Az én Svájcom

Eldöntöttük férjemmel, hogy a tavasz tiszteletére elkezdünk együtt futni a szántóföldeken. Elhatározásunkat tett is követte. Elmentünk a Zürich mellett lévő Glatt (West-End kaliberű) bevásárló központba. Némi ténfergés után megtaláltuk a Migros sportbolt. A cipőknél egy fekete fiú szolgált ki. A magas, sportos, 20 év körüli srác nagyon trendi volt vagány frizurájával, (fülcimpán nagy lyukat csináló) fülbevalójával és tetkóival. Miután üdvözölt minket arra kért, hogy tűrjem föl a nadrágomat, vegyem le a cipőmet és a zoknimat. A zoknimat? Minek? Ki hallott már ilyet?! A boltban van ugyanis egy spéci szerkentyű, amire minden vevőnek mezítláb kell fölállnia. Ez egy üveg-lap tetejű, kocka formájú szerkezet. Ráléptem és nyomban megjelent talpam „portréja” a fejmagasságban lévő monitoron. Nahát, még nem láttam magamat alulról! (Új oldalamról ismerhettem meg magamat.) Majd megkért a fiú, hogy kicsit roggyantsam meg a térdemet és maradjak ebben a pózban. Így is készült egy kép a talpamról és a sarkamról. Na, ezután jött az elemzés. Nagy élvezettel magyarázott. Kiderült, hogy láblenyomatom sok információt tartalmaz. Gyakorlatilag, minden kis hepe-hupának komoly jelentősége van. Nem untatnálak Benneteket a részletekkel, ugyan kit érdekelne sarkam felépítése, súlyelosztásom és testtartásom. A vizsgálat lényegét így foglalnám össze: mutasd talplenyomatod, megmondom ki vagy. Na, amikor már nem volt mit mondania, két pár futócipőt hozott, mert az én keskeny lábfejemre nem volt több modell. A második pár maga volt a tökély, pille könnyű, mégis erősen tartotta a lábamat.

Utánam férjem volt soron. Ő is felállt az “emelvényre”. Neki is először kisterpeszben egyenes testtartással, majd rogyasztott térddel kellett állnia. Elkészültek az ő képei is, amikről eladónk egy kisebb előadást rögtönzött halásosan komoly arccal.

Az elmélet után jött a  gyakorlat. A srác folyamatosan ki-be járkált, újabb és újabb cipőket hozva Lajosomnak. (Közben nekem a választott cipőben  gyalogolnom, futnom kellett, hogy tuti biztos legyek abban, hogy tényleg jó rám.) Szóval, én jöttem-mentem-ugráltam-futottam, Lajosom körül pedig szépen szaporodtak a cipők, egy formás félkört alkotva. “Ez jó lesz.”- mondta férjem. (Férfiből van, vásárláskor elég hamar dönt.) De az eladó újabb párat hozott, hogy nézze még meg ezt is, hátha ez még jobb. Így aztán a férjem a sokadik futócipő fölpróbálása után elég nehéz helyzetbe került, mert a sok jó közül nem tudta eldönteni, hogy melyik a legjobb. Nna, némi huza-vona, tanácskozás és futkározás után, megszületett a végleges döntés. „Most már mehetünk.” – gondoltam. Elégedetten húztam fel saját cipőmet, pontosabban húztam volna föl, amikor a srác rám szólt, hogy még nem vagyunk kész, újra vegyem le a zoknimat. Nem tudtam elképzelni, mi jöhet még. Egy füzetecskét vett elő, amiben lábfej-gyakorlatok voltak. Férjemmel feltűrt nadrágban, egymás mellett mezítláb álltunk a boltban, közben a hüvelykujjunkat föl kellett emelni és rátenni a mellette lévő ujjra, majd a lábfejünk belső élére kellett állnunk, közben a magasban lévő össze többi ujjunkkal “integetnünk” kellett. 

A lábfej-edzés után végre szedelőzködtünk. De a srác arra kért minket, hogy várjunk. Kaptunk 2-2 pár futó-zoknit és két flakon cukrozott löttyöt ajándékba. Végül megkérdezte:”Tudják mennyi idő telt el?” Természetesen fogalmunk sem volt. “Két óra.”- felelte.

A pénztárhoz is elkísért minket. Ahogy beütötte a számokat a pénztárgépbe, ahogy levágta a cetliket, ahogy csomagolt - lenyűgöző volt nézni. A tök modern, igazi Züri-Düccsöt beszélő fekete fiatalember mozdulatai egzotikusak voltak. Olyan finoman, lágyan, lassan és légiesen fogta meg a tárgyakat, mintha egy lassított felvételt néztem volna. Fehér ember ilyet nem csinál! Fehér ember ilyet nem tud csinálni! Mozdulataiban ott volt Afrika, ősei kultúrája. Egy letűnt világ átöröklődött testében és láthatóvá vált a jelenben. Láttam a múltat! Még most is beleborzongok, annyira szép volt!