H.-weg lakóinak száma újabb fővel szaporodott. Kari, a termetes lóasszonyság egészséges fiúlónak adott életet. Mindketten jól vannak és teljesen elválaszthatatlanok egymástól. A szülés rendben ment, csupán Emi (a tiniló)lepődött meg a látottakon, mert ilyet még sosem látott. Kimeredt szemmel, felálló füllel, feszülten nézte végig a szülést. A fiúcskának még nincs neve, mert mindig a személyiség alapján neveznek el egy lovat, és egy ló megismeréséhez is idő kell.
A lovacska a vártnál kicsit később érkezett. Május közepétől a J. család teljes készenlétben várta a lóbébit. Már napokkal a szülés előtt minden este egy chipet tettek a ló hasára, (tudván, hogy K. éjszaka szeret szülni) mert ez a chip jelez nekik, ha lefelszik a ló. (Ennek a technikai hátterét nem értem, de a lényeg, amikor lefekszik ló, a riasztó beindul, a J. család pedig kiugrik az ágyból és pánikszerűen rohan az istállóba abban a hiszemben, hogy elindult a szülés.) Na, Karinak- valószínűleg a nagy hasa miatt- nehéz volt álldogálnia, így éjszakánként lepihent (volt, hogy egy éjszaka kétszer is) na nem szülni, hanem csak egyszerűen pihizni. Mivel a riasztórendszer nem tud különbséget tenni az esti pihi és a szülés között, ezért minden alkalommal beindult a riasztás, amikor Kari leheveredett. Szegény J. család pedig álmukból fölriadva állandóan rohangáltak az ágy és az istálló között. És ez így ment napokon keresztül. Végül múlt szerdán hajnali 2.30-kor tényleg megindult a szülés. (Még jó, hogy a svájciak lelkiismeretesek és a sok hamis riasztás után is rendületlenül fölkeltek a lóhoz. Egy francia biztos belefáradt volna ebbe a hajnali rohangálásba.)
Az újszülött ló meglepően nagy, különösen a lába nagyon hosszú, majdnem olyan hosszú, mint a felnőtt lovaknak. Ennek megvan a pontos oka. A vadlovak ugyanis állandóan vándorolnak, ráadásul szüntelen vágta-készültségben kell lenniük a ragadozók miatt. Ezért a lóméhből való kibújás után néhány órával az újszülöttnek már lépést kell tartania a lócsapattal. Ha nem tud a csapattal haladni, akkor biztos pusztulás vár rá, mert az anyja nem vele marad, hanem a többiekkel tart. (Egységben az erő.) Ezért Isten úgy gondolta, hogy a kis lovaknak hosszú lábat ad és azt a képességet, hogy a méhből való kibújás után szinte azonnal tudjanak járni, nehogy lemaradjanak a felnőttektől. Lenyűgöző!
A mi kis lovunk világosbarna színű, mint az apja. Bal első és bal hátsó lábán fehér zoknit visel, a másik kettő lába szürke színű. Homlokán fehér csillag világít. Gyorsan tanul. Kétnaposan, már együtt vágtázott az anyjával a legelőn. Kari minden idegszálával a kicsin csüng. A többi ló nem meri megközelíteni fiacskáját, tudják, hogy életveszélyes lenne, mert Kari rúg, harap, ha a kicsi közelébe mennek. Ha a minimum háromméteres távolságot nem tartják be Kari máris mérgesen fölhorkan és villámokat szór a szeme. Érdekes módon, az ismerős embereket fiacskája közelébe engedi. Nekem is megengedte, hogy megsimogassam féltve őrzött kincsét, de azért a szemét végig rajtam tartotta. Mondhatom, finom selymes szőre van a kicsinek. Olyan édesek együtt! Anya és fia mindig együtt futkároznak, egymás közelében álldogálnak, mintha egy láthatatlan kötéllel lennének összekötve. E. szerint az állatok jobb anyák, mint sok nő. Sajnos, azt kell hogy mondjam, igaza van.
A képeken kétnapos a kicsike.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.