogy magyar vagyok. Minek? Amikor elkezdtem dialektussal keverten beszélni, teljesen odáig voltak. „Na, jól van! Nem kell többet! Elég!” Itt-ott még büszkék is rám. Mi adtuk neked a lehetőséget, te most meghálálod. Most kvittek vagyunk.

Nincs olyan svájci barátom, mint otthon. Nem is kerestem. Nincs bensőségesség, melegség. Ha megszólítanak, akkor valamire szükségük van. De nem kérdezik meg, hogy hogy vagyok, hogy érzem magam.

 Én: Mit gondolsz a svájci nőkről?

A svájci nők erősebbek, mint a férfiak. Ez azért van, mert a nők sokkal jobban foglalkoznak egymással, mint a férfiak. Ha a nők összejönnek, annak valami oka van. Ők valami miatt jönnek össze. Érdek van. Amit ők nagyon ügyesen tudják éreztetni, ez az emancipációs dolog. Ez sokkal elevenebb itt Svájcban, mint ahogy az ember gondolná. Sok nő elvesztette nőiességét, viszont dominánsabb lett. Ahhoz, hogy megtartsd a nőiességedet, arra puhaságra, kecsességre van szükség. A nők régebben háttérbe szorították magukat. Most ők jönnek előre, eddig azt mondtad nekem, nem csinálok semmit, most én mondom, hogy te nem csinálsz semmit. Van merészség hozzá. Állandóan olvasom az újságban, ki keres többet, a férfi vagy a nö. Orvosi vonalon például már több a nő és jobban is diktálnak. Nem hiszem, hogy a férfiak többet fognak dolgozni azért, hogy jobban helytálljanak a nőkkel szemben. A nők viszont hajlandóak. Engem ez a probléma nem érdekel. Mert ezen nem tudok segíteni. Nők mellé állni, ehhez a férfinak nincs érzéke. Ez így volt évtizedeken keresztül, miért kell ezen változtatni. A férfiak a kényelmet szeretik. Most üljek oda főzni? Csinálják néhány helyen, de ez nem tartott sokáig. Hányszor olvasom, hogy a férfi legyen a konyhában, a nő menjen dolgozni. Jó lenne ezt kipróbálni, hogy meglássuk, működik-e. Nem tudom, hogy a nőkön mit segítene egy ilyen változás.

A kicsi, kormos ember egy órán keresztül pucolta a pincében a kazánt. Majd feljött a nappaliba és szépen nekikészülődött a kandalló tisztogatásához. Minden szerszámnak és eszköznek megvolt a pontos helye, begyakorlott, letisztult mozdulatokkal dolgozott. Készítettem neki egy kávét, amit hálásan elfogadott. Ezután kivonultam a nappaliból. Szeretem a munkásokat magukra hagyni, mert rájöttem arra, hogy a férfiak jobban dolgoznak, ha békén hagyják őket. Egy óra múlva szólt, hogy elkészült. Elővett egy régi A4-es nyomtatványt, amin évekig visszamenőleg pontosan vezette munkáját és egy kérdőívet, amit nem akart írás közben összekoszolni, ezért egy bordó papírt tett kormos keze alá. Különböző kérdésekre kellett válaszolnom, többek között arra, hogy milyen fát tüzelünk a kandallóban. Mit tudom én! Jöjjön, nézze meg. Kimentünk a farakáshoz. Ő elővett egy mobil-méretű kütyüt, megnyomott rajta egy gombot. Egy kétágú villa ugrott ki belőle, amit belenyomott a tűzifába. A kijelzőn nyomban megjelent egy érték. Mi ez, kérdeztem csodálkozva. Ez az okos készülék a tűzifa víztartalmát méri. Szerencsére, a mienk a megadott értékhatáron belül volt. Ha átlépi az engedélyezett víztartalmat, tilos elégetni, mert egyrészt rongálja a kandallót, másrészt szennyezi a levegőt. Na, most már ezt is tudom. Micsoda szerencse, hogy nem kell kidobnunk a tűzifánkat!

Még egy-két ikszelés, végül aláírás következett. Kézfogás nélkül búcsúztunk. Jövőre, ha itt lakunk még, újra találkozunk.

Elment, nem történt semmi különös, mégis újra és újra eszembe jut ez a kisember. Miért? Elvégezte a munkáját, váltottunk néhány mondatot. Ennyi! Mi ebben az érdekes? Talán, mert ezt a koszos munkát örömmel, szeretettel végezte el. Minden mozdulatából gondosság, lelkiismeretesség áradt. Koncentrált a munkájára, élvezte a kávét, odafigyelt rám. Mindenben jelen volt.

Külsejét is természetesen viselte. Ámulva néztem, hogy ebben a külsőségekben tobzódó világban, képes valaki tök jól érezni magát egy jelentéktelen testben is. Nincs kisebbrendűsége, nem siránkozik, „Ó, miért vagyok ilyen kicsi!”, nincs szerepjátszás, „Aj-jaj, hogyan kompenzáljam apró termetemet, humoros legyek vagy inkább dúvad?„ Ő egyszerűen és természetesen „csak” van és élvezi az életet.

Azt hiszem, meg tudom fogalmazni, mi fogott meg benne. Lehet, hogy tévedek, de így látom őt:

Találkoztam egy emberrel, aki szerepjáték nélkül, egészséges önazonosságban él. Gondolatai, szavai és cselekedetei harmóniában vannak egymással. Neeem, ez nem lehetséges! Vagy mégis? Létezik olyan, hogy képmutatás és önámítás nélkül élni? Miért gondolom, hogy ő ilyen? Hiszen nem is ismerem! De a tekintete olyan tiszta volt! Az beszélt helyette.... és én hallottam, amit mondott.

Egyik szomszédomtól tudtam meg, hogy él egy asszony a községünkben, aki ért az állatok nyelvén. De nem csak az élőkkel, hanem a holtakkal is társalog. Hitetlenségemet látván elmesélte saját történetét.

Évekkel ezelőtt, mélyen gyászolta kutyusát. Egy nap összefutott az utcán ezzel a hölggyel, aki behívta magához egy kávéra. Beszélgetés közben váratlanul így szólt vendéglátója: - Ursula (szomszédom), ne vádolt magad tovább azért, hogy elaltattad a kutyádat. A kutyád azt üzeni neked, hogy ne aggódj, minden rendben van vele. Ursula –állítása szerint- bizton meg tudja állapítani, amikor hazudnak neki. Tudta, hogy ismerőse igazat mond. Abban a pillanatban megkönnyebbült és lement róla az önvád.

A környéken él egy másik asszony is, aki nem csak érti az állatok nyelvét, de azt is meg tudja mondani, hol vannak, ha elkóborolnak. Ursula férje hallott erről a nőről. Bár kételkedett képességeiben, de amikor egyik munkatársának a macskája eltűnt, és napok óta hiába keresték, nincs vesztenivaló alapon, megadta az állatokkal társalkodó hölgy nevét. Kollégája felkereste az asszonyt, vitt magával egy régi fotót a macskáról. A hölgy miközben nézte a képet, látomása lett. Pontosan leírta a környéket, ahol a macska tartózkodott. Egy folyópartot látott fákkal, póznákkal. A férfi ráismert a helyszínre. Nyomban oda is ment, és akár hiszetek, akár nem, ott volt az elveszettnek hitt macska.

A magyar hírekben is megjelent, hogy 2014 február 9-én a tömeges bevándorlás leállítása mellett szavaztak a svájciak.

Viszonylag sokan, a svájci állampolgárok 56,2%-a adta le a voksát. A szavazók 62%-a, 1. 776 688 ember úgy gondolja, hogy túl sok idegen él az országban, 38%-ot, 1. 088 210 embert pedig nem zavar a bevándorlás mértéke.

Schwyz kanton kivételével, az összes többi 22 kanton a bevándorlás csökkentése mellett szavazott. De Schwyz ’nem’-je is halovány, csupán 1%-al lett több az ’igen’-nél.

A lakosság egyértelműen megszavazta a jobboldal javaslatát, miszerint meg kell fékezni a bevándorlást, új kvótákat kell megadni, üres munkahelyekre svájciakat kell előnyben részesíteni és szigorítani kell a bevándorlók jogait a szociális juttatások kapcsán. (Már megjelentek olyan álláshirdetések, amelyekben kihangsúlyozzák, hogy kizárólag svájci munkavállalók jelentkezését várják.)

A külügyminiszter, Didier Burkhalter szerint, ez az eredmény nehezebbé teszi az EU-val történő jövőbeli kétoldalú tárgyalásokat, mivel inkompatibilis Svájc és EU közötti szabad munkaerő áramlással. „De ez nem ’Fekete Vasárnap’ Svájc számára. Az emberek döntöttek, a kormánynak teljesítenie kell a döntést az ország javára.” – nyilatkozta.

A kabinetnek és a parlamentnek 3 éve van arra, hogy bevezesse az új megszorításokat. A javaslat minden nemzetre kiterjedő kvótákat akar, beleértve a naponta ingázókat és a menedéket kérőket.

Az ellentábor szerint, Brüsszel több kulcsfontosságú, kétoldalú megegyezést törölhet és attól tartanak, hogy Németország és Olaszország (Svájc vezető export piacai) válaszképpen szankciókat fognak bevezetni Svájccal szemben. Kiemelik, hogy bizonyos szektorok, pl. egészségügy, építkezés és kutatás a jövőben is igényt tart külföldi specialistákra.

Tény, hogy 2012-ben Svájc lakosainak száma több, mint 8 millió lett. Évente körülbelül 80 ezer ember vándorol be az országba. Ez azt jelenti, hogy évenként egy Lucern méretű várossal, kétévente pedig egy Genf-el szaporodik az ország.

Okos emberek kiszámították, hogy milyen évenkénti következményekkel jár a dinamikus lakosságnövekedés:

+ 42. 000 autó

+ 120-200 szélerőmű felállítása

+ 34. 000 lakás építése

+ 500 tanár

+ 160 orvos

+ 600 ápoló

+ 380 kórházi ágy

+ 70 iskola és óvoda

+ 300 osztály az iskolákban

percentként 1,1 nm megművelt földterület elvesztése

A bevándorlók aránya 1950-től:

1950                   6%

1960                   9,6%

1970                   16,2%

1980                   14,4%

1990                   16,4%

2000                   19,8%

2010                   22,4%

A bevándorlók foglalkoztatása:

35%már itt élő bevándorlók családtagjai

14%meghatározhatatlan munkakör

10%továbbképzésen vesz részt

8%nem keresőképes

8%iroda

6%vállalkozó, igazgató

5%építkezés

4%konyhai személyzet

2%szolgáltatás

2%orvos

2%ápoló

2008-ban Zürichben a német-ajkú gyerekek először kisebbségbe kerültek a külföldi nyelveken beszélő gyerekekkel szemben.

Az általános iskolákban a külföldi: 50,7%

Középiskolákban (C szint): 80,4%

2010/11-ben az idegennyelvű gyerekek aránya a kötelező iskolákban:

Bázel:                  50%

Genf kanton:      45%

Zürich kanton: 36%

Svájc:                  27%

A bevándorolni vágyók jövőbeni kritériumai:

-       képes és akar integrálódni

-       megfelelő, önálló egzisztenciát tud felépíteni

-       mindegy, hogy az EU-ból vagy más földrészről jön

Ha egy amerikai specialista megfelel a kritériumoknak, ugyanolyan esélye van, mint kelet-európai kollégájának.

Különösen a gazdasági ágazat marad nyitott.

Minden svájci ismerősöm és barátom úgy gondolja, hogy túl sok az idegen az országban. 20% az a felső határ, ami még számukra elviselhető.

Elhiszem, hogy érzelmileg, kulturálisan, szociálisan nehéz ezt a sokféle népet befogadni, mellettük élni. Természetesen kiadással jár az idegenek integrálása, támogatása. Mégis kételkedem abban, hogy gazdaságilag rosszul járnak. Ó, igen, csökken a megművelhető szántóföld, több iskolát, óvodát, kórházat kell építeni. De közben virágzik az építőipar! És ki húz ebből hasznot? A svájci építkezési vállalkozók, akik busásan megszedik magukat, ráadásul szívesen alkalmaznak külföldieket, mert sokkal olcsóbbak a honfitársaiknál.

Panaszkodnak a svájciak, hogy drágák lettek a lakások, házak! De miért? Vajon kik emelik fel az ingatlanárakat? A svájciak! A kedves svájci eladók a növekvő kereslet miatt kérnek pofátlanul sokat.

A svájci farmerek is szívesen alkalmaznak külföldit. Láttam fekete fiúkat epret szedni, gyomlálni, lengyel fiúkat palántázni. Olcsó munkaerővel csökkennek a kiadások, de az élelmiszerek ára mégis az egekben vannak. (A legutóbbi sokkoló példa: a helyi boltban 200 gramm mák 5.2 frank, Németországban 500 gramm mák 2,9 euró.)

És a hotelek, éttermek? Maguk a svájciak is szívesebben mennek külföldre, mert a helyi szállodák, szolgáltatások piszok drágák.) A legtöbb svájci hotelben szinte kizárólag külföldiek szolgálnak ki. A svájci már nem akar krumplit szedni és WC-t pucolni. Ki jár jól az olcsó munkaerővel?

Ez a sok bevándorló a plusz 42. 000 autóval szennyezi Svájc levegőjét és koptatja az utakat, de könyörgöm, ki adja el az autókat? Ki szereli meg őket? Még egy jogosítvány megszerzése is komoly kiadás, tanfolyamokat, oktatókat megfizetni és még ott van a vizsgadíj, plusz a jogosítvány ára. Hova megy ez a pénz? (Egy óra vezetés oktatóval 80-100 frank.)

Nem folytatom tovább...

Igen, Svájc Bácsi egyik zsebéből tényleg sok pénzt vesz ki a bevándorlók miatt, de a másik zsebébe ömlik a pénz, szintén a bevándorlók miatt. Jó lenne tudni, melyik zseb dudorodik jobban...

Teljesen rendben van, ha a svájciaknak elegük van az idegenekből, joguk van akár mind visszaküldeni oda, ahonnan jöttek. Csak csendben szeretném megjegyezni, hogy sok-sok, nagyon sok svájcinak kevesebb pénze lenne a bankszámláján a vendégmunkások és bevándorlók nélkül. Ja, és természetesen a tisztes adózó állampolgárokon keresztül Svájcnak is.

(Tudom, tudom, ez nem egy friss hír, de attól még lehet érdekes.)

Február 17-én hajnalban, az etióp légitársaság Rómába menő gépét eltérítették.   Az eltérítő nem terrorista volt, hanem a járat másodpilótája, aki Róma helyett Genfben akart leszállni.

Az olasz légtérben két olasz vadászgép kísérte az utasszállító repülőgépet, a francia határnál két francia vadászgép vette át a kísérő szerepet. Az átlagember azt gondolná, hogy Svájc légterében két svájci vadászgép kísérte tovább a gépet, de nem így történt. A francia vadászgépek az etióp utasszállító mellett maradtak, egészen Genfig. Az ok végtelen egyszerű. A svájci légierő csak hivatali időben üzemel. Svájcot hajnali 4:30-kor értesítették a gép eltérítéséről, ilyen korán egy pilóta sem dolgozik.

A légierő szóvivője azzal büszkélkedett, hogy az együttműködés a francia és olasz légierővel remekül funkcionál.

Több éves elkötelezett szolgálat után, 2013 nyarán Brokkolit a Svájci Hadsereg hivatalos állományába vette fel és tisztelete jeléül, munkája elismeréséül (rangfokozatokat átugorva) egyből dandártábornoknak nevezte ki.

Nem véletlen, hogy ilyen magas tiszti rangot kapott, hiszen Brokkoli évek óta odaadóan és önzetlenül szolgál Lyss község kaszárnyájában (Bern kanton). Brokkoli feladatköre: 400 katona jó lelki-állapotának biztosítása és a kellemes légkör megteremtése. Szóval a cicus (Mert hogy, Brokkoli dandártábornok egy édes-drága cirmos-cica.) lelki-gondoz, és nem is akárhogyan.

A macsesz 2005-ben bukkant fel először a kaszárnyában és rövid időn belül hihetetlen népszerűségre tett szert. Egy egykori katona nyilatkozata szerint, Brokkoli a laktanya sztárja, sokan kedveskednek neki mindenféle finomsággal.

Brokkoli a harmadik állományba vett cica, de az első, amelyik önszántából „vonult be a hadseregbe”. A másik két katonai-cicus Sand-Schönbühl bázison él. Nekik más a feladatkörük. Ők védelmi és harcászati feladatokkal vannak megbízva. Folyamatosan végeznek felderítéseket és meglepetésszerű akciókban könyörtelenül lecsapnak a zab-, széna- és szalma-raktárakban élő egerekre. Ez a két szorgosan dolgozó, komoly fizikai és szellemi leterhelés alatt szolgáló macsesz közel sem olyan népszerű, mint a simulékony, hízelgő, doromboló Brokkoli.

Brokkoli rajongótáborának száma folyamatosan nő, csak a Facebook-on több mint 700 barátja van. A virtuális like-olások mellett, hűséges barátai postán is rendszeresen küldenek csomagokat négylábú kedvencüknek.

Kész csoda, hogy ennyi kényeztetés mellett Brokkoli nem hízott el. Biztos rendszeresen edz, mert az teljességgel elfogathatatlan, hogy a Svájci Hadsereg tagja túlsúlyos, kényelemszerető és tohonya legyen.

A Wahlensee (Wahlen-tó) forgalommentes, északi oldalán, nem messze Quinten községtől található egy már nem működő kőbánya. Steinbuch Schnür (így hívják) a közeljövőben teljesen át fog alakulni, a kőkorszakból átugrik a hiper-modern 21-dik századba.

A Zürichi Elektromos Művek (EKZ) és a St.Gallen – Appenzell Erőmű (SAK) közösen belevágnak egy giga-projektbe. Ilyet még Svájc, de mondhatni a világ sem látott. A tóparti kopár sziklákra 80.000 nm-es felületen szolár-elemeket akarnak erősíteni. A projektet 2017-ben fogják elkezdeni és elkészülte után 1400 háztartást fog ellátni szolár-árammal.

Látványa nekem egyszerre idegen és lenyűgöző.

Ha Scwíííccer-düccsül értesz valamit, nézd meg ezt a videót, de ha nem, akkor is, mert tök mulatságos ez a nyelv.

http://www.tagesanzeiger.ch/schweiz/standard/Ein-Steinbruch-fuer-die-Energiezukunft/story/13254309

Most így néz ki a tópart:

Így fog kinézni:

Annyi minden történt velem, meg sem próbálom leírni. Többek között túl vagyunk egy újabb költözésen..... (Maradtunk Aargau kantonban.)

Sok téma bennem rekedt, de tavalyról mindenképp szeretném felidézni az 1:12-t.

Mi ez az 1:12? Igen, igen, 0,083333333...... Helyes, de mégsem jó válasz! Na, van még egy ötleted? Neeem! Ez nem a következő holland-magyar focimeccs végeredménye! Próbálj meg egy kicsit nem magyarosan gondolkozni!

Jól van, nem húzom-vonom tovább. Az 1:12 a svájci közvetlen demokrácia terméke. Igazi svájci unikum. Máshol ilyen nem történhet, mert a világ legtöbb országában közvetett demokrácia van, (Az állampolgárok csak négyévente az elnöki, a parlamenti vagy a helyi választásokon szavazhatnak. A megválasztott képviselők döntik el, hogy kik kerüljenek döntéshozói pozícióba.) avagy egyáltalán nincs demokrácia.

A svájciak évente legalább 3-4-szer járulhatnak az urnákhoz, mert a szövetségi szintű  (minden kantonban ugyanazért szavaznak) mellett kantonális és helyi témákban is szavazhatnak. Például Graubünden kantonban a 2022-es Téli Olimpia megrendezéséért rendeztek szavazást, amibe más kantonok nem szólhattak bele. A helybeliek leszavazták az olimpiát.

Bármilyen csoportnak, sőt még egyénnek is joga van új törvényjavaslatot fölterjeszteni, szavazást kezdeményezni. A nemzeti szintű szavazáshoz 100 ezer aláírás szükséges. Ha egy svájcinak van elég kitartása és összegyűjt ennyi aláírást, akkor a Szövetségi Kancelláriának akár tetszik, akár nem, 18 hónapon belül el kell indítania a kampányt. Az aláírásokat jó svájci alapossággal, szigorúan ellenőrzik. Minden aláírónak svájci állampolgárnak kell lennie, ugyanaz a név kétszer nem szerepelhet a listán.  

A Fiatal Szocialisták kezdeményezésére 2013 november 24-re kitűzték az 1:12-es törvény-javaslatot. Az 1:12 igazságosabb fizetésekről szól. Egy vállalaton belül a vezetők a legalacsonyabban kereső dolgozók fizetésének maximum 12-szeresét kaphatják meg. Tegyük át magyar viszonylatba, ha mondjuk az OTP legrosszabbul kereső takarítónője 100 ezer forintot keres, (Tudom, nem keres ennyit, de így egyszerűbb számolni.) akkor Csányi vezérigazgató úr havi 1.2 millió forintnál nem kereshet többet.

A balosok így érvelnek: A nép határozza meg a játékszabályokat, ne a csalók! Az önjelölt csúcsmenedzserek megpróbálnak megzsarolni minket. Azzal fenyegetnek, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén azonnal elhagyják az országot. A mi demokráciánkban mi mindannyian, együtt hozzuk meg a döntéseket, nem  néhány csúcsvezető.

2012-ben az UBS Bank 2,5 milliárd frank veszteséget vallott be. Egyidejűleg, a UBS vezetőknek 2,5 milliárd frank jutalmat fizettek ki.

A csúcsvezetők jövedelme 2000-től 2010-ig 23.700 frankkal emelkedett. Ugyanebben az időszakban, az átlagjövedelmek csupán 300 frankkal emelkedtek.

A vezetői fizetések robbanásszerűen nőttek.

Így néz ki a csúcsvezetők átlagos fizetése egész Svájc területén, összehasonlítva a közepes fizetésekhez:

1984                   1:6

1998                   1:13

2011                   1:43

A jobb oldal összetömörült és teljes egységben kiállt a javaslat ellen. Hatásosan védték a „kövér macskákat” (csúcsmenedzsereket).

1. Ne az állam ellenőrizze a fizetéseket.
2. Külföldre fogják kihelyezni a pozíciókat, nagyobb munkanélküliséget okoznak.
3. Mindenki számára magasabb lesz az adó és egyéb járulékok.
4. Egyéni célokat megakadályozzák.
5. A javaslat károsan hat a svájci gazdaságra.
6. Nehezebb lesz tehetséges gazdasági szakembereket toborozni, ami kihat az ország jólétére.

A törvényjavaslatot a következők támogatták:

SP (baloldali párt), Demokraták, Szakszervezetek

Ellene:

Az összes többi párt, Munkaadók Szövetsége,  Parlament, Szövetségi Tanács, Államtanács – gyakorlatilag az egész államapparátus

Az embereket sem hagyta hidegen a téma, a szokásosnál többen mentek szavazni.

34,7% -    955.155 ember igennel szavazott

65,3% - 1.797 110 ember nemmel szavazott

Három barátnőm közül ketten igennel szavazott, egy nemmel. Aki nemmel szavazott, ő is egyetért azzal, hogy legyen felső határa a vezetők fizetésének, csak az 1:12 arányt nem tartja helyesnek. (Hozzáteszem, a férje is vezető.)

A gazdasági károktól való félelem erősebbnek bizonyult az igazságosság utáni vágynál. A vereség ellenére, a baloldal tovább folytatja a harcot, a másik oldalon álló pártok, csak rövid ideig pihenhetnek meg a babérjaikon.

Vége az első menetnek, jöhet, a következő....

Disznóhús van a svájci kebabban! Egy berni labor 20 döner-hús-próbából hétben mutatott ki disznóhúst. A vizsgálat a Svájci Iszlám Központi Tanács (IZRS) kérésére történt.

Közkedvelt arab falatozókat  ellenőriztek 9 városban (Bern, Biel, Luzern, Genf, Kreuzlingen és Winterthur). Mindegyik bisztró kebabjában 0,1 százalék disznóhúst fedeztek fel.

Bár a IZRS-t sokkolta ez az eredmény, mégis úgy gondolják, hogy a disznóhús nem szándékos rosszindulatból került a döner-húsba. Azt feltételezik, hogy  a húsfeldolgozás során használt eszközöket nem eléggé tisztították meg .

Nicolas Blancho elnök egyszerűen így reagálta le a helyzetet: “ Ez egyszerűen disznóság!”

Egy kezemen meg tudom számolni, hány szép napunk volt ezen a tavaszon. Rendíthetetlenül esik az eső, a táj fölvette legunalmasabb színét, a piszkos-szürkét és hetek óta nem akar átöltözni.

Egész Kelet-Svájcban a folyók kiléptek medrükből, mindenki nap-hiányban szenved és panaszkodik az időjárás miatt. Állítólag holnap (hétfőn) napfényes, meleg idő várható és kitart egész héten. Hát, reménykedem...

Április 15-én, hétfőn Zürichbe utaztam, mert látni akartam, hogyan ünnepeli meg a város a Sechselaeutenwisen napját (ők Saechsilüüte-nek hívják).  

A peronon

Néhány méterre tőlem, egy 30-as fickó, tetkós karjaival hadonászott és öblös hangon osztotta az észt a másik peronon álló két haverjának. Egy idős házaspár megbotránkozva hallgatta őt, mások gúnyosan megmosolyogták. Az ő vonata érkezett elsőnek. Miközben felszállt, egy pillanatra felém nézett. Piercinggel cizellált arca egy patkolt tojáshoz hasonlított. Talán egy hosszúranyúlt buli után utazott haza. Fáradt, elnyúzott arcán elégedettség (na, most is mindenki engem nézett) és mély fájdalom volt. Az elvetett ember fájdalma.

 A zürichi pályaudvar koedukált WC-je

A mosdónál egy húsz év körüli fiú állt. Végtelen lassú, lehellet-finom légiességgel igazgatta haját, tincseit egyenként fújta be haj-sprayel. Tükrön keresztül találkozott tekintetünk. Egy nagyon távoli, elvont világból nézett rám.

Zürich

Ebédidő. Végig a rakparton és az öböl mentén, mindenki műanyag tányérból mustáros virslit vagy ázsiai kaját evett. A tó közelében, az Operaház előtt egyre több ember gyülekezett. Nézték a Böögg-öt (úgy fordítanám le, hogy a Mumust, de Majától tudom, hogy a Böög egy g-vel berni dialektus szerint, fikát jelent).  Egyre növekedett a tömeg, a Mumus-Fika körül, ami/aki egy 10 méter magas máglyán állt. Ez a Fika-Böögg egyébként nem Mumus, hanem egy óriás télapó, nagy fehér pipával a szájában. Ezen a szép, verőfényes, tavaszi napon az ünnepség csúcspontjaként máglya-halál várt rá.

1982 óta, április 3. hétfőjén, a zürichiek a nyári munkaidőt ünneplik meg. Télen addig dolgoztak, amíg világos volt, de ettől a naptól kezdve, a 6 órás harangozásig kellett dolgozniuk, így maradt még néhány munka-mentes napfényes órájuk. Ennek annyira örülnek, hogy 1892-től látványos felvonulást rendeznek, amelyen a város összes céhe felvonul. A Böögg-öt csak 1902-től állítják fel. (Apró érdekesség, nők 2011-ig nem vonulhattak fel.)

Ebben az évben 5000 ipari testület masírozott végig a belvároson, látványos kosztümökben és kidekorált kocsikkal. Prominens vendégek (az Államszövetség elnöke, pártelnök, versenyistálló tulajdonos, cirkusz-igazgató, híres sportedző, vállalkozók és olimpiai bajnokok) is részt vettek az órákon át tartó felvonuláson.

Pontban 18 órakor megkondult a Fraumünster harangja és meggyújtották a máglyát. Egész Svájc nézte, hogyan ég el a Böögg. (A svájci rádió és TV is kivonult, több kamerát állítottak fel a belvárosban.)

Néphagyonmány szerint, ahogyan ég a Böögg, olyan lesz a nyár. Minél hamarabb robban fel a fej, annál szebb lesz a nyár. A Fika-Böögg nagyon tartotta magát, csak 30 perc után térdelt le, a feje pedig 35 perc 11 másodperc után robbant fel, beállítva az eddigi 3. legrosszabb időt. Ez azt jelenti, hogy idén extrém rossz nyár várható. (Azt hozzátenném, hogy száz év alatt egyszer volt igaza a Böögg-nek.) Két Böögg égett tovább, 1988-ban és 1970-ben. Mindkettő a 40. percben robbant. Tavaly 12 perc 7 másodperc alatt égett el. A legrövidebb idő 1974-ben történt, mindössze 5 perc 7 másodperc kellett a Böögg totális megsemmisüléséhez.

Ez a télűző-ünnepség eredményesre sikeredett, mert nyári, rekkenő hőség lett délutánra. Az arab ruhákba öltözöttek még jól jártak kosztümükkel, de fel nem foghatom, hogy a tetőtöl-talpig vaspáncélban lovagló férfiak, miért nem kaptak hőgutát. No meg az a férfi, aki barna-medvének öltözött be. A medve-szőr alatti szauna nem gyengítette le, mert arra is maradt ereje, hogy felkapjon egy nőt és elrohanjon vele.

Mellettem egy csapat gyerek megállás nélkül kiabált a felvonulóknak abban a reményben, hogy cukorkák, virágok és apró ajándékok hullanak az ölükbe. Hatalmas vetődésekkel igyekeztek minél több nyalánságot megkaparintani.

A nézők közül sokan hoztak virágot felvonuló ismerőseiknek, akik aztán a kapott virágokat tovább-ajándékozták más nézőknek. Ki tudja, hány kézen ment át aznap egy szál virág. Én is kaptam egy szál vörös rózsát.

Két órát álltam a tűző napon, de még mindig csak jöttek és jöttek a kosztümös felvonulók, a rezes-bandák. A Böögg kivégzését nem vártam meg. Leégett arccal, kitikkadva, egy elszáradt vörösrózsával a kezemben indultam az állomás felé.

Még valami. Azon a héten, vasárnap újra esett a hó. Valószínűleg a Böögg szelleme visszatért. Van, amit a tűz nem éget el.

Így égett el a Böögg:

http://www.20min.ch/schweiz/zuerich/story/Boeoegg-laesst-Traum-vom-schoenen-Sommer-platzen-16284656

Múlt szombaton, annyi szürke, szeles, havas, didergős, lehangoló nap után, végre-valahára megjött a tavasz! De nem ám óvatosan, visszafogottan incselkedett a téllel, hanem hirtelen, teljes erővel berobbant az életünkbe és ellentmondást nem tűrve visszaűzte a zimankót az Alpok csúcsaira. A napfényre kiéhezett emberek pedig kiözönlöttek a tavasz-illatú tájba, hogy friss energiát és életkedvet szívjanak magukba. Az örök tél birodalma és az új élettől duzzadó táj festői szépséget hozott létre.

Mi kerékpározni mentünk. Küssnacht-ból indultunk el a Küssnachter-tó mellett, megkerülve a Luzerni tavat, (át az elképesztően forgalmas Luzernen), tovább az Alpnacher-tó mentén, egészen Alpnach-ig. Oda-vissza 73 km, jó sok meredek résszel megspékelve. Nem nagy kunszt ezt a távolságot letekerni, de  a hosszú tél miatt, elszoktam a kerékpártól. (Én nem vagyok svájci, hogy hóban-fagyban, esőben-sárban is kerékpározzak.) Fáj minden tagom, de mégsem panaszkodom, mert ez a nap sok szépséggel ajándékozott meg.

Alattam a türkiz-kék tó, körülöttem harsány-zöld mezők és barnás-zöld, sűrű erdők, szemben velem   hófehér hegycsúcsok, fölöttem pedig búzavirág-kék ég.....

Nem találom a szavakat...... Inkább nézzétek meg a képeket.  

Odaút:

Luzern:

Visszafele:

Till (9 éves) nem értette, miért kell neki Húsvét után világosban lefeküdni, hiszen korábban mindig megvárhatta, hogy besötétedjen. Szülei elmagyarázták neki, hogy elkezdődött a nyári időszámítás, ami azt jelenti, hogy az órákat egy órával előbbre kell állítani. Till nagyon figyelt, végül megkérdezte:” És a nap tud erről?”

Tudtad, hogy ölelésednek gyógyító ereje van? Emberekkel végzett kísérletek azt igazolják, hogy a sokat simogatott, ölelgetett betegek hamarabb gyógyulnak meg a betegségekből. A fájdalmak csökkenek, a depresszió mérséklődik, a feszültség feloldódik, a cukorbetegeknél csökken a glükóz szint.

De nem lenne jobb, ha sok-sok öleléssel megelőznénk a betegségeket?

Virginia Satir svájci pszichológus szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.

Érdekes, hogy az állatok is hozzánk hasonlóan reagálnak a simogatásra. Nyulakon kísérleteztek. Zsíros táplálékkal etették őket, hogy érelmeszesedésben betegedjenek meg. A kísérlet végén a nyulak 15%-a fittyet hányva a zsírdús takarmánynak, egészségesek és fittek maradtak. Hosszas kutakodás után kiderült, hogy ezt a 15%-ot egy olyan ember etette, aki sokat simogatta a rá bízott nyuszikat. A kísérletet többször megismételték, és egyértelműen kiderült, hogy a sok simogatásban részesült nyuszik egészségesek maradtak.

Ezek szerint, az egészségtelen életmódnál sokkal fontosabb, hogy milyen kapcsolatokban élsz.  

Döbbenetes, hogy a szeretettel-teli érintésnek ilyen hatalmas ereje van! Ne foszd meg magadat és másokat ettől. Megöleltél ma valakit? Kaptál ma ölelést, simogatást? Ha nem, akkor gyorsan pótold be! 

Ez a link igazolja a leírtakat:

http://www.20min.ch/digital/dossier/clips/story/Stiller-Geniesser-27891350

Tudod mi ez? Nekem csak néhány napja van erről tudomásom. Egyik barátunk küldött egy videót, amin Takáts Péter egy svájci konferenciáról számol be, ahol az alapjövedelemről okoskodtak a kulturális kreatívok (A kulturális kreatívok olyan emberek, akik nem csak álmodoznak egy szép, új világról, hanem meg is akarják azt valósítani.   http://www.kulturaliskreativok.cc/)

Az alapjövedelem egy új társadalmi és gazdasági elmélet, ami örökzöld(nek tűnő) gazdasági és politikai dogmákat és a jelenlegi piramis-hatalmi-rendszert meg akarja szüntetni. Célja, hogy az emberek életét ne központilag irányítsák, hanem mindenki a maga kezébe vegye sorsát. Valami olyat képzeltek el, ami még sosem volt. Megvalósítható ez? Lehet hierarchia nélkül élni? Ledönthető a jelenlegi elitt hatalma? Tudunk nem csak magunkért, de a közösségért is felelősen élni?

Svájcban egyre többen úgy hiszik, hogy igen.  Úgy gondolják, hogy ki lehet lépni a pénz, az érdek-viszonyok bűvköréből és fel lehet építeni egy olyan világot, ami nem az önzésen és mohóságon, hanem az önzetlen segítőkészségen alapszik. Ennek az új világnak az egyik alapköve az alapjövedelem lenne. Civil kezdeményezésre aláírásokat gyűjtenek, hogy  ezt a forradalmian új elképzelést Svájcban bevezessék. Százezer szavazat kell ahhoz, hogy az alapjövedelem szavazásra kerüljön. Jelenleg 75 ezernél tartanak.

Ha ezt megszavazzák.... nos.... felmérhetetlen változások lavináját indíthatja el nem csak határon belül, hanem az egész világon. 

Ha szeretnéd tudni, mi a csuda ez az egész, akkor kattints erre a linkre:

https://www.youtube.com/watch?v=XIG_ZFJWCRI

Mi jut eszedbe a tűsarkú cipőről? Lábkínzó, ujj-deformáló, agyament lábbeli? Vagy inkább szexis, elegáns, láb-szépítő, nőies topánka? Tény, hogy bevonzza a férfi-tekinteteket, főleg, ha miniszoknyával párosul.

Olvastam valahol, hogy egy igazi nő ruhatárából a tűsarkú cipellő nem hiányozhat, mivel a hódítás egyik hathatós eszköze. Ezzel az állítással mélységesen nem értek egyet. Szerintem, nem a cipő teszi az embert. (Bár lehet, hogy vannak férfiak, akik a vádli és a boka látványa alapján értékelnek egy nőt.)

Vallom, hogy a tűsarkú lehet anti-szexis, idétlen, sőt nevetséges. Állításom alátámasztásaképpen, nézzétek meg a következő mobil-felvételt egy svájci hölgy-társamról.

20 Minuten Online - Wer hip sein will, muss hinken - News

Végül szeretnék gratulálni a cipő gyártójának és viselőjének. Hihetetlen, hogy sem a cipősarok, sem a leányzó bokája nem tört ki!

A svájci Voice-t Nicole nagy pocakkal, a 3. gyermekével várandósan  nyerte meg.

https://www.youtube.com/watch?v=eTajjwJ2TO0

Egy 12 emeletes, 45 méter magas beton-szörnyet robbantottak fel 2 óra 10 perckor Aarauban. A svájciak igazi nép-ünnepélyt rendeztek ebből a különlegesnek egyáltalán nem mondható eseményből.

Ezen a linken Ti is megnézhetitek.

http://www.nzz.ch/aktuell/startseite/sprengung-1.18043104

Engelbergben évekkel ezelőtt, egy forró nyári napon jártunk először. Akkor a monostort néztük meg, amit 1120-ban a Benedektiek alapítottak.  (Mind a mai napig 30 szerzetes él és dolgozik itt.)

Most nem bámészkodtunk a faluban. Irány a csúcs!  Titlis (3020 m) Közép-Svájc legnépszerűbb túra-célpontja, sí- és hódeszka paradicsoma. A pazar látvány mellett 12 km-es siklás élménye adatik meg a téli sportok imádóinak. 

A lanovka-állomás:

Ahogy közeledtünk a csúcs felé, őrületes tempóban romlott az idő. Napsütésben indultunk el, de fönt, orkánerejű szél és hófúvás fogadott minket. Még a lesikló-pályákat is -egy kivételével- lezárták. De ezen az egyetlen lejtőn is csak a gyakorlott sízők mehettek le, saját felelőségükre. A férjem úgy gondolta, hogy ha már fönt van, akkor ő bizony lesiklik. Tudtam, hiábavaló lenne minden ellenvetés, ezért némán végignéztem készülődését. Mellette egy hódeszkás férfi arra sem volt képes, hogy állva maradjon a deszkáján. Újra és újra a hóba huppant. A sokadik próbálkozás után talpon maradt és meglehetősen bizonytalanul elindult lefelé.  (Remélem, épségben leért.) Férjem dacolva a zord időjárással megindult a lejtőn és pillanatok alatt eltűnt a kavargó hóban. Aggodalommal telve néztem utána...

Újabb  fanatikus sízők érkeztek és egy kínai csoport. Mondhatni, a Titlist ellepték a kínaiak. Ők is én is  kattintgattunk néhányat, majd gyorsan bekotródtunk az épületbe.

Én szisztematikusan végigjártam mind a négy üresen kongó szintet, ők pedig a luxus-óra üzletben időztek.
 

Itt lopnak?

A hegy belsejében találtam egy jégbarlangot is:

Amikor már nem volt mit nézni, néhány kínaival és a lanovka-kezelő bácsival visszalibegtem a Stand nevű állomásra (2428 m). A szerkezet nem csak lefelé, de körbe is mozgott. Én egy-helyben álltam, a hegyek meg szépen elvonultak előttem.

Kiszálláskor megszólított egy helybeli bácsi. Amikor megtudta, hogy magyar vagyok, kedvesen előrukkolt a „köszönöm“ szóval. Én meghatódtam, hogy magyarul szólt hozzám és nyomban lefotóztam. (Ezek a svájciak tudják, mitől döglik a légy.)

Ezen a szinten  nagyobb volt a nyüzsgés. Férjem épen és egészségesen várt rám a Hütte előtt. (Nem ment még egyszer föl.)

Tovább lefelé... A kínaiaknak nagyon megtetszett a lanovka-kísérő bácsi (lehet, hogy hosszú szakálla miatt), mindannyian lefotózkodtak vele.

Férjemmel a Türbsee-nél (1800 m) találkoztam újra. Ragyogó napsütés és nagy emberi aktivitás fogadott.  Mindenféle szórakozás várja itt az embert, a sízni nem tudók sem unatkozhatnak. Míg férjem a pályák adta örömökben lubickolt, én egy nagy kört tettem a medencében.

Ettől a hóembertől balra találtam egy túra-útvonalat, amin elég messze mentem. Olyan messze, hogy egy lélek sem volt körülöttem.

Városi ember lévén, gyaloglás közben furcsa, ellentmondásos érzések kavarogtak bennem. Szépséges  és kicsit félelmetes volt egyedül lenni a hófehér tájban. Csak én és a havas hegyek, a szél és a nap.....   Amíg Velük voltam, jelentéktelennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam.

Persze ezek a lelket-felrázó érzések hamar elmúltak. Engelbergben már visszazökkentem az emberi-szintre. Kizárólag a hazaút foglalkoztatott és az, hogy lesz-e dugó vagy sem.

Az utolsó kép, Engelberg fölülről:

https://www.youtube.com/watch?v=qOpRys89dZc&feature=endscreen

 Így készítik a pályákat:

https://www.youtube.com/watch?v=gmp55zSoczs&feature=endscreen

Új emberekkel bővült csekély svájci ismerőseim köre. Találkoztam a környék talán egyetlen Ungarn-fan-jával. Edith odavan  a magyarokért. Egyik legjobb barátnője magyar, évente 2-szer, 3-szor utazik Magyarországra. A rendszerváltás előtt munkájából kifolyólag évekig ingázott Magyarország és Svájc között. Annyira jól érezte magát Budapesten, hogy egy évre nálunk ragadt. Magyarországot még ma is második otthonának tartja.

Nemrég meghívtuk Edithet és párját, Rolfot  vacsorára. Férjem egy palack Áldás Bikavért nyitott ki. Miközben elégedetten kortyolgattuk ezt az ízletes bort, kíváncsiságomat nem bírtam tovább magamba folytani. Szerettem volna tudni, mit gondolnak magukról és rólunk. Én csak kérdeztem és kérdeztem, Edithék meg kedvesen válaszoltak.

Mi jut eszedbe Svájcról?

E: Hegyek, biztonság, hó, otthon.

R: Biztonság, szabadság, Tell Vilmos.

Mi jut eszedbe Magyarországról?

E: Szívélyes, nem bonyolult, rugalmas emberek, akik mindig segítenek.

R: Nyugalom, nincs stressz. (Hogy ezt a választ megértsétek, Magyarországon ők mindig egy tanyán pihennek.)

Mit tetszik legjobban Svájcban?

E: Hó, sízés, hegyek.

R: Szépség, szabadság, demokrácia. A nép választási joga.

Mi tetszik legjobban Magyarországon?

E: A szívélyes emberek, a síkság és a Balaton.

R: Nem ismerem jól az országot, nem tudok erre a kérdésre válaszolni.

Mi nem tetszik Svájcban?

E: Drága, a hotelekben nem kedvesek az alkalmazottak, igaz, hogy legtöbbjük külföldi.

R: Az embereknek túl sokat kell dolgozniuk, sok a stressz, kevés idő marad élni.

Milyenek a svájciak?

E: Korrektek.

R: Két lábon állnak a földön, fontos nekik a szabadság.

Milyenek a magyarok?

E: Szívélyesek, jó értelemben nem komplikáltak.

R: Nem tudok erre válaszolni.

Mit gondoltok a bevándorlókról?

R: 25% túl sok. Sokan szociális támogatást kapnak, az egész család támogatásokból él. Ráadásul nem akarnak integrálódni.

E: Iskolákban vannak olyan osztályok, ahol 24 gyerekből csak  1 a svájci, a többi mind bevándorló. Ez nem jó. Ha asszimilálódnának, akkor rendben lenne, de nem akarnak.

R: Különösen a Ex-Jugó országokból származókkal vannak problémák. Különösen a szerbek agresszívek, gyorshajtók, heccből késsel megtámadják az egyenruhásokat.

E: A tamilok okék. Csendesek, fegyelmezettek. Az ex-jugók arrogánsak. 25% túl sok.

Ha romlik a közbiztonság, miért nincs több rendőr az utcán?

R: Nem akarunk több rendőrt!!! Fontos a szabadság!

Rolf, van fegyvered otthon?

R: Egy öreg karabélyom van, de nincs lőszerem.

Mi a csuda ez az SG 1? SG Sankt-Gallen kanton rövidítése, az 1 ugyebár egy. Ez eddig semmi különös. Mégis az SG 1-nek rendkívüli ereje van, képes az embert különlegessé tenni. 

Nem csoda hát, hogy az SG 1 megszerzéséért többen ringbe szálltak. A versenynek két feltétele volt: a jelentkezőnek kellően gazdagnak és hiúnak kellett lennie. (Sajnos, én ki vagyok zárva az ilyen versenyekből. A második feltételnek még csak-csak megfelelnék, de az első, nos ez megugorhatatlan akadályt jelent.) De vannak szerencsés emberek, akikben mindkettő együtt megvan. Akiben pedig létrejön a gazdagság és hiúság magasabb-rendű harmóniája, képessé válik a képtelenre, például arra,  hogy egy autó-rendszámtábláért 135 ezer frankot kifizessen. Elárulom, hogy az SG 1 nem más, mint Svájc legdrágább rendszámtáblája, amit februárban  egy árverésen vásárolt meg egy st-galleni lakos. 

Nyilvánvaló, hogy ez a luxus-rendszámtábla nem egy ócska járgányra került. A gomb illik a kabáthoz. A „kabát” pedig egy fehér Ferrari (400 ezer frank). Az autó teljes neve: Ferrari F12 berlinetta, amit a híres angol „Top Gear” autós-műsor a 2012-es év szuper-autójának választott.

A tulajdonos igyekszik megtartani inkognitóját, egyelőre nem sokat tudni róla. De a média a nyomában van, készítettek is néhány szemérmetes fotót autója hátsó feléről. (Nem értem, hogy képzeli ez az ember, hogy megtarthatja inkognitóját, hiszen Ferrarijával nyilvános reklámtáblaként közlekedik az utakon.) 

Most megszólalt bennem egy másik hang, ami sajnálja, hogy elhamarkodottan hiúnak tituláltam a feltehetően milliárdos uraságot. Hiszen úgy is nézhetném őt, hogy emberünk 135 ezer frankkal gyarapította az államkincstárat. Össze vagyok zavarodva. Lehet, hogy ő nem hiú, hanem nagylelkű? Én meg cinikus és irigy vagyok?    

Vera barátnőmnek a következő hirdetésen akadt meg a szeme:

„Minden szombaton a modern távolsági buszunkkal mindössze 190 frankért elvisszük Önt Magyarországra. Több mint 10 ezer elégedett ügyfelünk, ragyogó nevetéssel tért vissza Magyarországról.”

Fog-klinikák Mosonmagyaróvárról, Sopronról és Budapestről egyre több svájcit győznek meg arról, hogy érdemes nekik ezer km-t utazni egy új fogsorért. A hiányos fogazatú svájciaknak megéri bevállalni a zötykölődést, mert a gyönyörű, top-modern, magyar fog-klinikák  akár 70%-al olcsóbban dolgoznak a svájci árakhoz képest. Ráadásul, a kellemetlen kezelésekhez luxus-körülmények járnak. Wellness-hotelekben, fürdőkben  kényeztethetik testüket-lelküket.

Vera megkérdezte fogorvosát, hogy zavarja-e őt a magyar fogorvosok növekvő népszerűsége. A fiatal fogorvosnő nemmel válaszolt. Így is rengeteg a munkája. Mellesleg, a Magyar-hont megjárt fog-turisták végül nála kötnek ki, hozzá rohannak, ha baj van. (Lehet, hogy nem sokáig marad így. A magyar fogorvosok már megvetették lábukat Svájc területén. Az egyik budapesti klinika rendelőt működtet Zürichben. És ki tudja, hány van -vagy lesz- még?)

Nekem szuper fogorvosom van, természetesen Budapesten. Ő mesélte egyszer, hogy a fog-turizmus igazi nagyüzemi munka. A páciens 1-2 héten belül akar egy új fogsort, az orvos pedig megcsinálja. Vérző ínyről vesz mintát, a technikus elkészíti, a fogorvos berakja. A fogsor passzol is meg szép is. A német-ajkú ember elégedetten távozik, hiszen tök jó üzletet csinált, megspórolt egy csomó pénzt, még szórakozott is egy kicsit. De néhány hét múlva a protézis lötyögni kezd, majd használhatatlanná válik.

Szegény ínynek, miután kihúzzák belőle a fogakat, időre van szüksége, hogy „magához térjen”, alkalmazkodjon a fogatlanság állapotához. A magányossá vált íny „bánatában” elsorvad. Amikor a végleges méretre zsugorodik, nos, ekkor kéne mintát venni róla. Miért nem veszik ezt figyelembe? Türelmetlen az ügyfél? Mohó a fogorvos? Nem értem!  Ki a hibás? Szerintem a fogíny! Mert olyan lassú! Csak a saját „gyászával” foglalkozik és egyáltalán nem érdekli, hogy sem a páciensnek, sem a fogorvosnak nincs ideje ezt kivárni.

Potzmusig, egy svájci népzenei műsor, amit egy fiatal, vidám fickó, Nicolas Senn vezet. Nehéz lefordítani a címet. Potz jelentése: teringettét!, hogy a nehézség!, mindenit!, kutyafáját!, a musig meg csak musik, azaz zene lehet. (A svájciak szeretik a német szavak végét átalakítani.) Fordíthatnám helyrerutyutyú vagy ihaj-csuhaj zenének is.

Nicolas villámgyors karrierje csupán négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy koncerten rácsodálkozott a cimbalomra. Szerelem volt első látásra! Hamar vett magának egyet, és szorgalmasan gyakorolt rajta. Oly szorgosan "ütlegelte" a húrokat, hogy időközben hangszere virtuózává és világutazó zenésszé vált. Közte és 125 húrja között mély kapcsolat, természetes harmónia és egység fejlődött ki. Szó szerint, egy húron pendülnek.

Játszott már Indiában, Kínában, Thaiföldön, Amerikába, de még a Kilimandzsáró csúcsán is (5.895 m) egy segélykoncert keretében. Koncertjein talpig népviseletben jelenik meg. A jobb fülcimpájából lelógó fülbevalót nem feltünési viszketegségből, hanem hagyomány-szeretetből hordja. (Még ma is sok svájci férfi visel fülbevalót a jobb fülben. Persze, nem ilyen nagyot.)

Elfoglalt ember, naptára dugig van fellépésekkel, folyamatosan ad ki CD-ket. Munkáját elismerve több díjat nyert, például a Népzene Grand Prix díjat.

Nem csak hagyományos dallamokat játszik. Turnézott egy rapperrel, játszotta a Svájci Hadsereg Zenekarával 120 ezer ember előtt. 2012 óta a Potzmusig nevű műsort vezeti a svájci TV-ben.

Nicolas odaszánt népzene-agitátor. Leleményes módon küzd azért, hogy a népzene ne haljon ki az emberek lelkéből.

Képes elmenni a berni strandra:
https://www.youtube.com/watch?v=bvYD2SODYJ8

A zürichi utca-parádéra:
https://www.youtube.com/watch?v=6wY9nVGBHI0


Egy arab büfébe:
https://www.youtube.com/watch?v=e4gJfyHYUjA
Az arabok felismerték, hogy milyen zenét játszott! Ungarisch-at!

A csárdás Svájcban is bejön:
https://www.youtube.com/watch?v=5g4P32rfcoU

És ha még nem fárasztott le a népzene, akkor kukkants bele  TV műsorába:
http://www.srf.ch/sendungen/potzmusig

Már mindent kipakoltunk a futószalagra. A pénztárnál egy férfi kártyával fizetett, pontosabban fizetett volna, mert a terminál újra és újra kilökte kártyáját. Néhány próbálkozás után felfogta, hogy nincs pénz a kártyán. A férfi nevetve mondta a pénztárosnőnek, hogy hazamegy és hoz egy másik kártyát. Kicsit arrébb tolta a bevásárlókocsit és egykedvű arccal, lazán kisétált. A pénztárosnő  sztornózta a blokkot, majd kedvesen felénk fordult.

Én döbbenettel és földbegyökerezett lábbal néztem végig a jelentet. 

Lepörgött szemem előtt egy másik jelenet is. Mi van akkor, ha mindez velem történik meg? A kártyámon nincs pénz, föltartom az embereket, a pénztárosnőnek extra munkát adok. Milyen hülye helyzet. Ciki, jaj de nagyon ciki! Elmegyek vásárolni és nem tudok fizetni! Elsüllyednék szégyenemben. Zavartan és lehorgasztott fejjel somfordálnék ki a boltból, és az „Ó, miket gondolhatnak rólam?“ kérdés zakatolna a fejemben.

Még valami! A pénztárosnő nem alázta meg emberünket, nem tett megjegyzéseket, nem sóhajtozott, de még pofákat sem vágott. A sorban állók sem morogtak, nem csóválták a fejüket. 

Ahogy írom ezeket a sorokat, eszembe jut egy angol hölgy, aki egyébként svájcinak tartja magát (40 éve él Svájcban, a férje svájci). (Jaj, annyira cuki, amikor egy angol nő svájciul beszél!!!) Szóval, vendégségen voltunk és ő szemben ült velem a vacsoránál. Először egy égő gyertyát döntött fel, majd egy üvegpoharat sodort le. Lenyűgözően kezelte a helyzetet. Egyáltalán nem volt zavarban. „Ó, én voltam?“ kérdezte bájosan. A házigazda szeme sem rebbent, felesége gyorsan összesöpörte a szilánkokat és hozott egy másik poharat.

Meggyőződésem, ha kezét-tördelve szégyenkezett volna bénasága miatt, akkor biztosan mérgelődtek volna a háziak.

Mi kell ahhoz, hogy elegánsan tudjak kijönni egy kellemetlen helyzetből?   Megmondom. Magas önértékelés. Na, itt bőségesen van belőle.  

A fegyvertartás szabályait nézve, Svájc az egyik legliberálisabb ország a világon. Fegyver birtoklása és  vásárlása minden feddhetetlen állampolgárnak engedélyezett. Amikor lelőnek valakit, a sajtó előveszi a fegyvertartás témáját és megkérdőjelezi a liberalizmus helyességét.

Legutóbb 2013 január 2-án a 33 éves F. Daillon-ban (Vallis kanton) 3 nőt megölt és 2 férfit súlyosan megsebesített. Az egyik sérült F. 63 éves nagybácsija volt. F.-nél két fegyvert találtak, egy öreg karabélyt és egy vadászfegyvert.

Sajnos a lőfegyverek a családon belüli gyilkosságokban nagy szerepet játszanak. Minden második gyilkossági bűntény családon belül történik és az esetek 43%-ban lőfegyvert használnak.

A statisztika azt mutatja, hogy a házon belüli lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok 84%-ában legális fegyvereket használtak. Ennek 36%-a katonai szolgálat miatt otthon tartott fegyver, 48%-a magán fegyver. A többi illegális fegyver.

2010-ben 241-en haltak meg lőfegyver által, ebből 19 embert egy másik személy lőtt le, a többi öngyilkosságot követett el.

Hogy mennyi lőfegyver és pisztoly van magánkézben, senki sem tudja, a kantonok decentralizált fegyver-regisztrálása miatt. A legutolsó becslés szerint (2011), a Szövetségi Igazságügyi és Rendőrségi Osztály 2 millióra becsülte a lőfegyverek számát. Aminek a fele (900 000 db régi és 260 000 db új) hadsereg tulajdonát képező fegyver.

A Kis-lőfegyver Felmérés szerint (2007) 2,3-4,5 millió lőfegyvert birtokolnak a svájciak.

Érthetetlen számomra, hogy Svájc, a kimutatások és felmérésék országa, pont az otthon tartott fegyverek számát illetően tudatlan. Tény, hogy a svájci háztartásokhoz hozzátartozik a fegyver. Én is tartottam már kézben egy öreg karabélyt, egyik barátunk nagy tiszteletben álló apai hagyatékát.