HTML

Az én Svájcom

Svájcról egy magyar embernek három dolog jut eszébe: hegyek, bankkártya és Milka csoki. Az ország valóban hegyes, területének 60%-át az Alpok, 10%-át a Jura hegység uralja. A bankok befolyása pedig behálózza egész bolygónkat, hiszen a világ összes pénzének az 1/3-át itt őrzik. De jegyezzétek meg, a Milka csoki nem svájci, hanem osztrák, itt egyáltalán nem kapható, a főbérlőnk pedig megvetően nyilatkozik a Milkáról.

Friss topikok

  • Az én Svájcom: Sok elektromos kütyü és műszaki áru olcsóbb itt, mint otthon. (2012.12.17. 20:18) A flexibilis '13'' : 256 GB MacBook Air'
  • Az én Svájcom: Szia Mária! Sajnos, már nem emlékszem. (2012.10.16. 12:42) Mit eszik a svájci?
  • Az én Svájcom: @eyr750: Köszi! :-) (2012.09.26. 19:27) A csomag
  • eyr750: Talán azért nem kérdezte meg, mert intelligens ember ilyet nem kérdez-idegenektől... (2012.09.12. 17:45) Svájc szíve
  • Az én Svájcom: @mik64: Pedig nagyon praktikus lenne. (2012.08.20. 09:51) A kulcs

Linkblog

2010.04.14. 11:36 Az én Svájcom

Úton hazafelé

Derűs hangulatban hajtunk ki a mélygarázsból. Odakint borongós hajnal fogad minket, az utcákon egy lélek sincs, csak a pártok jelöltjei mosolyognak ránk a hideg szürkületben. (Bern kantonban is választanak.)

Az autópályán nyilvánvalóvá vált, nem csak mi keltünk fel olyan korán. Alig múlt 7 óra, de Zürich felé a szemerkélő esőben már dugó-közeli állapot alakult ki.

A határon (Höchst) Ausztriára szegezett tekintettel, terpeszállásban, hátrakulcsolt kézzel áll három határőr. Ránk se néznek. Még szép! Elvégre svájci rendszámú autónk van, az arcunkon sem látszik, hogy idegenek vagyunk.

Ausztriában derült ég és napsütés fogad. A svájci autók kámforrá válnak. Berni rendszámunkkal kitűnünk a tömegből. Az autópálya monotonsága rendszerint bóbiskolásra késztet. Ez most sem volt másként. Félórás szunyókálás után Németországban ébredek.

Pityeg a mobilom. Otthon ramaty az idő, írja az egyik barátnőm. (Egész útra esőt jósoltak, és tessék, ragyogó napsütés kísér minket, remélem, végig így lesz.)

Már nem csak mi ketten vagyunk magyarok az autópályán. A nemzetközi szállítócégek között fel-felbukkan néhány magyar kamion is. Tóth és Tsa, Fazekas és Pethő járművei robognak hazafelé. Az intenzív kamion forgalomban, mindenféle náció képviselteti magát. (Ha megfigyeljük őket, némi betekintést nyerhetünk a nemzetközi áru-kereskedelembe.) Fritz Mayer és Siegmann mögött Pável Pospisil, Stadler és Gizella Kft. halad libasorban. És megjelenik sárga alapon hatalmas piros betűkkel az elmaradhatatlan Horváth Rudolf is. Elhúzunk: Willi Betz, Wildenhofer, Osman Kaya, Berckmann, Himolla, Franz Rek mellett. Kezdem megérteni, miért szeretnek az emberek train-spottingolni. Engem ébren tart ez a megfigyelés, sőt szórakoztat is! A már létező cloud-, train-, plane-spotting mellé, lehet, hogy megalapítom a ’Kamion/Truck-spotting Egyesületet’, aztán megszervezem, a ’Ki tud többet a kamionokról?’ versenyt. A nyertes kiülhet egy szabadon választott európai autópálya mellé, és 24 órán keresztül dokumentálhatja, milyen típusú, rendszámú és nevű kamionok haladnak el előtte. Az összeírt anyaggal egy újabb blogot, a Kamion Megfigyelők Blogját indítanám el. Van rá igény?

Újra Ausztiában. Továbbra is egyedül képviseljük Svájcot. Bécset nem kerüljük ki, mert dugót jelez a GPS az autópályán, így végighaladunk a belvároson. (Bécsben, két magyar, egy német autóban, svájci rendszámmal, angol GPS-t hallgat. Elmondható, Európa tényleg egyesült.) Itt is választási plakátok díszlenek mindenütt. A képeken jólfésült urak és hölgyek népszerűsítik magukat egy frappánsan összesűrített jelszóval, mint például: „Zeit für klare Worte”, vagyis: „Időt a tiszta szavakra”. Némelyik plakáton „a nép” is visszaüzen egy-két keresetlen szóval vagy népi motívummal. Több képen egy nagy-állú hölgy néz ránk csillogó szemekkel. Mondom a férjemnek: ’Lajos, nézd milyen előnytelenül van lefotózva ez a nő! Az amúgy is hatalmas álla még nagyobbnak látszik, mert alulról fotózták.’ (Női szempontok.) ’Talán pont hangsúlyozni akarják az állát, mert határozottságot és erőt fejez ki.’- válaszol férjem. (Férfi szempontok.) Igaza lehet, mert kemény arca, határozott tekintete azt sugallja, ’bízzatok bennem, én mindent helyrevágok fél pillanat alatt. Nincs kec-mec, nincs kompromisszum, csak az igazság számít! ’A szöveg is ezt támasztja alá: „Ohne Mut keine Werte”, azaz „Bátorság nélkül nincsenek értékek”. Úgy látszik, határtalan igény van az értékre és tisztaságra. Valószínűleg azért, mert ennek vagyunk híján. Mindenki ezt szajkózza. Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Értéket képviselek! Mindent megígérek! Mindent megvalósítok, amit ti akartok, csak légyszi, légyszi adjatok egy kis hatalmat! Higgyetek nekem, bízzatok bennem! Én soha nem fogok visszaélni vele, mint a többi! (De ha netán-tán, véletlenül nem tud tiszta maradni, az is csak azért van, mert a többi gonosz, csúnya vetélytárs bemocskolta, aljasul rágalmazta és feláldozta saját érdekei oltárán.)

Kijutva Bécsből egy magyar autót látunk, két rozzant járgányt vontatva. Na és mit fog ezekkel a szemre használhatatlan kocsikkal csinálni? Mi ebben az üzlet? Kikupálja őket, visszatekeri a kilométerórát, szerez nem túl régi rendszámtáblákat és jó pénzért eladja őket? Vagy az alkatrészek kellenek?

Masonsky, Gökal, Baranyai, Dancsi és Iványi velünk együtt nyelik a kilométereket. Feltűnnek a szélmalmok és a magasfeszültségű vezetékek. Nicsak! Egy francia nő kinyújtja kezét az ablakon (vezetés közben) és egy flaska vizet önt kívülről az ablakra. Milyen leleményes! Nekem sosem jutna ilyen az eszembe.

Szirénázó rendőrautó. Egy kocsi az árokban. (Végigfut az agyamon, hogy ez velünk is megtörténhet. De ez az érzés hamar elmúlik, győz az életösztön.)

Egy autó farára kiírták: Nikolas, Hannah on Board. Gyerekeket nem láttam a kocsiban. Leelőztük Nikolas és Hannah apukáját.

Megállunk az utolsó osztrák benzinkútnál. Egy zizegős-melegítős bolgár férfi beszáll a kocsijába. Utánfutóján három roncs-autó, öt szebb-napokat-látott kerékpár. A vignetta vásárlásnál felkiált az osztrák:” Auto aus der schönen Schweiz!" Aztán hozzáteszi:" Nem sűrűn látni erre svájci autót!” Nem tudunk kihajtani a benzinkútról, mert egy ukrán kamion elállja az utat. A román gépkocsi tudomásul veszi a helyzetet, de a magyar kislisszol a két kamion közötti keskeny résen. A román egyből megy utána.

Áthaladunk a magyar határon. Marché (svájci étkezde) fogad minket. (Mintha még mindig Svájcban lennénk.)

Első ismerős arc. Orbán Viktor személyesen fogad minket a határon egy óriásplakáton. Első reakcióm: De megöregedett! Nem csoda. A politikai csatározások ártanak az egészségnek. Csak mosolyában sejlik még a hajdan volt fene-gyerek vagánysága.

Az osztrák napfény velünk van, sikerül a magyar fellegeket úgy megijesztenünk, hogy láttunkra hátrálni kezdenek. Ahogy űzzük magunk előtt a sötét felhőket, a ragyogó kék ég alatt megpillantunk egy újabb bolgár kocsit, ami szintén egy rozoga, vas-ette autót vontat. Csak nem aranyárban mérik a vashulladékot Bulgáriában?

Ha nem tudnám, nem jönnék rá, hogy Magyarországon vagyunk. Még mindig rengeteg az osztrák autó, de van itt szlovák, szlovén, cseh, szerb, román és német. Ál-svájciak csak mi vagyunk.

Ménfőcsanak...Pannonhalmi Apátság bukkan föl a távolban….a sötét fellegek pánikszerűen menekülnek, már majdnem teljesen eltűnnek a hegyek mögött. Nini, egy másik bolgár! De ez 5-6 prémium-autót szállít. Úgy látszik két szinten megy a biznisz Bulgáriában, a luxus és a szemétdomb kategóriában. (Nincs középkategória. Ebből csak azt tudom levonni, hogy Bulgáriában nagyon szegények és nagyon gazdagok élnek, ohne középosztály.) Radar-kontroll…. lassítunk, aztán persze gyorsítunk.

Bőny-Gönyű….fölöttünk lilás-kék bárányfelhők kúsznak az égen. Néhány szélturbina a széllel dacolva, mozdulatlanul áll. (Na, ebből lehet tudni, hogy Magyarországon vagyunk. Nem működik az, aminek működnie kéne.) Férjem ásít egyet, majd rálép a gázra, haladjunk már! Két ember egy emelődaru tetejéről integet a forgalomnak. Visszaintek.

Budapest pereme. (Vajon mi vár ránk? Tavaly két órán keresztül araszoltunk a dugóban, míg hazaértünk.) A Saab szertetettel köszönt minket. A Kőérberki úton egy kisebb fenyőfa teljes karácsonyi díszben áll az autóút mellett. (Legyen minden nap karácsony!) Mága Zoltán emeli poharát egészségemre és még mindig vár az újévi koncertjére. Aaaztán zöötyöögüünk egy kiicsiit. Aaannyi iiitt a káááátyúú! Eeegész Svááájcbaaan niiincs eeennyiiii! Jó, hogy nem eszem, a kaja kiugrana a számból. Már megint választási plakátok. LMP. Kicsodák ők? Annyit látok, hogy zöldek. De honnan van pénzük ennyi plakátra? Biztos a tagdíjból.

A lágymányosi hídon újra megállapítom, hogy Budapest szép! Balra egy világvárost látok! Jobbra...nem szabad nézni! (Ez most nem politikai propaganda szöveg volt. Egyébként is, minden nézőpont kérdése, mert ha Pestről megyek Budára, akkor csak jobbra szabad nézni. Ha balra nézek, összeszorul a szívem.)

11 fok van, 19 óra 31 perc, a Hungárián vagyunk. Piros a lámpa, a gyalogosok nem zavartatják magukat. Magyar pártok magyar plakátjai, magyar emberek kommentjeivel az út mindkét oldalán.

Holt fáradtan belépünk a nappaliba, jóleső érzéssel körbenézek. Ez a mi otthonunk. Az ajtótól jobbra, a falon, hatalmas sárgás-vizes foltra téved a tekintetem. Na, nem!!! Beáztunk! A víz rácsorgott a könyvespolcokra, szétporlasztott egy ásványt, majd a parkettán keresztül távozott a lakásból le egészen, ki tudja meddig. (Talán a pincéig vagy azon túl is.) Megérkeztünk! Itthon vagyunk! Bizony, itthon, a nagy magyar valóságban.

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://az-en-svajcom.blog.hu/api/trackback/id/tr441920228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása