Épp lehuppanok az egyik ablak melletti ülésre, amikor velem szemben gyorsan helyet foglal egy 60 év körüli nő. Festett szőke haja nőcisen fel van tűzve, arca finoman sminkelt, vörös körmein absztrakt minták díszlenek. Jobb és bal kezén összesen hat gyűrűt visel. A hatból három igen nagy: egy tekeredő toll, egy vastag karikagyűrű gyíkokkal és egy virág. Mélyen kivágott blúza szabad rálátást biztosít ráncosodó melleire. Lottószelvényeket töltöget, majd reklámújságot olvas.
Átellenben velem a másik oldalon az ajtónál, egy ázsiai nő szunyókál. Szemben vele az ablaknál egy idős úr néz kifelé.
Az előtérben egy formás 65 év körüli hölgy próbálja felakasztani kerékpárját a bicikli-tartóra, de nem megy neki. Végül kitámasztja kerékpárját, bejön és leül az idős úr mellé, az ázsiai nővel szemben. Fekete biciklis-nadrágot, sárga dzsekit, sárga-fekete sisakot visel. Minden tökéletesen áll rajta. Leveszi sisakját. Őszülő haja fiúsra vágott.
A szőke-cica-néni egy műanyag flakonból otthon lefőzött kávét iszik, közben a 20 Minuten-t olvassa.
Mögöttem két férfi hangosan Schwííccer-Düccsül beszélget. Egyszer csak elhangzik a Budapest szó. De hogy mit mondtak kies fővárosunkról, azt nem tudom.
A kerékpáros néni előveszi szendvicsét. Hajszálvékonyra szeletelt félbarna kenyér sonkával és uborkával. Óvatosan, zacskó fölött eszik, nehogy lemorzsázza magát. Evés közben szóba elegyedik a bácsival. A bácsi elmúlt már 70. Szépen öregedett meg. Kockás flanel inget, világosbarna kordnadrágot és zöld mellényt visel. Fülében nagyothalló készülék.
Zürichre egybefüggő, szürke esőfelhő ereszkedik le. Jobbra gyárépületek, falfirkák, balra egy töltés, mögötte dombra épült családi házak. Bemondják, hogy megérkeztünk a főpályaudvarra és a vonat tovább megy Churba. Még néhány perc és meglátom Mariannét. Az ázsiai nő fölébred, megnézi mobilját, hátratűzi hosszú, fekete haját. A szőke néni elrakja maradék kávéját, a 20 Minuten-t a vonaton hagyja. A takaros néni gondosan becsomagolja félbehagyott szendvicsét és hátizsákjába teszi. Mindenki szedelőzködik. A bácsi mellém áll és kedvesen rám mosolyog. A vonat lelassul és behúz a pályaudvarra. A "tip-top" néni félrehúzza kerékpárját, hogy le tudjunk szállni. Biccentünk egymásnak.
Megtelik a peron siető emberekkel. Marianne még nem érkezett meg. Várnom kell. Hirtelen nagyot dörren az ég, elered az eső. Hatalmas cseppek zuhannak az égből és nagy robajjal csattannak az aszfalton.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.