HTML

Az én Svájcom

Svájcról egy magyar embernek három dolog jut eszébe: hegyek, bankkártya és Milka csoki. Az ország valóban hegyes, területének 60%-át az Alpok, 10%-át a Jura hegység uralja. A bankok befolyása pedig behálózza egész bolygónkat, hiszen a világ összes pénzének az 1/3-át itt őrzik. De jegyezzétek meg, a Milka csoki nem svájci, hanem osztrák, itt egyáltalán nem kapható, a főbérlőnk pedig megvetően nyilatkozik a Milkáról.

Friss topikok

  • Az én Svájcom: Sok elektromos kütyü és műszaki áru olcsóbb itt, mint otthon. (2012.12.17. 20:18) A flexibilis '13'' : 256 GB MacBook Air'
  • Az én Svájcom: Szia Mária! Sajnos, már nem emlékszem. (2012.10.16. 12:42) Mit eszik a svájci?
  • Az én Svájcom: @eyr750: Köszi! :-) (2012.09.26. 19:27) A csomag
  • eyr750: Talán azért nem kérdezte meg, mert intelligens ember ilyet nem kérdez-idegenektől... (2012.09.12. 17:45) Svájc szíve
  • Az én Svájcom: @mik64: Pedig nagyon praktikus lenne. (2012.08.20. 09:51) A kulcs

Linkblog

2010.05.25. 18:18 Az én Svájcom

Vera a csoda!

Tempós léptekkel közeledett felém. Amikor mellém ért, bizonytalanság nélkül kérdeztem meg tőle: ’Ugye, Verának hívják?’ Ő nevetve bólintott.

Eredetileg nem akartam aznap találkozni vele. Minden bajom volt. Fájt a fejem, rosszul éreztem magam. Mégis igent mondtam neki a telefonban, mert a hangja kíváncsivá tett és minél hamarabb látni akartam. (Német tanárt kerestem és a hirdetésemre jelentkezett.)

Két perc gyaloglás után egy öreg kétemeletes házba mentünk be. A magasföldszinten lévő pici lakásban két lépést tettem a bejárattól, és máris a nappaliban találtam magam. A szoba közepén lévő, szőrmével letakart karosszékre mutatott. Kényelembe helyeztem magam, majd körülnéztem. Élemedett korú bútorok zsúfolódtak össze a kicsi szobában. Előttem egy ütött-kopott, telekaristolt íróasztal állt egy másik öregecske, de kényelmes székkel. Tőlem jobbra, két ablak nyílt a madárcsicsergéstől hangos kertre. Az egyik ablak alatt szőttessel letakart sezlon simult a falhoz. Mögöttem egy vaskos szekrény robusztus alakja magasodott, balra pedig két plafonig érő, fehér könyvespolc, könyvektől rogyadozott. A szoba falait Saanenland barnás-zöld hegyei díszítették. Egyedül a lap-top és a másológép jelezte, hogy a 21. században járunk. Az ablakokon keresztül beáramló tavaszi napfény arany csíkokat festett a meg-meglibbenő fehér függönyökre. A rozoga bútorok a délutáni fényben életre keltek és természetfölötti csillogásban ragyogtak.

Egy perc sem telt el, Vera már hozta is a csészéket, majd egy kancsó zöld-teát és aprósüteményt. Természetes eleganciával ült le velem szembe. Óvatosan kiöntötte a teát, majd virágmintás kendőjét hanyagul vállára dobva, elégedetten hátradőlt. A dús, őszülő, vállig-érő haj mögül két értelmes szem nézett rám nyíltan és őszintén. Kölcsönös tisztelettel és érdeklődéssel néztünk egymás szemébe.

Aztán elkezdtünk beszélgetni magunkról, családunkról, országunkról. Megállás nélkül folyt belőlünk a szó. (Természetesen angolul.) Csak a mobilom csörgése állította meg a szózuhatagot. Férjem hívott. Aggódva kérdezte, hogy hol vagyok. Elmúlt 19 óra és én még nem vagyok otthon. Döbbenten vettem észre, hogy több, mint három órán át beszélgettünk és egyáltalán nem akaródzott abbahagyni. Miután elbúcsúztunk vettem észre, hogy kutya bajom, megszűnt minden rosszullétem.

Hát, így kezdődött. Azóta hetente kétszer másfél órát beszélgetek Verával. Németül.

Időközben megtudtam róla, hogy csak két éve él itt. Felszámolta múltját, ideköltözött, hogy nyugdíjasként új életet kezdjen gyermekei közelében. Hét gyereket nevelt fel, ebből csak ötöt szült. Férje előző házasságából hozott egy lányt, (a gyermek anyja szülésben halt meg) egy fiút pedig magukhoz vettek. Ezen kívül keresztgyereke is van Hamburgban, akit minden évben magához vesz testvérével együtt 3 hétre. A sok gyerekből nem lett elege, (pedig lehetett volna) mert Saanenland (Bern kanton déli csücske) egyik falujának volt a tanítónője három évtizeden keresztül. A környék összes gyerekét ő tanította 6 – 16 éves korig. Egyszerűen imád tanítani és gyerekekkel lenni. (Szerintem, még fizetne is azért, hogy taníthasson.)

Amikor ideköltözött, tudta, hogy elérhetetlen álmokat kerget, ha elhiszi, hogy 60 évesen új barátokat szerezhet. Barátságot nem, de kapcsolatokat sikerült rövid idő alatt kialakítania. Először is belevetette magát Burgdorf kulturális életébe. Énekel a város kórusában és állandó résztvevője a környék kulturális programjainak. De a nyüzsgéshez szokott Verának még mindig sok kihasználatlan energiája maradt. Képzeljétek el, Vera képtelen csak önmagának élni, pontosabban, másokért szeret élni. A családján kívül, muszáj másokon is segítenie, muszáj még több gyerekkel, még több felnőttel körülvennie magát. Mára (az én mértékem szerint) hatalmas a forgalom a lakásán. Emberek jönnek-mennek. (Pedig én csak a jéghegy csúcsát látom.) Hogyan lehet két év alatt ennyi embert bevonzani? Módszere egyszerű és hatékony. Önzetlenül segít mindenkinek, aki az útjába akad. Valljuk be, az emberek inkább kapni szeretnek, mint adni. Vera pedig, csuda-módon fordítva működik, inkább adni szeret, mint kapni. Ezzel a hozzáállással rövid idő alatt sok ismeretségre tett szert, mert a „kereslet és kínálat” gyorsan egymásra talált. Van, akit franciául, van, akit angolra tanít, gyerekekre vigyáz – ingyen. (Ezt sem tőle tudom, csak véletlenül tanúja voltam annak, hogy nem fogadott el pénzt.) Meg vagyok győződve arról, hogy sokan kihasználják, de ez érdekli őt a legkevésbé, mert olyan örömforrás számára a tanítás, a segítés, hogy mások önzése egyáltalán nem foglalkoztatja.

Hatvan évesen, ereje teljében, gyermeki módon issza magába a tudást és élvezi az életet. Svájciul, németül, franciául, angolul és olaszul beszél. Amikor megtudta, hogy magyar vagyok, Márai és Horváth Ödön könyveket rakott ki elém. Szerényen, de nagylelkűen él, nem akar se kicsinek, se nagynak látszani. Elégedett és boldog, mert minden nap azt csinálja, amit szeret. Korlátain belül felépítette új életét, ami kerek és teljes, amiben minden napnak értelme, haszna és szépsége van.

Lehet segíteni félelemből, megfelelni akarásból, szeretetéhségből és hiúságból. Vera sallangmenetesen, szépen segít. Nem fél, nem akar megfelelni, nem várja el, hogy szeressék, nem azért segít, hogy önmaga szemében jó legyen. Segít, mert szeret segíteni, mert a segítés számára alapvető létszükséglet. Ilyen egyszerű! Ilyen egyszerű?

De van egy óriási tévedése! Szeretném elmondani neki, hogy téved, amikor azt hiszi, hogy 60 évesen nem lehetnek új barátai. Én magam vagyok erre az élő cáfolat. Remélem, bebizonyíthatom ezt neki.

A képeken Burgdorf és környékét láthatjátok.

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://az-en-svajcom.blog.hu/api/trackback/id/tr432030790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária a szomszédból :) 2010.05.27. 09:42:22

Szia Éva! Sok sikert a tanuláshoz :)

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2010.06.01. 06:30:08

Szia, bocs, hogy zavarok, de most találtam a blogodra (Hannibál elefántjait kerestem és ide kerültem hozzád).
és arra gondoltam, hogy megkérdezem, hogy a külföldön élő magyarok blogjáról hallottál-e? kem.freeblog.hu
ott gyűjti össze egy kedves, lelkes bloggertárs a külföldön élők és blogolok oldalát. ha van kedved csatlakozz. ha nincs, ne haragudj, hogy zavartalak.
Szép napokat és sok élményt Svájcban!!! :)