Sosem tartottam háziállatot – egyelőre nem is tervezem – , de tudok bennük gyönyörködni. Jól kijövök ismerőseim, barátaim négylábú családtagjaival, némelyiknek olyan bája van, hogy tényleg leveszik az embert a lábáról. Mindezek ellenére kissé értetlenül nézem azt a mély érzelmi kapcsolatot, ami emberek és állatok között is lehetséges, mert nem ismerem ezt a fajta kötődést
Svájcban a környezetemben szinte mindenki tart állatot, főleg kutyákat, macskákat. (Nekünk halaink vannak, időnként csak ülünk az akvárium előtt és „belemerülünk” a látványba, nézzük a halak formáját, változatos színét és kecses mozgását. Az biztos, hogy felismernek minket, mert amikor egész közel hajolunk az akváriumhoz, nem menekülnek el, mint az első napon, hanem még közelebb úsznak hozzánk. Mondhatni, van valamilyen kapcsolat közöttünk.)
A múlt héten egy nagyobb épület mellett kerékpároztam el. Az épület elé kirakott táblán ez volt olvasható: állatkrematórium.
Még sosem gondoltam arra, hogy bizony ilyen intézményekre is szükség van, hiszen az állatok is meghalnak egyszer, nem csak mi, emberek.
Utánaolvastam, mi történik egy állattal, elhalálozása esetén.
Svájcban kétféle hamvasztás lehetséges, a normál és az egyedi hamvasztás.
A normál hamvasztás azt jelenti, hogy több állatot egyszerre hamvasztanak, az állattulajdonos nem kapja vissza kedvence hamvait. Az egyedi hamvasztáskor értelemszerűen, az „igazi” hamvakat kapja vissza a gazdi. Hogy lehetséges ez? Minden állatban van egy azonosító chip, ami az égetéskor nem ég el.
Így néz ki:
A schafisheimi krematórium árai a következők:
A hamvasztás 50 frankba kerül, a hamvakat 4 óra múlva kaphatja meg a gyászoló család.
Egy 1 kilós állat normál hamvasztása 35 frank, egyéni hamvasztása 65 frank.
Minél nagyobb az állat, annál többe kerül a hamvasztása, egy 10 kilós állat normál hamvasztása 110 frank, egyéni hamvasztása 165 frank.
A krematórium mellett található egy kert, ahol elszórják az állati hamvakat. A kertet ápolják és látogatható.
Svájcban lehetőség nyílik arra is, hogy állat-temetőben nyugodjon a család szeretett barátja. Tudomásom szerint Olten és Sissach között található Svájc egyetlen állat-temetője, ami 15’000 m² területen fekszik. Itt egyéni elképzelések szerint lehet “síremléket” is felállítani.
Ha a gazdi kedvencével szeretne nyugodni, erre is lehetőség nyílik. A sírhely foglalás 4’900 frankba kerül.
A svájciak állatszeretetét az is jól mutatja, hogy Bázelben, az Elisabethen templomban “állat-miséket” tartanak, amiken megáldják az elvitt állatokat. A résztvevők a világ összes veszélyeztetett állatfajáért is imádkoznak.
Az interneten bóklászva azt is megtudtam, hogy a halál nem választja el a szeretett állatokat a gyászoló családoktól. Svájcban többen azt állítják magukról, hogy ők a halott állatok lelkeivel tudnak kommunikláni. (Egy iskolai is létezik, ahol ez a telepatikus kommunikáció megtanulható.) Az egyik szomszédnőmnek is egy ilyen állat-halottlátó nőn keresztül üzent megboldogult kutyája. Az üzenet így szól: „Ne vádold magad tovább azért, mert elaltattál. Nyugodj meg, velem minden rendben. Szeretlek!” Az ismerősöm egyből érezte, hogy a „közvetítő” nem hazudik, hanem tényleg a kutyája üzenetét adja át. Az önvád (amiért betegség miatt elaltatta a kutyáját) egy pillanat alatt lehullott róla. Azótais felszabadult örömmel gondol vissza rá.
Egy főállású telepatikus állatkommunikátor ilyen árakkal dolgozik:
Alapár: 15 perc = 60.- CHF
15 perc után minden egyes perc ára: 3.– CHF
Irományom végére rá kellett jönnöm, hogy ehhez a bejegyzéshez rossz címet választottam, mert nincs végső búcsú! Legalábbis a telepatikus kommunikátorok szerint, és azok számára, akik hisznek nekik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.