Április 15-én, hétfőn Zürichbe utaztam, mert látni akartam, hogyan ünnepeli meg a város a Sechselaeutenwisen napját (ők Saechsilüüte-nek hívják).
A peronon
Néhány méterre tőlem, egy 30-as fickó, tetkós karjaival hadonászott és öblös hangon osztotta az észt a másik peronon álló két haverjának. Egy idős házaspár megbotránkozva hallgatta őt, mások gúnyosan megmosolyogták. Az ő vonata érkezett elsőnek. Miközben felszállt, egy pillanatra felém nézett. Piercinggel cizellált arca egy patkolt tojáshoz hasonlított. Talán egy hosszúranyúlt buli után utazott haza. Fáradt, elnyúzott arcán elégedettség (na, most is mindenki engem nézett) és mély fájdalom volt. Az elvetett ember fájdalma.
A zürichi pályaudvar koedukált WC-je
A mosdónál egy húsz év körüli fiú állt. Végtelen lassú, lehellet-finom légiességgel igazgatta haját, tincseit egyenként fújta be haj-sprayel. Tükrön keresztül találkozott tekintetünk. Egy nagyon távoli, elvont világból nézett rám.
Zürich
Ebédidő. Végig a rakparton és az öböl mentén, mindenki műanyag tányérból mustáros virslit vagy ázsiai kaját evett. A tó közelében, az Operaház előtt egyre több ember gyülekezett. Nézték a Böögg-öt (úgy fordítanám le, hogy a Mumust, de Majától tudom, hogy a Böög egy g-vel berni dialektus szerint, fikát jelent). Egyre növekedett a tömeg, a Mumus-Fika körül, ami/aki egy 10 méter magas máglyán állt. Ez a Fika-Böögg egyébként nem Mumus, hanem egy óriás télapó, nagy fehér pipával a szájában. Ezen a szép, verőfényes, tavaszi napon az ünnepség csúcspontjaként máglya-halál várt rá.
1982 óta, április 3. hétfőjén, a zürichiek a nyári munkaidőt ünneplik meg. Télen addig dolgoztak, amíg világos volt, de ettől a naptól kezdve, a 6 órás harangozásig kellett dolgozniuk, így maradt még néhány munka-mentes napfényes órájuk. Ennek annyira örülnek, hogy 1892-től látványos felvonulást rendeznek, amelyen a város összes céhe felvonul. A Böögg-öt csak 1902-től állítják fel. (Apró érdekesség, nők 2011-ig nem vonulhattak fel.)
Ebben az évben 5000 ipari testület masírozott végig a belvároson, látványos kosztümökben és kidekorált kocsikkal. Prominens vendégek (az Államszövetség elnöke, pártelnök, versenyistálló tulajdonos, cirkusz-igazgató, híres sportedző, vállalkozók és olimpiai bajnokok) is részt vettek az órákon át tartó felvonuláson.
Pontban 18 órakor megkondult a Fraumünster harangja és meggyújtották a máglyát. Egész Svájc nézte, hogyan ég el a Böögg. (A svájci rádió és TV is kivonult, több kamerát állítottak fel a belvárosban.)
Néphagyonmány szerint, ahogyan ég a Böögg, olyan lesz a nyár. Minél hamarabb robban fel a fej, annál szebb lesz a nyár. A Fika-Böögg nagyon tartotta magát, csak 30 perc után térdelt le, a feje pedig 35 perc 11 másodperc után robbant fel, beállítva az eddigi 3. legrosszabb időt. Ez azt jelenti, hogy idén extrém rossz nyár várható. (Azt hozzátenném, hogy száz év alatt egyszer volt igaza a Böögg-nek.) Két Böögg égett tovább, 1988-ban és 1970-ben. Mindkettő a 40. percben robbant. Tavaly 12 perc 7 másodperc alatt égett el. A legrövidebb idő 1974-ben történt, mindössze 5 perc 7 másodperc kellett a Böögg totális megsemmisüléséhez.
Ez a télűző-ünnepség eredményesre sikeredett, mert nyári, rekkenő hőség lett délutánra. Az arab ruhákba öltözöttek még jól jártak kosztümükkel, de fel nem foghatom, hogy a tetőtöl-talpig vaspáncélban lovagló férfiak, miért nem kaptak hőgutát. No meg az a férfi, aki barna-medvének öltözött be. A medve-szőr alatti szauna nem gyengítette le, mert arra is maradt ereje, hogy felkapjon egy nőt és elrohanjon vele.
Mellettem egy csapat gyerek megállás nélkül kiabált a felvonulóknak abban a reményben, hogy cukorkák, virágok és apró ajándékok hullanak az ölükbe. Hatalmas vetődésekkel igyekeztek minél több nyalánságot megkaparintani.
A nézők közül sokan hoztak virágot felvonuló ismerőseiknek, akik aztán a kapott virágokat tovább-ajándékozták más nézőknek. Ki tudja, hány kézen ment át aznap egy szál virág. Én is kaptam egy szál vörös rózsát.
Két órát álltam a tűző napon, de még mindig csak jöttek és jöttek a kosztümös felvonulók, a rezes-bandák. A Böögg kivégzését nem vártam meg. Leégett arccal, kitikkadva, egy elszáradt vörösrózsával a kezemben indultam az állomás felé.
Még valami. Azon a héten, vasárnap újra esett a hó. Valószínűleg a Böögg szelleme visszatért. Van, amit a tűz nem éget el.
Így égett el a Böögg:
http://www.20min.ch/schweiz/zuerich/story/Boeoegg-laesst-Traum-vom-schoenen-Sommer-platzen-16284656
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.