Az én Svájcom

Muri nevű városba tekertem volna, de két farm között friss aszfalt miatt lezárták az utat. Nem akartam visszafordulni, inkább a szántóföldön kerekeztem tovább abban a reményben, hátha ráakadok egy másik Muriba vezető útra. Kanyarogtam jobbra-balra, már azt sem tudtam, hol vagyok, amikor megláttam egy keskeny fahidat. Épp egy kerékpáros haladt át rajta. „Talán szép hely felé tart.” – gondoltam, ezért hirtelen irányt-változtatva én is átgurultam a hídon. Sejtésem beigazolódott. A híd mögött egy különleges gazdaságot fedeztem fel, ami első látásra gólya-telepnek tűnt. Gólyák a földön, a háztetőkön, a levegőben. De nem csak a „légi-forgalom” volt nagy, hanem a „földi-forgalom” is. A munkások és munkagépek között családok, gyerekcsoportok jöttek-mentek, nézelődtek mindenfelé.    

Az információs tábla tudtomra adta, hogy egy igazi bio-farmon vagyok, amit bárki szabadon megtekinthet. Murimoosban (ez a farm neve) minden élőlény bio, tán még az emberek is azok. (A gólyák ugyebár eleve biok, mert élelmüket: rovart, egeret, gilisztát, bogarat és egyéb kisállatokat a gazdaság mellett lévő mocsaras természetvédelmi területről szerzik be.) Az óriásistállókban bio-marhákat, bio-disznókat tenyésztenek, a szántóföldön pedig bio-növényeket termesztenek. Az állatok körül és a földeken csak férfiak dolgoztak, sok szomorú-arcú (vendég?)munkás.

Csuda dolgot is láttam a szántóföldön! Emberek egyenes háttal gazoltak! Egyik alapvető igényünk a kényelem. (Szerintem találmányaink zöme kényelem-szeretetből született.) Gazolni pedig nehéz, különösen a hátnak. A rossz közérzeten túl, a fájó hát és derék a teljesítmény rovására is megy, hiszen a hátat sokszor föl kell egyenesíteni, kicsit megnyomogatni, megmozgatni, hogy tovább tudjon hajlongani. Tudjátok meg, hogy véget lehet vetni a hát- és derék-nyavalyát okozó gazolásnak! A megoldás végtelen egyszerű, épp ezért meghökkentő. Képzeljetek el egy négykerekű utánfutóféle járgányt, aminek az alja kb.30cm-re van a földtől. Három férfi (két fehér, egy fekete) szorosan egymás mellett hasalt rajta. Az elől lelógó kezükkel villám-gyorsan kapkodták kifelé a gazt, a hátul lelógó lábfejükkel pedig lökték magukat előre. Úgy lefotóztam volna közelről a „kerekes-ágyon” fekvő férfiakat, de nem volt hozzá merszem. Be kell érnetek ezzel a távoli képpel.

Murimoos elsősorban nem a „bio-sága” miatt különleges, hanem azért, mert 1987-ben itt jött létre Svájc második legnagyobb a gólyakolóniája 30 gólyapárral. Hihetetlen, de a 1950-es években a gólyák teljesen kihaltak Svájcban. Az első legendás gólyaállomást Max Blösch alapította meg Solothurn kantonban, ahová fiatal gólyákat Algériából hozatott. Mára újra több mint 200 tojáslerakó pár él az országban.

A gólyák évente egyszer, áprilisban rakják le tojásaikat. A fészekalj 4-6 tojásból áll, a költés pedig 32 napig tart. A fészeképítésben és a költésben a gólyapár mindkét tagja részt vesz. A fészkeket évente kitatarozzák újabb ágakkal, így egy-egy régebbi építésű fészek tömege elérheti a több száz kilogrammot. A fiatalok a repülést a 65. naptól a 70. napig tanulják.

Augusztusban és szeptemberben a gólyák visszaköltöznek Afrika déli részére. Maliig és Ghánáig 10 ezer km-t repülnek vissza a felszálló meleg légáramlatokon vitorlázva. Ezek a meleg légáramlatok csak a szárazföldek fölött alakulnak ki, ezért kerülik a hosszútávú repülést a nyílt vízfelületek felett és gyorsan átrepülnek a tengerszorosokon. Akár 400 km-t is képesek egy nap megtenni. Januárban újra visszaindulnak és márciusban érkeznek meg Európába.

Hetek óta a gólyák csapatokba verődve együtt köröznek a magasban. Tréningeznek a nagy útra. Elmúlt ez a nyár is. Ők átrepülnek a forró nyárba, én meg maradok itt a nyálkás őszben. Tudom, így van rendjén, de… 

Egy villás-targonca! Jaj, de izgalmas!