Az én Svájcom

Svájcot most érte el a Hikikomori civilizációs betegség (még nincs svájci neve), körülbelül 12 000 fiatalt érint. Ezek a gyerekek hónapokig begubódznak szobájukba, kapcsolataikat megszakítják, szobájukban esznek, még WC-re sem mennek ki. (Ezt fel nem foghatom, hogy lehet kivitelezni.) 

Egészen más a helyzet Japánban. Ott jól ismerik ezt a jelenséget, mert a Hikikomori becslések szerint több mint 1 millió embert ítél remete életre. Ebből 80% fiatal férfi. “A fiatal férfiak szociális visszavonulása hasonló a fiatal nők anorexiájához.” - mondja egy genfi pszichiáternő, Monique Gauthey. Az érintettek egész nap játszanak vagy csak TV-t néznek. A legrosszabb esetben apátiába estnek és minden médiát kiiktatnak az életükből.  Gyakran pszichés betegek, depressziósok és a külső konfliktusokat teherként élik meg. Egy rossz vizsga vagy a szülők válása utolsó csepp lehet a pohárban. Egyszerűbb elzárkózni a problémától, mint benne maradni.

Konyhámból tökéletesen rálátok egy család életére. A feleséget Gizinek, a férjet Sanyinak neveztük el. Két fiuk van, az idősebb kb. 18-19 éves, a fiatalabb 16 körül lehet. Mivel függönymentesen élik életüket tőlem 10 méterre és este sem sötétítenek be, ráadásul télen-nyáron sokat kint ücsörögnek a teraszon (a szülők láncdohányosok), akaratom ellenére mindennapjaim részévé váltak. Egy négyszobás lakásban laknak, a felénk eső oldalon, középen van a nappali terasszal, a nappalitól jobbra az idősebb gyerek, balra a fiatalabb fiú szobája fekszik. Az ebédlő egy légtérben van a nappalival, a plafontól-padlóig méretű ablakán keresztül jól látom a lakásuk mögött lévő házakat. Gyakorlatilag, keresztüllátok a nappalijukon és ebédlőjükön.

Tisztában vagyok a napirendjükkel. Tudom, mikor kelnek föl, mikor fekszenek le. Hajszálpontosan  este 7 órakor vacsoráznak, lehetőleg együtt. Étkezés után a fiúk bevonulnak saját szobájukba, letelepednek számítógépük elé és lefekvésig ott is maradnak. A szülők a TV elé ülnek. A TV-t a terasz felé forgatták, hogy cigizés közben, kintről is tudják nézni az adást. Hétköznap fegyelem van, legkésőbb este 11 óráig vibrálnak a készülékek, de hétvégén addig maradnak fönn, amíg jólesik. Iskola-mentes napokon a fiúk azt csinálnak, amit akarnak. Olyan is előfordult, hogy épp ebédeltem, amikor a kisebbik gyerek kislattyogott a szobájából. Ténfergett egyet a lakásban, aztán evett valamit.

Tavaly karácsonykor egy hánykolódós éjszaka után kimentem a konyhába vizet inni. Úgy hajnali 4 óra lehetett. A két számítógép még világított. Ennek a két fiúnak nincs Hikikomorija (beszélgetnek a szüleikkel, vannak barátaik), de szerintem már függők.

Ki tudja, talán 20-30 év múlva teljesen normális lesz a magányos életforma, az antiszociális viselkedés. El tudom képzelni, hogy sok munkahelyen lényegtelen lesz a szociális érzékenység, a jó kommunikációs képesség, mert egyre többen fognak otthonról dolgozni. Még jobban el fog terjedni az egyszemélyes, ülő életmód. Mindenki felépítheti saját virtuális világát és benne is maradhat egy életen át. A Hikikomori és a többi „modern betegség” tovább fog terjedni. Nem az emberek gyógyulnak meg, hanem a társadalmi szokások és normák fognak a betegségekhez igazodni. Ez jó, mert újra egészségesek és normálisak lehetünk  magunk és egymás szemében.