Az én Svájcom

Mi is történt valójában? Két környezetét nagyban befolyásoló szellem, Brecht és Steiner találkozott egymással. Pontosabban, a berni Rudolf Steiner magániskola szellemisége és Brecht: A kaukáziusi krétakör című darabja testet öltött a nyolcadikos tanulók (és persze a rendező úr) által,  néhány előadás erejéig. 

Röviden összefoglalnám Brecht és Steiner munkásságát. (Hátha akadnak olyanok, akiknek nehéz előbányászni tudatalattijukból a róluk tanultakat.)

Bertold Brecht (Augsburg, 1898. február 10. – Berlin, 1956. augusztus 14.) német drámaíró, költő, rendező, a 20. századi színház egyik megújítója és szocialista eszmék harcosa.

Rudolf Steiner, (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.) osztrák filozófus, író, dramaturg, tanár, az antropozófia megalkotója, a Waldorf-intézmények szülőatyja és elszánt békeharcos.

Steiner legismertebb „alkotása” a Waldorf Iskola (Bálna-falu Iskola). (Sokan esküsznek rá, de természetesen vannak ellenvélemények is.) 1919. szeptember 7-én, Stuttgartban nyílt meg az Első Szabad Waldorf Iskola. A Waldorf-intézmények száma (iskolák és óvodák együtt) 958, ebből Európában 665 működik, a legtöbb Németországban 200 felett, (2007-es felmérés) Svájcban pedig 89.  

A Waldorf óvodának és az iskolának a szabad szellemi élet követelményeinek megfelelően, politikai és gazdasági kényszertől mentesen kell működnie. Tiszteletben tartja a gyermekek, a diákok és a szülők vallásos és egyéb meggyőződését, az eltérő nemzeti kultúrák sajátosságait. Igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek érzelmi biztonságukat és szellemi szabadságukat biztosítják. Az oktatásban „a szív, a kéz és a fej” egyidejű nevelése jelenik meg.

Steiner nemcsak az oktatást akarta megreformálni, hanem a politikai életben is komoly szerepet vállalt.  Célja a világ-béke megteremtése volt, ezért 1917 júliusában békejavaslatokat juttatott el Közép-Európa vezető államférfiúihoz, hogy meghiúsítsa az első világháború kitörését. (Azt ugye nem kell leírnom, milyen sikerrel járt.)

Memorandumokat is írt, melyekben felvázolta a jövőben lehetséges szociális reformokat. Ennek lényege:

a szellemi élet az egyén szabadságán alapul

a jog területén az emberek egyenlősége érvényesül

a politikai érdekektől megszabaduló világgazdaság célja a testvériség

(Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ismerősen csengő szavak? Lehet, hogy mégsem volt olyan különböző ez a két ember?)

Steiner épített egy béke-templomot 1913 és 1920 között, semleges svájci területen, Dornachban, a Jura-hegység festői környezetében, színházi előadások, koncertek, konferenciák céljára. (Eredetileg Münchenben szerette volna felépíttetni, ám az ottani hatóságok nem engedélyezték.) Az építkezés alatt dúlt az első világháború, de az egymással háborúban álló nemzetek fiai itt békés egyetértésben dolgoztak együtt közös szellemi otthonuk felépítésén. A kétkupolás, hatalmas fa-épületet a szivárvány színeiben játszó freskók és üvegablakok díszítették; ezek és a faragott oszlopok mind magukon viselték Steiner művészkezének nyomait. 

1922 szilveszter éjjelén, Steiner este nyolc órai előadása után, leégett a templom.

Steiner nem adta fel, nagy elánnal nekiveselkedett, hogy megtervezze a második templomot, ami már csak halála után épülhetett fel. Alapja kozmikus-emberi szeretetből, falai kozmikus-emberi elképzelésekből, kupolája kozmikus-emberi gondolatokból áll. 

Ebben a templomban található Közép-Európa egyik legnagyobb színházterme, 1000 férőhellyel. Akárcsak elődjénél, itt is 7-7, immár betonból készült oszlop tartja a mennyezetet, melynek 12 motívuma az emberiség szellemi fejlődését ábrázolja. A színpad 23 méter széles, ugyanolyan magas, és 20 méter mély, Európában a legnagyobb.

A nagyteremben rendszeresen játsszák Steiner misztériumdrámáit, Goethe Faustját, valamint koncerteket és  euritmia-bemutatókat tartanak. (Euritmia görögül: jó, szép, harmonikus ritmus, előadóművészeti ág, amit a táncterápiában és az oktatásban is felhasználnak.)

Az épületben van még egy kisebb színház-, és két kisebb előadóterem is, 450 illetve 200 és 180 férőhellyel, valamint könyvtár és archívum is.

1923-ban a Bázel melletti Arlesheim-ban megkezdi munkáját az első antropozófiai elveken működő klinika.

Brecht gazdag polgári családból származott. 1919-ben kapcsolatba került a baloldallal és belépett a Független Szociáldemokrata Pártba. Karl Marx Tőke című művének elolvasása után még egy marxista szemináriumot is elvégzett. Kommunistának vallotta magát és művészetét is a proletariátus szolgálatába kívánta állítani.

Miután 1933-ban Hitler hatalomra jutott, először Ausztriába majd Svájcba, Dániába, Finnországba, Svédországba menekült, végül az Egyesült Államokba emigrált. Hazájában írásait és darabjait betiltották. Az emigrációban is folyamatosan írta náciellenes drámáit. Megpróbált Hollywoodnak is dolgozni, de nem járt sikerrel.

Brechtet 1947-ben Amerika-ellenes tevékenységgel vádolták, ezért visszatért Európába, feleségével előbb Zürichben töltöttek egy évet, majd 1949-ben az NDK-ban, Kelet-Berlinben telepedtek le.

1953-ban Brecht a Pen Club elnöke lett, melyet az NDK kormánya az ország politikai elismeréseként igyekezett beállítani, a kommunista hatóságok ugyanakkor egyre kevésbé tűrték Brechtnek a sztálinista hatalommal szemben is örökké dacoló magatartását.

1956. augusztus 14-én halt meg Berlinben.

A kaukázusi krétakör című drámájában, mely nem sokkal a háború vége előtt, 1945-ben készült el, az anyaságért vetélkedő két asszony történetét dolgozta fel oly módon, hogy az ótestamentumi salamoni ítélet és a régi kínai krétakör-mese motívumait olvasztja össze.

A történet a régi Grúziában játszódik, ahol polgárháború dúl. Gruse konyhalány nem tudja megtenni, hogy az üldözők kénye-kedvére hagyja a lefejezett Abasvili kormányzó kisfiát, akit fejvesztve menekülő anyja egyszerűen ottfelejtett a földön. Magával viszi, gondoskodik róla, gyerekévé fogadja. (Egy szerelmi szál is elindul a darabban Gruse és egy katona, Simon között. Az ifjú túléli a háborút, Gruse iránt érzett szerelme oly rendületlen, hogy még az apaságot is vállalja.) A lázadás leverése után visszatér a kormányzóné. Visszaköveteli a gyereket. A per a falusi írnokból legfelső bíróvá emelkedett Acdak elé kerül, aki próbára teszi a peres feleket. Krétával kört rajzoltat a földre, abba állítja a gyereket. Az az igazi anyja, akinek elég ereje lesz, hogy kihúzza a körből... Gruse elengedi a gyerek kezét. Nem akarja széttépni. Acdak Salamon király szellemében ítél. "És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor odahozzák a kardot a király elé, monda a király: Vágjátok két részre a gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor monda az az asszony, a kié vala a gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki a gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté. Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak a gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja." (A királyokról szóló I. könyv 3/16-24)
Az a gyerek igazi anyja, aki inkább lemond róla, minthogy baja essék. Jelen esetben Gruse.

Szavak szintjén nem tudtam követni a történet fonalát. Már majdnem teljesen elkeseredtem, amikor a szünetben kiderült, hogy a svájciak sem értettek mindent. Brecht speciális nyelve és a gyerekek rossz artikulációja érthetetlenné tett néhány jelenetet. A brechti-Hochdeutch még a svájciaknak is kihívást jelent. 

A kétrészes darab nem kevés erőfeszítést követelt meg a szereplőktől. Főleg Gruse-nak volt elképesztően sok szövege. Le a kalappal a nyolcadikos lány előtt, hogy képes volt mindezt bebiflázni. A kislányt, aki a 15. sorból legalább 20-nak nézett ki, Camille Freynek hívják. Szerelme Simon, cingár termetével, kisfiús viselkedésével nem tudta elhitetni velem, hogy tényleg szerelmes Gruse-ba, de egy 14 fiútól nem lehet elvárni, hogy daliás külsővel rendelkezzen és hitelesen játssza el a szerelmest. Megtudtam, hogy egyre nehezebb  rávenni a gyerekeket arra, hogy hosszú szövegeket magoljanak. Bár sokan vágynak a színpadra, kevesen hajlandóak dolgozni érte.

A rendező egy idős úr, akit Sigi Amstitznak hívnak. Színházi berkekben jól ismerik, bár egész életében gyerekeket rendezett, a profik is elismerik munkáját. Biztosan szívós-karizmatikus típus, aki képes felkutatni azokat a gyerekeket, akiket kemény munkára lehet bírni Helyzetét tovább nehezíti az  a hálátlan körülmény, hogy minden évben újra kell verbuválnia „társulatát”.

Az iskola lenyűgöző környezetben egyszerű, szinte jelentéktelen külsővel bír. Vigyázat, a látszat csal! A szerény megjelenés ne tévesszen meg senkit. Természetesen mindennel fel van szerelve.

Brecht:

Steiner:

A Béke Templom:

A rendező és az egyik tanár:

Néhány kép az előadásról: