Az én Svájcom

 Egyszer megkérdezték Einsteintől: „Hol lenne legszívesebben, amikor eljön a világvége?” Erre ő azt válaszolta: „Svájcban, mert ott minden később történik.”

Svájcról azt mondják, hogy gazdag, aztán gyorsan hozzáfűzik, de unalmas. (Maguk a zürichiek is lesajnálóan beszélnek a vidékiekről. „Hát igen, Bern egy lassú város, lassabbak az emberek, nem sok minden történik ott.” – Mondja egy zürichi némettanár, aki egyébként török.)

Én is elfogadtam ezeket a sztereotípiákat. De egy év itt-tartózkodás után úgy érzem, hogy a csendes, nyugodt felszín sok izgalmat takar. Svájc egyedülálló, mert határa nem a nyelvi határok mentén alakult ki. Tudom, ebben még nincs semmi rendkívüli, de ha hozzáteszem, hogy a Svájci Konföderáció minden tagja (Tessint kivéve, mert a 15. században bekebelezték a svájciak.) a maga akaratából döntött úgy, (nem pedig háborús kényszerből) hogy idegen nemzetekkel teremt közös hazát. Ez egyedülálló! Ha Svájcba jössz, úgy érezheted, hogy több, egymástól nagyon különböző országba érkezel. Ezért lehetséges, hogy az idelátogatóknak teljesen más élményeik, (akár ellentmondó) tapasztalataik vannak. Szeretném megérteni, hogyan jöhetett létre ebben a csöpp országban ennyiféle nyelv, kultúra szövevényes, ellentmondásos kapcsolatrendszere ellenére a közös nemzeti öntudat. Hogy megfejtsem e titkot, elindulok visszafelé az időben, egészen a „kezdetekig”, azaz időszámításunk előtti időkig, mert a jelen megértéséhez a múlt megismerése elengethetetlen.

A terület első lakói a kelta eredetű helvétek voltak. Ők Germánia déli részéről érkeztek. A helvéteket Julius Ceasar igázta le i.e. 58-ban. A római hódítók és a helvétek nyelvi házasságából született meg a rétoromán nyelv, melynek egyik nyelvjárása a romans, amit Graubünden kanton egy részén beszélik. De a Svájcban beszélt rétoromán nem egy egységes nyelv, hanem völgyről-völgyre változik. Egy kicsit úgy hangzik, mint a portugál és az eszperantó keveréke. 1939 óta hivatalos nyelv, 1996 óta használják hivatalokban is. Mivel csak kb. 51.000 ember beszéli, ezért a svájciak úgy vigyáznak rá, mint egy kihalóban lévő állatfajra, aminek semmi szín alatt, nem szabad „kipusztulnia”. Miért? Mert a rétoromán életben tartása szimbolizálja Svájc alapelvét, ami a regionális függetlenség, a nyelvi, kulturális sokszínűség és a közös nemzeti tudat (ellentmondásos) egysége. Amíg ezek egyensúlyban vannak, addig garantált Svájc fennmaradása.

A 3. században Észak-Közép-Svájcba érkeztek a german alemannok, Nyugat-Svájcba a frankok és a burgundok, délre pedig a különböző itáliai törzsek. Ekkorra a romanizált őslakók eltűntek, csak Graubünden zárt völgyeiben maradtak meg. Hihetetlen, de már a 3. században kialakult a mai nyelvi felosztás.

A Schweizerdeutsch nem egy nyelv, hanem több alemán nyelvjárásból áll, Berndeutsch, Zürichdeutsch, stb., melyek közül állítólag a legegzotikusabb az oberwallisi dütsch, mely Elias Canetti író szerint közeli rokonságban áll az ó-némettel.

A germán, francia, itáliai és a romanizált helvét törzsek nem sokáig tudták a maguk életét élni, mert a 6.- 9. század nagy részében a frank birodalom telepedett rájuk.

A következő időszak az osztrákokról szólt. A 10.-11. században Bern, Zürich, Solothurn gazdag kereskedővárosok széles körű autonómiát kaptak, cserébe segíteniük kellett az osztrákoknak abban, hogy az Alpok hágóit ellenőrizhessék.

A 13. században a Habsburgok uralkodtak és figyelmen kívül hagyták a korábbi kiváltságokat. Ezért 1291-ben Uri, Schwyz és Unterwalden egyesültek a Habsburgok ellen és esküt tettek Rütliben, (elképesztően szép hely) hogy egy nemzet lesznek. Ekkor történt meg az a (számomra) meglepő esemény, hogy ez a három kantonocska legyőzte Közép-Európa urait az 1315-ös morgarteni csatában és részleges függetlenséget szereztek, mint Svájci Konföderáció. (Tell Vilmos legendája ebből az időszakból születik meg. Ő jelképezi az ország függetlenségét, mert megtagadja az engedelmességet egy Habsburg kormányzónak. Hogy mennyire fontos ez a függetlenség, mi sem bizonyítja jobban, hogy 1912 óta minden évben Interlaken város megrendezi a ’TELL-Freilichtsspiele’ nevű műsort, ami egy gigantikus szabadtéri játék Tell Vilmos tiszteletére.)

1648-ban a vesztfáliai békében az európai államok is elismerték Svájc semlegességét és a Habsburg birodalomtól való függetlenségét.

Több, mint 100 évig élvezhették függetlenségüket, míg 1798-ban a francia forradalom leigázta az országot és létrehozta a Helvét Köztársaságot.

1803-ban Bonaparte tábornok, a Francia Köztársaság Első Konzulja visszaadta az akkor már 19 kanton önkormányzatát, de cserébe a napóleoni háborúk fegyveres támogatására kötelezte őket. Egyébként ez volt az utolsó háború az országban, de az ország ebből is profitált, mert Napóleon eltörölte a jobbágyságot. Azóta rendíthetetlen béke uralkodik, amit teljes harckészültségben őriznek. Minden felnőtt svájci férfi fel van fegyverezve, a ’sosem lehet tudni, mikor éri támadás az országot’ hozzáállásból fakadóan. (Erről a furcsaságról majd máskor írok.)

1814-ben a Bécsi Kongresszus visszaállította az 1798 előtti állapotot. Megszűnt a Helvét Köztársaság, újra Svájci Konföderáció lett. A francia Genf ekkor csatlakozik utolsóként a szövetséghez.

A szövetségi alkotmányt 1848-ban fogadják el.

(Azt nem sikerült kinyomoznom, hogy a francia területek miért akartak Svájchoz tartozni. A protestáns vallás miatt? Kálvin miatt? Genfet Kálvin „protestáns Rómává” tette, Neuchatel is áttért, de Jura, Fribourg és Valais kantonokban a katolikus vallás domináns maradt mind a mai napig. Talán Genf és Neuchatel vallás-alapú döntés hozott, de mi van a többivel? )

Nyilvánvaló, hogy a „sok lúd disznót győz” elv alapján kapaszkodtak össze a kantonok, mert csak együtt tudták megakadályozni, hogy a körülöttük lévő nagyobb és erősebb tartományok/országok beszippantsák őket. Ebben a laza szövetsében nagy autonómiával rendelkeznek, összetartozásuk ellenére meg tudják őrizni saját identitásukat, nyelvüket. Tudják, „egyedül nem megy”, ezért önállóságuk és autonómiájuk érdekében, képesek a kölcsönös ellenszenvet legyűrni magukban és kompromisszumot kötni egymással. Az önuralom csodás példája? Vagy a diplomácia csúcsa? Mindenesetre az érdek és együttműködés példaértékű egyensúlyát hozták létre, amire (szerintem) méltán büszkék lehetnek (és azok is).

Most már értem, miért tűzdelik tele svájci zászlóval az országot (Tessint kivéve).

A képeken Rütli látható.