Vasárnap reggel benyitottam a sarki szobába és nagyon furcsa szag csapta meg az orromat. Mi lehet ez? Romlott kaja ki van zárva, mert itt sosem eszünk. Folyik a gáz? Annak meg más szaga van, ha az lenne, már rég felrobbantunk volna. Kizárásos alapon döglött kisállatra tippeltem. Vajon hol lehet? Minden zugot átvizsgáltunk. Sehol semmi. Az amúgy is hideg szobában ki kellett nyitni az ablakot, mert elviselhetetlen volt a bűz. Ahogy múlt az idő, a szag egyre intenzívebbé vált. Délutánra nem csak büdös volt a szobában, de dermesztő hideg is. Hiába csuktuk be az ajtókat, a bűz utat talált magának, hogy elérjen minket, még a legtávolabbi szobában is.
Másnap áthívtuk a tulajt, hogy ő is vegyen szagmintát, talán be tudja azonosítani. J. úr beleszagolt a levegőbe, és csak ennyit mondott: egér. Szerencsétlenségünkre, pont a sarki szobánk fölött a padláson lelte halálát egy kisegér. Városi emberként, nem sok tapasztalatom van egérügyben. Eddig csak élő egérrel vagy „friss” egértetemmel találkoztam. Itt H.-ban most megismerhettem a többnapos (talán hetes), foszlásnak induló egér szagával. Biztos nagyon sajnáljátok, hogy nem tudom hatásosan leírni, milyen ez a szag, mert nincs rá szó, amivel érzékeltetni tudnám ennek a szagnak a kegyetlenségét. Nem értem, egy ilyen kis test hogy tud ekkora bűzt árasztani még falakon keresztül is. Az biztos, megelégszem ennyi tapasztalattal, nem vagyok kíváncsi arra, hogy egy nagyobb bomlásnak induló test mire képes. Mondjuk egy elefánté. Szerintem több kilométeres körzetben halálszagos zóna alakul ki körülötte, ahol élő ember csak gázmaszkkal tud megmaradni. De ennyi tapasztalatból is határozottan megállapíthatom, hogy mérettől függetlenül, a halálnak undorító, elviselhetetlen szaga van.
J. úr megígérte, hogy még aznap este fölmegy a padlásra egy lámpával, és eltávolítja a tetemet. Ezt meg is tette, mert kedd reggelre már csökkent a szag intenzitása. Ma csütörtök van, de a sarki szoba ablaka még tárva-nyitva. Ha egyszer a bűz ’beteszi a lábát’ valahova, nehezen lehet megszabadulni tőle.
Most a remény időszakát éljük. Még egy-két nap, és remélhetően újra tiszta, kellemes, disznóillatú levegőt szívhatunk a sarki szobában is.
Ui: Tudom, az egérke lenne a stílusos illusztráció, de személye anonim maradt. (Jobb is így, mert gyenge idegzetűek rosszul lennének a látványától.) Az anyaföld befogadta, hogy testestül-szagostul eltüntesse, s a tápláléklánc szerves részeként, utolsó feladatát bevégezhesse, megadva a „mindennapi kenyeret” a még élő bogaraknak és a földben szorgoskodó gilisztáknak. Mindebből világosan látható, hogy a giliszták etetésével, az egérke a biogazdálkodást szolgálja, így halála, (bár orrfacsaró volt) mégis felettébb hasznos, hiszen halálával az életet szolgálja. És már itt is vagyunk az élet-halál misztériumánál. Az egyik a másikból van? Vagy a másik az egyikből? Vagy a kettő egy?
A képek a környék szépségéről szólnak. Esténként ilyen látványban van részünk, amikor kimegyünk sétálni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.