Az én Svájcom

A svájci vidék egyik legmeghatározóbb “szereplője” a tehénke. Tehénke itt, tehénke ott, tehénke mindenütt. Van valami megnyugtató abban, ahogyan komótosan, békésen legelésznek a zöld tájban. Amikor nézem jól-táplált, izmos testüket, mindig ugyanaz a kérdés motoszkál a fejemben. Ezek a szép állatok miért  drágulnak meg annyira, mire hús- és tejtermékké válnak? Miért kell nekem két szelet (igaz, gyönyörű), de csupán féltenyérnyi hátszínért 40 frankot (kb.10 ezer forint) fizetnem a boltban? (Nem csoda, hogy az emberek általában csak 1-2 szelet húst vásárolnak.)

Nemrég, férjem elé került egy újságcikk, ami pont ezzel a kérdéssel foglalkozik.

A cikk címe: Mit lát és mit nem lát az ember (Was man sieht und was man nicht sieht, Neue Zürcher Zeitung 2005. 11.17.) 

Íme a cikk, nem szó szerinti fordításban:

Az alpesi paraszt, akinek az életminősége a tehéntej eladásán alapszik, életminőségét inkább rossznak, mint jónak tartja, különösen azóta, hogy távoli országokból olcsóbb tejet importálnak. Könnyű “azoknak” olcsónak lenni, hiszen “ott, a távolban” a klíma kiegyensúlyozottabb, mint itt a hegyekben. Ráadásul az alacsonyan fekvő tájon nagy gépekkel tudják vágni a füvet, és a nagy-mennyiségű állattartással, méretgazdaságossági hatások (economy of scale) érhetők el.

Az alpesi parasztnak meg kellett látnia, hogy svájci polgártársai –hazafias lelkiismeret furdalástól kínozva- egyre nagyobb számban az olcsó tej mellett döntenek.

Na, ekkor a gazdáknak eszébe jutott, hogy Bernben van egy nagy “törvény-gyár”, ahol a parasztok lobbija nincs is rosszul képviselve. Kéne már ott csinálni valamit! A hatásos populista érvelések után, a következő “termékek” hagyták el a berni “gyárat”:

1. Mezőgazdasági törvény: az 5. paragrafus alapján, minden gazdaságnak olyan bevételhez kell jutnia, amely a maradék népesség átlagfizetésének megfelel, különben a kormány intézkedéseket hoz a bevételi helyzet javítására. A 17. paragrafus szabályozza a behozatali válmokat,  a 21. meghatározza a behozatali mennyiséget, a 26. pedig  meghatározza a mezőgazdasági termékek kivitelének támogatását.

2. A tejártámogatási rendelet: Azt a tejet, amiből sajt készül, az államszövetség különösen támogatja. A támogatást a zsírtartalommal arányosan határozzák meg. A vaj támogatásával teszik teljessé az ajánlatot.

3. Tej- és étolaj-behozatali rendelet: Többek között a tej és a tejtermékek behozatalát szabályozza.

Az engedmények e kis választéka világosan mutatja, hogy a gazdák lobbizása teljességgel sikeresnek minősíthető. A távoli országok elleni támogatás készen áll: eladási támogatások, export szubvenciók, behozatali vámok, vámkontinges – különösen a hegyi területekre.

Most azonban egy csúnya, kapitalista, nemzetközi szervezet, melyet úgy hívnak, hogy WTO (World Trade Organization) együttműködve egy még csúnyább, szocialista államszövetséggel, melyet úgy hívnak, hogy EU, szeretné a behozatali korlátozásokat teljesen eltörölni, amely a svájci parasztoknak egyszerűen horror lenne (Super GAU). Innen tehát a jajveszékelés: “A WTO-val aláírt keretszerződésben minden benne van ahhoz, hogy a tartós svájci mezőgazdaságot hosszútávon megsemmisítse.” Ezen felül, a tönkretett parasztok nem fogyasztanak: ez egy dupla csapás a svájci gazdaságnak.  

Amit az ember lát: a protekcionista intézkedésen keresztül a gazdák még több pénzt kapnak a tejért. Vásárlóereje növekszik, ennek következtében talán még több embert alkalmaz, vagy még több traktort és befektetési eszközt vásárol, és ezzel felpörgeti a gazdaságot. Ez igaz, de ez csak a féligazság - bizonyos szempontból a parasztok igazsága. A protekcioniznus ahhoz vezet, hogy egy svájci tehén naponta 6 frankkal adófizető által támogatva van. (Ha ezt forintba átszámolom (legyen 1CHF-250Ft), akkor 1 tehén/1 nap=1500 Ft. Tegyük fel, hogy 10 tehene van, akkor ez 15.000 Ft/1 nap és 450. 000 Ft/1 hónap. Ez a pénz csak úgy belepottyan a gazda ölébe. És akkor még ott van a zsírtatalom- és vaj támogatás.) Az állami támogatások  ellenére a svájci fogyasztóknak minimum kétszer annyit kell fizetniük a mezőgazdasági termékekért, mint a környező országokban. Az erős lobbi eredménye: sokan fizetnek és kevesen profitálnak.

Mit nem lát az ember: Ha nem lenne protekcionizmus, akkor a svájci gazdáknak rosszabbul menne a soruk – siránkozásuk érthető. Ugyanakkor a fogyasztónak kevesebbet kéne fizetnie a sajtjáért, és az adófizetőnek nem kéne olyan mélyen a zsebébe nyúlnia. Mindenkinek több pénz állna a rendelkezésére. A vásárlási és befektetési erő szélesebb körben növekedne, és a népgazdaságnak az előnyére vállna. De hol van az ennek megfelelő lobbi?

Ezen felül, a mezőgazdasági üzemek bezárásából adódóan felszabaduló emberi tőke, (tudás, készség, képesség), képes és meg fogja találni a kibontakozás új területeit.  (Az író honnan tudja ezt olyan biztosan? – saját megjegyzés) A külföld relatív jobb termelési feltételei – feltételezve a svájci piacok nyitottságát -  egy haszonnövekedést hozna a svájciak számára, amit visszautasítani egyszerűen értelmetlen lenne. De: a politika az elkerülhetetlen késleltetésének művészete.

Ez a cikk még több kérdést generált bennem.

Akkor most mi lenne jobb a svájci gazdaságnak?

Ha az önállóan életképtelen parasztokat továbbra is mesterségesen életben tartják? Nincs versenyhelyzet, drágaság van.

Ha hagyják tönkremenni őket? A versenyhelyzetben olcsóbbak lesznek a termékek, de a mezőgazdasági szektorban megnő a munkanélküliség. És ki tudja még milyen negatív láncreakciók indulnának be? 

Az Állambácsi dönti el, hogy ki járjon jól, a paraszt vagy a vásárló.  Elsőre azt gondolom, hogy mivel több a vásárló, mint a paraszt, legyen jobb a vásárlónak! Én is vásárló vagyok, legyen nekem jobb! Maradjon az én zsebemben több pénz! És akkor jobb lesz nekem is, meg a gazdaságnak is, mert még többet fogok költeni másra. Én költekezek, a gazdaság pörög, a gazdálkodók pedig tönkremennek. Hipp-hipp-hurrá! De tényleg jó ez? Miért nem lehet megvalósítani azt, hogy mindenki jól járjon? Miért kell valakinek áldozatot hoznia? Vagy a vásárló vagy a paraszt veszít. Nem értem! Miért nem lehet egy egészséges egyensúlyt létrehozni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, azaz, legyen versenyhelyzet és a paraszt is megéljen? Naiv vagyok? Lehetetlent szeretnék?

A tehénke esete is azt mutatja, hogy bár Svájc gazdasága az egyik legstabilabb a világon, itt sem fenékig tejföl az élet. A mindenütt-jelenvaló kérdésen akadnak fenn ők is. Mi az Állambácsi szerepe? Elengedje vagy továbbra is fogja segítsére szoruló polgárai kezét?

Szerintem, erre a kérdésre nincs jó válasz.