(Franz Specht írását is felhasználva)
Menjünk vissza 1307-be. A mai Svájc területén élő alemánok már 90 éve Habsburg elnyomás alatt éltek. Az osztrák uralkodót az jellemezte, hogy minden olyan területet szeretett, ami még több hatalmat és pénzt hozott neki. Különösen kedvelte a ’Vierwaldstatte See’-t (Lucerni tó) körbeölelő tartományt. Miért? A gyönyörű hegyek, a mély tó miatt? Nem. Őt sokkal jobban érdekelte az Út. Az Út, ami Zürichen és Lucern-en ment keresztül, ami Schwyz-en és Altdorf-on át, egészen a Gotthard hágóig ért el. Aki ezt az Alpokon átvezető fontos útvonalat ellenőrizte, kezében tartotta az olasz és dél-európai kereskedelmet is.
Schwyz, Uri és Unterwalden kantonban élő szorgalmas parasztoknak minden évben kemény adót kellett fizetniük a Habsburgok képviselőinek, a bíróknak.
Uri bíróját Hermann Gessler-nek hívták, aki egy különösen kegyetlen ember volt. Aldorf-ban, Uri központjában, a főtéren felállított egy póznát, amire saját kalapját akasztotta. Minden embernek, aki arra járt, üdvözölnie kellett a kalapot, úgy mint a bírót magát. Aki erre nem volt hajlandó, az őrszolgálat elfogta. Többé senki nem ment át a főtéren.
Egy nap Altdorf-ba jött Tell Vilmos, egyetlen fiával, Walterrel. Ő egy gazdaember volt a szomszédságból. Átment a téren anélkül, hogy köszönt volna a kalapnak. Azon nyomban lefogták az őrök. A bíró örült, hogy végre valahára valakit megbüntethet. Gessler egy almát tett a fiú fejére és kényszerítette Vilmost, hogy az almára lőjön. Ha eltalálja az almát, akkor szabad lesz.
Tell egy jó íjlövész volt, mégis rettegett, hogy eltalálja gyermekét. Végül lőtt és az almát találta el. Tell eltökélte, hogy a bírót gonoszságáért megbünteti. Nem sokkal később holtan találták Gesslert Küssnachtban, a tó másik oldalán. Ekkor született meg az alemán parasztok felkelésének mondája.
A valóság és a monda ez esetben nem áll messze egymástól. Már 1291-ben Uri, Schwyz és Unterwalden aláírták az úgynevezett Szövetségi Okmányt, amiben a három kanton esküt tett, hogy szükség esetén segítenek egymásnak. Mondhatni, hogy ez a Szövetségi Irat a mai, modern Svájc alapító okirata.
A szövetség első próbája 1315-ben történt. A Morgarten-i csatában a kantonok legyőzték a hatalmas Habsburg hadsereget. Egyre több kanton lépett be a szövetségbe. 1386-ban Sempach-nál a Habsburgok újra lesújtó vereséget szenvedtek. A kantonok visszaszerezték szabadságukat, és létrehozták az első demokratikus államot Európában. Bár Tell Vilmos kitalált személy, a svájciaknak fontos, mert személye az ország függetlenségét jelképezi.
Svájc legnagyobb hősének életben maradásához nagyban hozzájárult egy német író, Fridrich Schiller, aki megírta Tell Vilmos történetét. Munkáját a svájciak nagy becsben tartják. Kereken 100 éve minden nyáron Interlaken-ben megelevenedik „a szabadságharcos” legendája egy óriás-méretű szabadtéri előadás keretében.
(Ismertek híres svájci írókat? Jó, Dürrenmatt. Még valaki? Vera a neten magyar írók és költők után „nyomozott”. Ledöbbent azon, hogy mennyi tollforgatónk van.)
Maya barátnőm 14 évesen (30 évvel ezelőtt) látta Interlaken-ben a színdarabot. Memóriájából „kipucolta” az idő az előadást, csupán egyetlen részre emlékszik, amikor Vilmos lőtt és eltalálta az almát. Ezt a jelenetet úgy rendezték meg, hogy Vilmos fia mellé lőtt, Walter pedig villámgyorsan kicserélte a fején a „normális” almát egy nyíllal átlőtt almával. Mindez olyan gyorsan történt, hogy sokan észre sem vették a „csalást”.
Az alábbi linken Ti is belenézhettek az interlaken-i előadásba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.