Kíváncsi voltam arra, hogyan gondolkodnak svájci ismerőseim a hadsereg létjogosultságáról.
Maja 43 éves:
Fontosnak tartja a hadsereg fenntartását. A 2. világháború előtt is azt gondolták az emberek, hogy nincs szükség hadseregre. Igaz, most nincs ellenség, de nem lehet tudni, mit hoz a jövő. A történelemből tanulni kell, nem realisztikus azt gondolni, hogy nem lesz többé háború. Ha egy országnak gyenge hadserege van, nem tisztelik a többiek. Muszáj edzésben lenni és fejleszteni a haderőt. Amikor meghal egy generáció, az újak elfelejtik a múltat. De a történelem ismétli magát. Az idősebbek mind így gondolkodnak, mert emlékeznek a 2. világháborúra.
Baráti körében nem téma a hadsereg. Talán azért, mert mindenkinek hasonló véleménye van.
Hollandiát negatív példának tartja, mert nincs hadseregük.
Timo 17 éves:
Kötelességének érzi, hogy katonaként szolgálja a hazáját. Évek óta van egy légpuskája, amivel verebekre lövöldözik. „Kedvemért” demonstrálta, mekkorát tud durranni. (Egy egyszerű lépuskának is dobhártya-pattogtató hangja van.) Megmutatta nagyapja fegyverét is, amit apja örökölt meg. Hogy milyen fegyvert tartottam a kezemben? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy nagy és nehéz volt. Alig bírtam a mellemig felemelni. Piszok erősnek kell lenni ahhoz, hogy célozni tudjon vele az ember.
Vera 60 éves pacifista:
Csak az esze mondja azt, hogy szükség van hadseregre, a szíve nem. A szervezet jó, de nem a háború, hanem a szabadság és az ország érdekeiét kéne működtetni. Mindenkinek meg kéne tanulnia a más emberekkel való együttélést és azt, hogy valami jót tegyen a közösségért. Ez a „kiképzés” körülbelül egy évig tartana. Ezt közösségi évnek nevezné el.
Álma, hogy egy napon megszűnik a hadsereg. Egy kicsi, hivatásosokból álló katonaság elég lenne az országnak, hiszen jelenlegi funkciója csupán csak abból áll, hogy biztonságérzést adjon az embereknek. De ez egy illúzió, mert mára egy hadsereg semmilyen védelmet nem tud nyújtani egy atom-világban. Legyen egy kisebb, hivatásos hadsereg az illúzió, a parádé és a show kedvéért.
Már most sokkal kevesebb katona van, mint gyerekkorában. Amikor apja bevonult, három hónapig tartott a kiképzés, majd minden évben 3 hetet töltött szolgálatban 40 éves koráig. Ezután kétévente két hétre vonult be 50 éves koráig. Apja a határnál szolgált, amikor azt hitték, hogy Hitler meg akarja támadni az országot.
Vera egy katasztrófa-elhárító képzésen vett részt fiatal lányként, ahol nemcsak hasznos, praktikus dolgokat tanult meg, de menetgyakorlatokon is részt kellett vennie. Bevallása szerint jó bajtárs, de rossz katona volt. Mivel egy hegyi faluban nőtt fel, élmény volt számára, hogy sok új emberrel ismerkedhetett meg, de már akkor is hülyeségnek tartotta a katonaságot.
Igyekezett aktív maradni. (Mind a mai napig az.) Például a kiképzés után, több hétre Franciaországba utazott többedmagával, ahol újjáépítéseken vett részt és épületeket takarított.
Egyetlen fia nem lett katona. A pszichológiai vizsgálaton megállapították róla, hogy nem alkalmas a szolgálatra, mert anti-szociális a viselkedése.
Két veje van, egyik sem vonult be, az egyik hátfájás miatt, a másik pszichológiailag nem volt fitt.
Mariann, 54 éves:
Ő is pacifista. „Ha nem lenne hadsereg, nem lenne háború sem.” mondja.
Tinu, 55 éves:
Ha nem lenne katonaság, akkor sem történne semmi. Mégis kell a hadsereg. Jézus azt mondta, hogy ha arcul ütnek egy oldalon, tartsd oda a másikat. Ha odatartanánk az arcunkat, akkor jól elagyabugyálnának minket. Mindent nem lehet feladni. Jól kontrollált, profi hadsereg kéne. A katonai kiképzés helyett katasztrófavédelemre képezné ki az embereket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.