Rigi a 16-dik század óta rendületlenül vonzza magához a turistákat lenyűgöző körpanorámájával. Délen az Alpok fenséges csúcsai, északon pedig Közép-Svájc zöldellő lankái, azúrkék tavai kápráztatnak el. Tiszta időben egészen a Fekete Erdőig (Németország) és a Vogézekig (Franciaország) láthatsz el. A panorámán kívül nyáron több mint 120 km gondozott túra- és sétaút várja a természetkedvelő látogatókat, télen pedig síelni, szánkózni lehet.
Az út is, amíg eljutunk a Rigire egy életre-szóló élmény. Európa első hegyi vasútja 1871-től viszi a turistákat a csúcsra. Ma már három módon juthatsz föl a Rigire, Vitznauból és Goldauból fogaskerekűn, Weggisből pedig drótkötélpályán. (Ha kellő eltökéltséggel és erőnléttel rendelkezel, fölgyalogolhatsz.)
Ha habzsolni szeretnéd az élményeket, akkor kezd el a napot egy romantikus hajóúttal a Vierwaldstattersee-n, majd szállj át Vitznauban a fogaskerekűre. (A vasúti menetrend és a hajójárat tökéletesen össze van hangolva.) Előre megveheted a komplex hajó-vasút jegyet. Leszállsz a hajóról, átsétálsz az állomásra, fölszállsz a vonatra és néhány perc múlva zsugorodni kezd a tó és kitágul a táj.
Ha kigyönyörködted magad és elfáradtál a gyaloglásban, helyi „specialitásokkal” szórakoztatnak tovább: Schwingen Bajnokság, (már írtam erről) a hegyi farmerek piaca és az alpesi-kürt-fújó verseny. A programszervezők tudják mitől döglik a légy, azaz mivel lehet lehengerelni az élmény-hajhász turistákat: nyáron hajnali vonatozás a felkelő nap első sugaraiban, télen sízés, szánkázás a csillagos ég alatt.
Mi Vitznauban hagytuk az autót. Innen Weggis Kaltbad-ig vonatoztunk. A régi-vágású, nyitott kocsiban rajtunk kívül csak egy szerelmespár ült. A másik szerelvény tömve volt, mert az egészen fölment a Rigihez. (Kevesen szeretünk fölfelé gyalogolni.)
Leírhatatlan az a szépség, ami elénk tárult.
Weggis Kaltbad (1453 m):
Ez a tetőtől-talpig tetkós angol lány, lentről gyalogolt fel a kutyájával.
Az ember csak kapkodja a fejét. Merre nézzek? A bőség zavara! Ó, az emberi korlátok! Egyszerre csak egy irányba tudok nézni!
Rigi Staffel (1604 m): Feltámadt a szél, a Rigi mögül sötét felhők bukkantak fel és veszedelmes tempóban közeledtek felénk. A legmeredekebb rész még hátra volt.
A csúcs mellé fölépítettek egy hatalmas hotelt. (Szükség van itt ekkora szállodára?) Élettelen kőhalmaznak tűnt az épület. Óriás beton-teraszán némán, katonás rendben álltak a csupasz asztalok. Csak néhány turista ácsorgott az épület mellett és bámult befelé. Én is odamentem. Nem fogjátok kitalálni, mit láttam. A Rigin Salsát tanultak a hotel vendégei. Kimelegedtek a párok az erotikus mozgástól és kinyitották az ajtókat. Mi meg a hideg szélben dideregve néztük őket.
A viharos szél az előrejelzéshez képes 4 órával hamarabb hozta meg az ijesztően sötét felhőket. A levegő percről percre hűlt. Jól bebugyoláltam a fejemet, de így is nagyon fáztam. A széldzsekim az autóban maradt, mert kellemes időben indultunk el.
A csúcson, Rigi Kulm (1800 m):
A jéghideg szél hamar rávett bennünket, hogy visszainduljunk.
Zaftos Schwííccer-Düccs-öt hozott a szél. Ez a két hölgy már akkor is itt ült, amikor fölfelé mentünk. Megállás nélkül csacsogtak egy üveg vörösbor mellett.
Mazochisták:
Visszafelé tömött kocsiban ültünk. Menet közben a kalauz kintről kezelte a jegyeket. Na, ilyet sem láttam még!
Még sétáltunk egyet a tóparton. A képeken nem látszik, de olyan erős szél fújt, hogy időnként alig tudtam megállni a lábamon.
Hazafelé az úton 120 km/óra sebességgel belerobogtunk a nyárba. Bágyadt napsütés és szélcsend fogadott otthon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.