Az én Svájcom

Férjem szabadsága alatt igyekeztünk új helyeket felfedezni, elsősorban Ticinot, az egyetlen olasz kantont, mert csak szépeket láttam és hallottam róla.

Ticino földrajzilag elkülönül a többi kantontól, mert az Alpok másik oldalán fekszik. Néhány hágón föl kell kapaszkodni, majd leereszkedni, hogy szépséges tájait megpillanthassuk. Úgy döntöttünk, nem az autópályán és alagúton megyünk, hanem az izgalmasabb hágókon, amik télen járhatatlanok. Három hágón keltünk át: Gimsel (2379 m), Furka (2436m), St. Gotthard (2091 m). Az út gyomorforgatóan kanyargós, néhol elkeskenyedik, ami az adrenalin szintet jelentősen megemeli. Gyenge idegzetűeknek jobb le nem nézni az út mellett tátongó szakadékba. De a táj lenyűgöző szépségéért megéri felvállalni ezeket a kellemetlenségeket. Az út végén (ha túléljük) elégedettség járja át az embert, amikor visszatekint a hegy oldalán kígyózó útra. Hát, igen! Ott jöttünk le!

Az Alpok meredek csúcsait, a mély szakadékokat és a fölfelé tekerő biciklisek kemény küzdelmét nézve, eszembe jutott Hannibál. Vajon hol kelt át az Alpokon? Lehet, hogy itt? Lehet, hogy ő is pont ezeket a hegyeket nézte, miközben ravasz stratégiáit fundálta ki. Kíváncsi lettem rá, ki volt ez az ember, aki nem csak saját kora, hanem a történelem egyik legnagyobb hadvezérévé vált az itt elért harci digyőségei révén. Kíváncsiságom kielégítéséhez kisebb kutatásba kezdtem, hogy többet tudjak meg róla.

Időben sokat kell visszamennünk, egészen i.e. 3. századig. Ekkor véres harc folyt Róma és Karthágó között a mediterrán térség uralmáért. Ez a gigantikus hatalmi versengés pun háborúk néven vonult be a történelembe. Hannibál apja, Hamilkar Barkasz karthagói hadvezér volt az első pun háborúban, ami Szicília birtoklásáért folyt, melyet végül Róma nyert meg. Karthátó nemcsak Szicíliát veszítette el, de magas hadisarcot is kellett fizetnie Rómának. Hamilkar mérhetetlenül gyűlölte a rómaiakat, és fia is ebben a gyűlöletben nőtt föl. Lehet, ha Hannibál apja nem ülteti el fiában olyan mélyen a gyűlölet magját, talán sosem indul neki Hannibál (i.e.247?-183) az Alpoknak. Ehhez az őrül és drága ötlet kivitelezéséhez fanatikus gyűlölet kell, ami kiapadhatatlan erőt és energiát ad.

A második pun háborúban (i.e. 218 és 201 között) Karthágó célja az volt, hogy helyreállítsa az első pun háborúban meggyengült hatalmi pozícióját. Hannibál lett a hadvezér, aki 75-100(?) ezer gyalogossal, 9 ezer lovassal és 37 harci elefánttal (egy hatalmas bika 12 tonnát is nyomhatott) indult Itália felé. Új-Karthágóból áthajózott Hispániába, majd átkelt a Pireneusokon és az Alpokon. Mnt-Blanctól és Ticinotól délre haladt, míg eljutott a Pó-síkságig. Amikor Hannibál serege a Rhone folyó mentén haladt, a rómaiak visszavonultak Massiliába (Marseille) és arra vártak, hogy Hannibál visszaforduljon, mivel meg voltak győződve, hogy nem mer átkelni az Alpokon. De a gyűlölettől megszállott és zseniális hadvezérnek sikerült rávenni afrikai zsoldosait, hogy kövessék őt emberfeletti erőfeszítést követelő, merész terve megvalósításában. Az Alpokon való átkelés megviselte az embereket és állatokat egyaránt. (Karthágó nem a zimankós időjárásról és magas hegyeiről ismert.) Sokan megfagytak vagy szakadékba zuhantak. Mire a Pó-síkságra értek, csupán két elefánt maradt életben. A rómaiak a Ticino folyónál támadták meg Hannibált, de a túlerővel szemben a punok győztek. A környéken élő Gallok átálltak Hannibálhoz, így serege száma újra felduzzadt. A viszontagságos időjárás miatt elpusztult afrikai zsoldosokat felváltották a friss erőtől duzzadó gallok. Az új harcosokkal az Appenineket mászatta meg. (1200 km hosszú, szélessége 80-140 km) Ezután természetesen nem a Rómába vezető úton (Via Flaminia) haladt tovább, hanem az Arnus mocsaras területein, amit a rómaiak járhatatlannak tartottak. Újra sok ember és állat pusztult el, az utolsó harci elefánt is itt múlt ki. (Itt álljunk meg egy pillanatra és emlékezzünk meg e rendkívüli képességekkel megáldott, világutazó elefánt hőstetteiről. Képes volt a tengeri utazást, a jeges-havas Pireneusok, Alpok és Appeninek csúcsait, több ütközetet túlélnie, de a mocsaras, ingoványos tájon semmi esélye sem volt, hogy 12 tonnás teste túlélje ezt a próbatételt. Az, amit elért, igazi elefánt-feletti teljesítmény.) Alighogy kiért a kimerült sereg a mocsárból, a rómaiak nyomban rájuk támadtak. De Hannibál csapdát állított, a 25 ezer főből álló római hadseregből 15 ezer elesett, a többiek fogságba kerültek. Ekkorra Hannibál már komoly veszélyt jelentett Róma számára és félő volt, hogy maga mellé állítja róma által leigázott népeket.

Ezután került sor a cannaei csatára. A rómaiak egy rendkívül nagy, 86-88 ezer fős sereget állítottak fel. A csata i.e. 216 augusztus 2-án kezdődött el. Mondanom sem kell, hogy a római létszámfölény ellenére Hannibál nyert ravasz taktikájával. Cannae történelmi és hadtörténeti szempontból az egyik legjelentősebb csata. A mai napig tanítják, mivel ez az ellenség bekerítésének és megsemmisítésének mintapéldája. Még az öbölháborúban is használták ezt a stratégiát. Norman Schwarzkopf tábornok, aki az öbölháború amerikai főparancsnoka volt azt nyilatkozta, hogy stratégiájának kidolgozásában Hannibál Cannae mellett véghezvitt taktikája játszotta a döntő szerepet.

A hadi-csalafintaság lényege: A rómaiak egy hatalmas tömött hadtestben támadtak. Hannibál széthúzta csapatait félhold alakzatban. Középre tette a gyengébb gall egységeket, két szélére pedig az erős pun nehéz-gyalogságot. A rómaiak támadását nem sokáig állták a középen lévő csapatok, hamar hátrálni kezdtek. A rómaiak a gyors siker reményében lendületesen nyomultak előre, de két oldalon lévő csapatok körbezárták őket. A kört a pun és numida lovasság zárta le.(A numídiaiak Észak-Afrika őslakói, ők a mai berberek ősei. Kitűnő lovasok voltak, zabla nélkül lovagoltak. Sok törzsük lovasság kiállításával adózott Karthagónak.) Ekkor kezdődött a mészárlás, a mozgékonyságát vesztett rómaiak lassú felőrlése.

De hiába a nagy győzelem, mert a rómaiak egy új taktikai fordulattal megtámadták Karthágót, és Hannibálnak a győzelem küszöbén haza kellett mennie. A végső csata i.e. 202. október 19-én a numídiai Zamában volt. Ez a csata is roppant érdekes. Hannibál serege nagyobb volt (35 ezer gyalogos, 4 ezer lovas és 80 harci elefánt, a rómaiaknak „csak” 30 ezer gyalogosuk, de 8 ezer lovasuk volt), mégis a karthágóiak vesztettek, mert numídiai király a rómaiakat támogatta. A 12 ezer karthágói zsoldos is a karthágóiak ellen fordult, mivel feláldozták volna őket a győzelemért. Mindezek után, természetesen a karthágói sereg összeomlott, 20 ezer embert veszítettek, míg a rómaiak csupán körülbelül 1500-at. A csata idején napfogyatkozás volt, ezért ez a csata biztosan datált esemény. Karthágónak megalázó békét kellett kötnie Rómával, elvesztette tengerentúli birtokait, hatalmas hadisarc fizetésére kötelezték és hadiflottát kellett Rómának szolgáltatnia.

Hannibál egy ideig bujdosott, majd a rómaiakkal megkötött béke után visszatért Karthagóba. Számos reformot vezetett be. De a belső hatalmi harcok arra kényszerítették, hogy elhagyja a várost. A Szeleukida Birodalomnak (mai Szíria, Irán) ajánlotta fel katonai szakértelmét. Miután elvesztett egy tengeri csatát, a bithyniai udvarba menekült (mai Törökország ). Itt több kisebb csatát nyert meg a környező népek ellen. A rómaiak kiadatását követelték, de elfogatása előtt öngyilkos lett, megmérgezte magát.

A harmadik pun háborút Róma indította meg, mert bizalmatlanul nézte Karthágónak újabb gazdasági fellendülését. A rómaiak i.e. 146-ban foglalták el Karthágót, két éves ostrom után. Karthágót lerombolták, a megmaradt lakosságot rabszolgának adták el, birtokai egy részét provinciává szervezték, másik részét Numídia kapta meg. A dicső várost ezzel végleg lesöpörték a történelem porondjáról.

2007-ben Tunéziában jártunk, akkor elmentünk Karthágóba. Még romjaiban is látni lehetett egykori dicsőségét, hatalmát. Karthágót i.e. 814-ben alapították a föníciai Türosz városából érkező telepesek. Az i.e. 5. századra szinte az egész Földközi-tenger partvidéke Karthágó irányítása alá tartozott, a mai Marokkótól Egyiptomig, ezen kívül, sokfelé hozott létre kolóniákat, pl. Máltán, az Ibériai-félszigeten. Terjeszkedése során, egyre több állammal került összetűzésbe. Hatalmuknak Róma vetett véget.

Karthágó főleg kereskedéssel foglalkozott, sok ezüstöt, ónt és bronz alapanyagot szerezett. Aranyból sem volt hiány, amit Szenegálból hoztak. Hajóikkal még Nigériába is eljutottak.

A város alapítói a föníciai isteneket imádták. A sok istenség között két főistenük volt, Tanit a hold úrnője, Baál az ég istene. Ami a legszörnyűbb, kisgyerekeket is áldoztak isteneiknek. A legelképesztőbb pedig az, hogy a szülők vitték a gyermekeiket az áldozat helyére.

Mára Karthágóból egy turisztikai látványosság lett. A romok előtt a Földközi-tenger, mögötte luxusnegyed, ahol az ország gazdagjai élnek, közvetlen szomszédságában pedig Tunézia elnökének rezidenciája látható. Ez egy olyan objektum, amit tilos fényképezni, mégis mindenki fényképezi, mert nem lehet nem fényképezni, mert túl közel van a romokhoz. Fogalmam sincs, ezt hogyan tudják ellenőrizni. Lehet, hogy egy sereg katona kukkolja a turistákat?

Róma legyőzte Karthágót, és sokkal hatalmasabbá vált vetélytársánál, de az idővel ki harcolhat? Csakúgy mint Karthágó, Róma is elpusztult. A 4.század végén kettévált Keletrómai és Nyugatrómai birodalomra , a germán, hun és alán törzsek támadásai pedig tovább gyengítették a Nyugatrómai birodalmat. Végül 476-ban Itália egyike lett a germán királyságoknak. Mivé vált a halhatatlan és isteni Róma? Tréninggatyában pózoló turisták hátterévé silányult.

Ahogy a St.Gotthard hágó tetején túljutunk és lenézünk a völgybe, látni lehet lent az első olasz települést, Airolót. Valami megmagyarázhatatlan ünnepélyesség fog el. Itt minden utazó megáll. Állunk és ámulunk. Mintha a múlt jelen lenne. Nem is oly régen történt, amikor nem messze innen Hannibál történelmet írt. Csupán 2215 év és 150-200 km választ el tőle, de az évmilliárdokhoz képest, ez szinte elhanyagolható távolság. (Majdnem találkoztunk.) Tudom furcsa, de itt az az érzésem támadt, hogy szereplője vagyok egy izgalmas filmnek, ami az emberiségről, az életről, az életünkről szól. Igaz, icipici, aprócska a szerepem, de az én kis életem is bele van írva a filmbe. A fő- és mellékszerepek lényegében ugyanarról, életről és halálról szólnak. Egy pitypang kivirágzik és elvirágzik, egy hős feltűnik és letűnik, egy birodalom felemelkedik és elsüllyed. Ugyan, mi a különbség? A szereplők jönnek-mennek, de a sorozat marad, legalábbis addig, amíg a Producer úgy akarja.

Most már igazán elegem van! Egy pimasz légy kamikaze repüléssel nekivágódott a szememnek, majd berepült a fülembe! Na de ilyet! Itt dong a fejem körül és folyamatosan az arcomba csapódik. Így képtelenség írni! Nem tudom elkapni!!!! Megőőőrjíííít! Halál minden légyre! Kár, hogy ezek is bele vannak írva a forgatókönyvbe! De ez a légy túl nagy szerepet kapott (legalábbis az én életemben). Ezt kinyírom, ha addig élek is!!!

Másnap:

Még él a légy! Ilyen gyors és okos léggyel még nem találkoztam. De, nem adom fel! Az idő nekem dolgozik, legalábbis ebben a helyzetben.

 Ez Karthágó: