Férjem egy képzésen vesz részt St. Gallenben. Egyik este, a hosszúra nyúlt agytréning után Thomas (csoporttárs) kocsival leviszi Lajosomat a hoteljéhez. Útközben beszélgetnek.
L:Haza mész vagy a nyaralóba?
T: Haza megyek, mert az egyszerűbb. (Haza kb. másfél óra az út, a nyaraló csak 20 percre van, ezért férjem felteszi a következő kérdést.)
L: Miért?
T: Így egyszerűbb. Ha a nyaralóban vagyok, legalább 5 óra, amíg kitakarítom. (A nyaraló nem csak a Thomaséké, hanem az egész nagy családé, szülőké és testvéreié is.) Most újítottuk fel, minden csupa króm és üveg, hamar meglátszik az ujjlenyomat. Az anyám tisztaságmániás. Én is, de ő még jobban.
L: Neked kell takarítani?
T: Persze!
L: Anyukád nem tudná megcsinálni? Ő nyugdíjas.
T: Szóba sem jöhet! Nekem kell kitakarítani, mert én voltam ott. Mindenki takarít maga után. A következőnek ugyanolyan állapotban kell találnia a házat, amilyen előtte volt.
L: Otthon ez hogy működik?
T: Ugyanígy.
L: Te takarítasz?
T: Nem, beosztjuk.
Néhány perc csend.
L: És a főzés?
T: Imádok főzni!
L: Én nem tudok főzni.
T: Micsoda?! Amikor főzök, a hetedik Mennyországban érzem magam. Képes vagyok akár 8 órán keresztül főzni.
L: És hogy van? Ki főz otthon?
T: Beosztjuk. Azért az Ursula egy kicsit többet főz, mint én. (Ezt kissé bizonytalan hangon mondja.)
Időközben megérkeznek. Lajos kiszáll az autóból.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.